Amatőr Művészek Fóruma

Hajnali fénysugár tör át az éjen,
Világosság dereng lent a mélyben,
Lassan ébred a táj, akár a lelkem,
Halkan bimbózó virág már szívem.

Sötét szobában gyertya ég,
kemence parazsa világít még.
Öreg anyó ül egymagában
elméláz nagy világban.....

Töprengek az életen. Isten súg igét.
Nem az gazdag, kinek vagyona van.
Hanem ki kevéssel is beéri.
Mondja Isten, ne feledd szavam.

Száznyolcvan, kétszáz
Csak repkednek a számok
Sebaj, gondoltam
Majd rádtalálok.

Mondd kérlek, hogy lehetséges, mégis boldog vagyok
Ott, hol a nap rám már rég nem teljes fénnyel ragyog?
Hold s csillagmindenség vagy nekem a sötétségben
Aki reményt, fényt és mosolyt hoz el mindig nékem.

Minden időknek legnagyobb könytára,
kezeidben megfér, minden tudása
a tied, hogy kivedd, megtartsd, fejleszd,
az eónok összes kincsét magadba rejtsd,
bearanyozd vele kölykeid választott útját.

1. Minden bolygónak!

Hold-, csillag-, üstökös-, egyébnek

jött e gondolat.

Gyertek, nézzétek!

Éjben nyíló rózsa,
Kietlen kis tenger
Egyre jobban árad
Legvégül majd elnyel.

Sötét felhődunnán áttörő fénysugár,
Nézed és érzed: Isten a közelben jár.
Mosolyod így töri át bánatom fellegét,
S ragyogó napfénnyel tölti meg fakó egét.

Pucéran születtél.
Pucéran temetnek.
Sok képpen szeretnek.
Sok képpen szerettél.

Gyere velem virágot szedni,
pipacs mezőn hemperegni.
Hanyat fekve, virágok között,
elmondom szerelmem örök.

várni,
ahogy kibillennek
párnacsücskök a
félhomályban,
ahogy sok útról
megtér rá az utazó,

Próbállak menteni,
De nem, nem hagyod.
Csak sorvadsz, s telnek
Nap után a napok.

Hát jöjjön a szél és tomboljon a vihar,
Zúduljon rám minden, mi a lelkemig mar!
Jó erősen rúgj még belém, ahányszor csak akarsz,
Törlődjön ki belőlem mi tiéd volt: kedves arc!

Van a sosem... véres... fegyver.
Kézbe veszi minden ember.
Persze, hiszen-éppen ez kell.
Véle verjed le az almát,
rajta éberd a szent álmát.

Bár Kegyed már,
bizton alszik,
Azért még leírom.
S, gondolatom engedi,
Szavam szabadon bocsátom.

Fénylő kis patak
Megszerettelek
Tiszta forrás vized
Ittam eleget

Vagyok, aki vagyok.
Egyszerű.
Adok, amit adok.
Célszerű.

Szerelem, ó viszonzatlan
Álmok szőtte égő katlan
Mikor váltál ilyen széppé?
Csalódom hát mindörökké!

Mint tölgyön az utolsó őszi falevél,
Úgy ül megtépázott szívemen a remény.
Számtalan csalódás és végtelen kudarc,
Lelkemben mégis dúl még az örök harc.

születünk,
hogy vigye valaki
tovább a zászlót,
eleső katona
kezéből kiragadva.

Meséket suttogó szilfák az úton.
Nézem őket, és töprengek a múlton.
Boszorkányfának hívtak az Angolok.
Énekelték szép Francia sanzonok.

Hátát, újjam simítja, bőröm, testét érinti,
Mint esőnek cseppje, olvad az ablaküvegen.
Úgy úszom át, lelkemmel, nyitott lelkeden..

Szürke egér gyülekezett
jött össze a házból,
dönteni, hogy ki ehet majd
spájzban a kolbászból.

Komor épületek,
Sötét sikátorok
Bár gyönge vagyok,
Mégis kitámolygok.

Én meg- és bevallom, képes vagy hallani?:
én megmaradok humániai.
A miattot ne kérdezzed.
Jó nekem.

Trófeák a karzaton,
Csillapodik vágyad.
Néhány percig csend van,
Aztán újra támad.

Kéne most tán egy ház,
ahol ellakhatnál,
kéne rá egy ablak,
ahol behajolhatsz.

Megjegyzés: Mikszáth Kálmán: Az Idő javít c. novellája versben

Néma csendből szült hahoták,
Szökött voltál ott, rabja karjaimnak.
Az egyedült benned látom,
Mert nincs már, kinek elmondjam..

Jó az írás! Tribün is kell!
Úgy hírlik kardok suhognak.
Szöszke fiúk tátva nézik
a réseken bebújó Holdat,

Margóra vetett sorok,
Ti elfeledett korok,
Letűnt gyöngyei,
Bár csillogásod
Nem csillapítja semmi.

Ha verset írok, nem vagyok szabad,
folyton fülemben hallom a szavad,
nyüzsögnek sorok között a hibák,
szívemben csak nő a bánatvirág.

Hűs harmatról álmodozó fűtenger szélén,
Szárát néző napraforgó feje csüng a hőben.
Pulit formázó felhő úszik az ég kékjén,
Gunnyasztó vadgalamb piheg a fűben.

Andalító vágy,
Mi érted kiált,
Te sötét angyal.
Bontsd ki hát szárnyad
És suhanj
Végtelen kacajjal!

van úgy, hogy szava marja
van, hogy csak a sója már
van úgy, hogy nincs remény rája
csak hiánya, ki hazavár...

Gyere, menjünk világgá.
Visszük magunkkal hazánk.
Menjünk gyere világgá.
Magunkkal visszük hazánk.

Csábítasz jóra,
S rosszra egyaránt
Bűn és kárhozat
Egyetlen cimborád.