Kérdések rágják egyre csak lelkem,
Melyekre választ nem kapok,
Tán halál várja az összes tervem,
S balga mód ébren álmodok.
Ó, a sokasodó kérdések,
Sötét árnnyá olvadtak össze lassan.
Hazugság, hogy nem félek,
Ha kántál az Árny, és sohasem halkan.
Mért lesz gonosszá az ember?
Mért veszít a Szeretet harcot?
Mért simul kézbe a fegyver?
Mért visel a Szabadság láncot?!
Mért? Mért? Mért? Mért?
Ostoroz a kérdéseknek zápora,
Menekülnék, a fényt keresve,
De tudom lelkemből nincs hova.
Az árnyammal szembe kell néznem,
Választ csak tőle kaphatok.
A gyávaság maga a szégyen,
Békéről ma még csak álmodok.
Mért lesz gonosszá az ember?
Mért veszít a Szeretet harcot?
Mért simul kézbe a fegyver?
Mért visel a Szabadság láncot?
A kérdések lassanként felfalják a lelkem,
Kérdések melyekre választ kell lelnem.
Kérdések nélkül gyáva mód sírnánk.
Kérdések melyek a jövőnket írják.