Navigáció


RSS: összes ·




A vaka (japánul: 和歌, Hepburn-átírással: waka, 'japán költészet')

A vaka (japánul: 和歌, Hepburn-átírással: waka, ’japán költészet’, ’japán vers’) ősi japán versforma, amely az udvari arisztokrácia körében fejlődött ki a 6. századtól kezdve, s amely a 8. század végétől egyre gyakrabban a tanka (’rövid vers’) megjelölést is kaphatta. Alapjában öt sorból és 31 szótagból áll (5-7-5-7-7), a szótagszámok alakulására állítólag a klasszikus kínai vers öt-, illetve hétszavas sorai is hatottak. Általában líraiságra törekszik, a japán esztétikai gondolkodás szerint a szív és nem az ész logikáját követi, noha Ki no Curajuki meghatározása szerint az az eszményi, ha kokoro (szív, vagyis egyéni érzelem és átérzés) és kotoba (nyelvezet, vagyis kifejezésbeli elegancia) összhangban van benne. Témáit és szókincsét eredetileg szigorú szabályok korlátozták, mivel olyan arisztokrata réteg művelte, amely irtózott a közönségestől és a groteszktől. Gyakran megszemélyesít bizonyos természeti jelenségeket, allegóriái azonban mindig konkrétak (például a kakukkot váró nyár eleji narancsfa késlekedő szerelmesét váró hölgyre utal). Fő témái az emberi élet (öröm, elválás, bánat, szerelem) és a természet (a természet szépségei s főleg a váltakozó évszakok) egyes aspektusai, a háborút, szenvedést, halált, tehát a csúnyát és az alantast kerüli. Témáira, hangvételére a Heian-korban egyre erősebben hatottak a buddhizmus képzetei (a világ mulandósága, az örömhajhászás mint a megvilágosodás fő akadálya), s az ezekből eredő lírai melankóliára később esztétikai fogalmak is épültek (mono no avare, vabi, szabi). A legrégibb vakákat a Kodzsiki, a Nihongi, a Manjósú, a Kokinsú tartalmazza. Heian-kori naplóíró hölgyektől tudjuk, hogy az udvari arisztokrácia tagjai a hétköznapi társalgást gyakran fűszerezték rögtönzött vakákkal, e szokás legékesebb példája pedig a Gendzsi szerelmei, amelyben a szereplők közel 800 vakát írnak, illetve mondanak egymásnak.

A 7. században formálódott ki a tanka (vagy waka), japán népdalokból, némi kínai hatással. A tanka öt sorból áll (5-7-5-7-7), az első három valamely látvány, vagy az általa előidézett benyomás leírása, megfogalmazása, a 4-5. pedig az erre adott reflexió. Erre a jellegzetességére épült egy társasági játék, melyben a valaki által elkezdett vershez másvalakinek kellett a két záró sort kitalálnia, a következő – újabb játékos által mondott – háromsoros egységnek pedig ezzel a kettővel kellett kapcsolatban lennie (renga – láncverselés).

Legfrissebb hozzászólások


engs  
2021-07-22 23:09:23
Irodalom, Szonett Elmentél…
entizenharom  
2021-07-22 21:20:38
Irodalom, Ez+az Rossz álom
Erdossandor  
2021-07-22 18:59:48
Irodalom, Ez+az Rossz álom
Cselényi Péter  
2021-07-22 16:20:46
Irodalom, Szonett Elmentél…
nagyvendel  
2021-07-22 10:55:30
Irodalom, Vers Ilyen szép a világ
imreolaah  
2021-07-21 21:19:43
Irodalom, Vers Ilyen szép a világ
Erdossandor  
2021-07-21 18:00:28
Irodalom, Vers Én
Cselényi Péter  
2021-07-21 15:21:53
Irodalom, Vers Mindenütt
Cselényi Péter  
2021-07-21 15:17:28
Irodalom, Vers Én
nagyvendel  
2021-07-21 10:30:40
Irodalom, Vers Ilyen szép a világ
Friedrich  
2021-07-20 13:41:18
Irodalom, Vers Ilyen szép a világ
Friedrich  
2021-07-20 13:23:00
Irodalom, Vers Ötödik Levelem: Apám
PiaNista  
2021-07-20 10:23:28
Irodalom, Vers Ötödik Levelem: Apám
Friedrich  
2021-07-19 12:59:28
Irodalom, Vers Fekete keményfedeles: Egy...
Erdossandor  
2021-07-19 09:20:14
Irodalom, Vers Fekete keményfedeles: Egy...
Erdossandor  
2021-07-18 23:47:30
Irodalom, Vers Kóbor tekintet
Kasperl  
2021-07-18 14:36:26
Irodalom, Vers Egér mese felnőtteknek
Friedrich  
2021-07-17 17:18:41
Irodalom, Vers Egér mese felnőtteknek
koalamaci  
2021-07-17 17:04:53
Irodalom, Vers Párbeszéd
nagyvendel  
2021-07-17 11:02:02
Irodalom, Vers Kéne most tán egy ház
Kasperl  
2021-07-17 09:48:15
Irodalom, Vers Egér mese felnőtteknek
Ifjabb_Tok  
2021-07-16 13:11:17
Irodalom, Vers Kéne most tán egy ház
nagyvendel  
2021-07-16 11:28:23
Irodalom, Vers Kéne most tán egy ház
nagyvendel  
2021-07-16 11:19:40
Irodalom, Vers Kéne most tán egy ház
Erdossandor  
2021-07-16 07:44:04
Irodalom, Vers Kéne most tán egy ház
Erdossandor  
2021-07-16 07:42:53
Irodalom, Ballada Gizella legendája
Friedrich  
2021-07-16 01:40:34
Irodalom, Ballada Gizella legendája
Friedrich  
2021-07-16 01:24:42
Irodalom, Vers Egér mese felnőtteknek
imreolaah  
2021-07-14 21:32:47
Irodalom, Vers Kéne most tán egy ház
imreolaah  
2021-07-14 21:20:33
Irodalom, Vers Neked
imreolaah  
2021-07-14 21:19:17
Irodalom, Vers Első felvonás
ZeroNemo  
2021-07-14 19:13:46
Irodalom, Vers Első felvonás
peresz  
2021-07-12 10:42:07
Irodalom, Vers Libikóka
Erdossandor  
2021-07-12 07:52:47
Irodalom, Vers Nyári zápor
imreolaah  
2021-07-11 23:06:59
Irodalom, Vers Első felvonás
imreolaah  
2021-07-11 22:46:23
Irodalom, Vers Nyári zápor
imreolaah  
2021-07-11 22:38:41
Irodalom, Vers maródia…
imreolaah  
2021-07-11 22:32:11
Irodalom, Vers Mindenütt
entizenharom  
2021-07-11 11:35:38
Irodalom, Egyperces Virágnyelv
Erdossandor  
2021-07-11 10:38:03
Irodalom, Novella Rettenet
Rose Bloom  
2021-07-10 19:14:48
Irodalom, Vers Változó idők
Rose Bloom  
2021-07-10 19:10:08
Irodalom, Egyperces Virágnyelv
Rose Bloom  
2021-07-10 19:06:46
Irodalom, Novella Rettenet
Rose Bloom  
2021-07-10 19:04:39
Irodalom, Vers Végső engesztelés
Tiberius  
2021-07-10 15:55:37
Irodalom, Vers Párbeszéd
Erdossandor  
2021-07-10 06:17:43
Irodalom, Novella Rettenet
PiaNista  
2021-07-09 15:28:16
Irodalom, Novella Rettenet
Cselényi Péter  
2021-07-09 12:33:46
Irodalom, Vers Libikóka
Cselényi Péter  
2021-07-09 12:31:29
Irodalom, Vers Mindenütt
entizenharom  
2021-07-09 11:07:23
Irodalom, Egyperces Virágnyelv
Erdossandor  
2021-07-08 21:26:27
Irodalom, Vers Mindenütt
Erdossandor  
2021-07-08 20:40:21
Irodalom, Egyperces Virágnyelv
entizenharom  
2021-07-08 19:39:34
Irodalom, Egyperces Virágnyelv
Öreg  
2021-07-08 18:02:45
Irodalom, Egyperces Virágnyelv
Cselényi Péter  
2021-07-07 12:45:23
Irodalom, Vers A legszebb éjszakán
Tiberius  
2021-07-06 22:10:03
Irodalom, Vers A merengő!
Cselényi Péter  
2021-07-06 16:27:22
Irodalom, Vers Változó idők
Cselényi Péter  
2021-07-06 16:24:24
Irodalom, Vers Neked
Dzsozi  
2021-07-05 13:18:09
Irodalom, Vers Mulandóság
Dzsozi  
2021-07-05 13:16:16
Irodalom, Vers Mulandóság
Sutyi  
2021-07-04 02:02:27
Irodalom, Vers Mulandóság
Erdossandor  
2021-07-03 21:32:51
Irodalom, Vers Tűzre vetett emlékek
Cselényi Péter  
2021-07-03 12:22:04
Irodalom, Vers Tűzre vetett emlékek
Cselényi Péter  
2021-07-03 12:19:13
Irodalom, Irodalmi laboratórium Az igaz költő
PiaNista  
2021-07-03 11:13:55
Irodalom, Irodalmi laboratórium Az igaz költő
Erdossandor  
2021-07-03 07:36:20
Irodalom, Vers Tűzre vetett emlékek
imreolaah  
2021-07-02 23:09:22
Irodalom, Vers Tűzre vetett emlékek
Cselényi Péter  
2021-06-30 16:02:49
Irodalom, Vers A szerelmes végzet
Erdossandor  
2021-06-29 09:56:17
Irodalom, Vers A szerelmes végzet
Sutyi  
2021-06-29 08:12:35
Irodalom, Próza Ahogyan egy Férfi tud...
REDHOOD  
2021-06-29 07:11:30
Irodalom, Próza Ahogyan egy Férfi tud...
Tiberius  
2021-06-28 18:56:13
Irodalom, Vers Napnyugta
Betzsu  
2021-06-28 13:38:09
Irodalom, Vers Csiga
Cselényi Péter  
2021-06-28 12:45:42
Irodalom, Vers Egy haldokló fa
Cselényi Péter  
2021-06-28 12:42:52
Irodalom, Vers Mikor!
Cselényi Péter  
2021-06-28 12:39:44
Irodalom, Vers Mulandóság
Dzsozi  
2021-06-27 08:24:52
Irodalom, Vers Mulandóság
Cselényi Péter  
2021-06-26 16:15:16
Irodalom, Vers Mulandóság
imreolaah  
2021-06-25 09:21:10
Irodalom, Vers Voltam Neked
imreolaah  
2021-06-25 09:18:52
Irodalom, Vers Voltam Neked
VDavid  
2021-06-25 04:57:01
Irodalom, Vers Lufi
VDavid  
2021-06-25 04:53:38
Irodalom, Vers Kérdem Én!
Dzsozi  
2021-06-24 19:28:12
Irodalom, Vers Életem csodája
Erdossandor  
2021-06-24 18:04:35
Irodalom, Vers Voltam Neked
Cselényi Péter  
2021-06-24 16:45:11
Irodalom, Sírfelirat Sírfelirat
Cselényi Péter  
2021-06-24 16:42:02
Irodalom, Vers Voltam Neked
Erdossandor  
2021-06-24 14:41:23
Irodalom, Vers Életem csodája
kisssp  
2021-06-24 11:21:53
Irodalom, Vers Nem haragszom, bár…
Erdossandor  
2021-06-22 20:31:41
Irodalom, Vers A köd
Erdossandor  
2021-06-22 20:30:47
Irodalom, Vers Titkos szerelem
imreolaah  
2021-06-22 18:24:35
Irodalom, Vers Titkos szerelem
imreolaah  
2021-06-22 18:09:30
Irodalom, Sírfelirat Sírfelirat
imreolaah  
2021-06-22 17:59:36
Irodalom, Vers A köd
Erdossandor  
2021-06-22 16:18:48
Irodalom, Vers A köd
Cselényi Péter  
2021-06-22 12:47:50
Irodalom, Sírfelirat Sírfelirat
Cselényi Péter  
2021-06-22 12:44:19
Irodalom, Vers A köd
Cselényi Péter  
2021-06-22 12:41:08
Irodalom, Vers Poétaeszköz
imreolaah  
2021-06-20 15:39:30
Irodalom, Vers Poétaeszköz
Erdossandor  
2021-06-20 07:25:19
Irodalom, Vers Hatodik Levelem: Mozdulj
nagyvendel  
2021-06-18 10:49:29
Irodalom, Vers Fekete éjben, fekete...
Sutyi  
2021-06-18 06:33:16
Irodalom, Próza Temetetlen emlék
Erdossandor  
2021-06-17 19:29:24
Irodalom, Vers Fekete éjben, fekete...
Sutyi  
2021-06-17 19:15:10
Irodalom, Próza Lélektakaró - 5. rész
Erdossandor  
2021-06-17 17:07:51
Irodalom, Próza Lélektakaró - 5. rész
nagyvendel  
2021-06-17 11:02:12
Irodalom, Vers Nyílnak a hibiszkuszok
Tiberius  
2021-06-16 22:45:31
Irodalom, Vers Az éj!
Sutyi  
2021-06-16 19:13:58
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
Dzsozi  
2021-06-16 19:06:48
Irodalom, Vers Ellopott szépség
Erdossandor  
2021-06-16 17:08:09
Irodalom, Vers Ellopott szépség
Dzsozi  
2021-06-16 13:34:26
Irodalom, Vers Ellopott szépség
Cselényi Péter  
2021-06-16 13:10:42
Irodalom, Vers Ellopott szépség
Erdossandor  
2021-06-15 17:27:22
Irodalom, Vers A tölgy
PiaNista  
2021-06-15 11:48:46
Irodalom, Vers A tölgy
engs  
2021-06-15 11:37:35
Irodalom, Tanka Nagypéntek
PiaNista  
2021-06-15 11:36:12
Irodalom, Novella Kétszer esik
engs  
2021-06-15 11:35:49
Irodalom, Tanka Nagypéntek
engs  
2021-06-15 11:34:54
Irodalom, Tanka Pünkösd vasárnap
engs  
2021-06-15 11:31:32
Irodalom, Tanka Pünkösd vasárnap
engs  
2021-06-15 11:31:01
Irodalom, Tanka Pünkösd vasárnap
Dzsozi  
2021-06-15 05:28:53
Irodalom, Vers Szeretnék lenni…
Dzsozi  
2021-06-15 05:28:26
Irodalom, Vers Szeretnék lenni…
Erdossandor  
2021-06-15 05:08:50
Irodalom, Haiku (Vegyes) A szeretet színei
Erdossandor  
2021-06-15 04:36:44
Irodalom, Vers Maria Kindermann:...
Erdossandor  
2021-06-15 04:35:40
Irodalom, Tanka Pünkösd vasárnap
Erdossandor  
2021-06-15 04:20:57
Irodalom, Vers Csiga
Erdossandor  
2021-06-15 04:20:05
Irodalom, Novella Kétszer esik
Erdossandor  
2021-06-15 04:17:21
Irodalom, Vers Nyílnak a hibiszkuszok
Erdossandor  
2021-06-15 04:16:04
Irodalom, Vers A tölgy
imreolaah  
2021-06-14 22:20:15
Irodalom, Vers A tölgy
Erdossandor  
2021-06-14 22:11:37
Irodalom, Vers A merengő!
Erdossandor  
2021-06-14 22:10:56
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
Erdossandor  
2021-06-14 22:09:11
Irodalom, Vers Virtus post nummos
Erdossandor  
2021-06-14 22:00:58
Irodalom, Vers Ölj meg legalább!
Erdossandor  
2021-06-14 21:59:33
Irodalom, Dalszöveg Bocsáss meg nekem
Erdossandor  
2021-06-14 21:55:51
Irodalom, Egyperces Fekete rigó
Erdossandor  
2021-06-14 21:53:39
Irodalom, Sírfelirat Sírfelirat
Erdossandor  
2021-06-14 21:52:34
Irodalom, Vers Magány
Erdossandor  
2021-06-14 21:51:29
Irodalom, Vers Napnyugta
Erdossandor  
2021-06-14 21:49:57
Irodalom, Vers Szeretem
Erdossandor  
2021-06-14 21:48:35
Irodalom, Vers Kérdem Én!
Erdossandor  
2021-06-14 21:46:35
Irodalom, Vers Tékozló
Erdossandor  
2021-06-14 21:44:11
Irodalom, Próza Temetetlen emlék
Erdossandor  
2021-06-14 21:42:15
Irodalom, Vers Szeretnék lenni…
Erdossandor  
2021-06-14 21:41:36
Irodalom, Vers Szeretnék lenni…
Erdossandor  
2021-06-14 21:03:37
Irodalom, Jegyzet Közjáték
Árvai_Emil  
2021-06-14 13:43:39
Irodalom, Vers Elvesztem
Árvai_Emil  
2021-06-14 13:32:09
Irodalom, Vers Az éj!
Árvai_Emil  
2021-06-14 13:28:21
Irodalom, Tanka Pünkösd vasárnap
Árvai_Emil  
2021-06-14 13:19:52
Irodalom, Vers Betlehem
Árvai_Emil  
2021-06-14 13:17:35
Irodalom, Egyperces Karácsonyi fabula
Erdossandor  
2021-06-13 14:58:01
Irodalom, Vers A tölgy
Dzsozi  
2021-06-13 14:16:55
Irodalom, Vers Szeretnék lenni…
Cselényi Péter  
2021-06-13 13:09:37
Irodalom, Vers A tölgy
Cselényi Péter  
2021-06-13 13:06:03
Irodalom, Vers Szeretnék lenni…
Erdossandor  
2021-06-12 15:49:56
Irodalom, Vers Magány
Dzsozi  
2021-06-11 16:43:33
Irodalom, Vers Megfutamodás
Cselényi Péter  
2021-06-11 16:33:44
Irodalom, Vers Kérdem Én!
Cselényi Péter  
2021-06-11 16:31:10
Irodalom, Vers Megfutamodás
Dzsozi  
2021-06-11 14:04:28
Irodalom, Vers Megfutamodás
peresz  
2021-06-11 08:51:09
Irodalom, Vers Megfutamodás
Dzsozi  
2021-06-10 18:45:25
Irodalom, Vers Megfutamodás
Cselényi Péter  
2021-06-10 16:48:41
Irodalom, Vers Megfutamodás
Cselényi Péter  
2021-06-05 12:30:07
Irodalom, Vers Lufi
Pekka  
2021-06-03 20:45:06
Irodalom, Vers Fogason hagyott kalapom
Cselényi Péter  
2021-06-03 13:24:16
Irodalom, Vers Fogason hagyott kalapom
Pekka  
2021-06-03 12:02:59
Irodalom, Szonett Csupasz ágak közül
Pekka  
2021-06-03 11:59:37
Irodalom, Vers Fogason hagyott kalapom
PiaNista  
2021-06-02 17:06:17
Irodalom, Novella Kétszer esik
Cselényi Péter  
2021-06-02 13:08:22
Irodalom, Vers Fogason hagyott kalapom
Cselényi Péter  
2021-06-02 13:04:34
Irodalom, Novella Kétszer esik
PiaNista  
2021-06-01 13:32:22
Irodalom, Novella Kétszer esik
Sutyi  
2021-06-01 10:25:35
Irodalom, Novella Kétszer esik
PiaNista  
2021-05-31 21:46:10
Irodalom, Novella Kétszer esik
Sutyi  
2021-05-31 19:51:08
Irodalom, Szonett Csupasz ágak közül
Sutyi  
2021-05-31 19:15:43
Irodalom, Novella Kétszer esik
Tiberius  
2021-05-31 15:52:09
Irodalom, Vers A merengő!
Sutyi  
2021-05-30 17:48:21
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
Éndroid  
2021-05-30 13:31:32
Irodalom, Vers Magyarok Vére…
Öreg  
2021-05-30 13:16:36
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
Sutyi  
2021-05-30 08:33:36
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
Öreg  
2021-05-29 18:03:21
Irodalom, Próza Ahol a nap mindig korábban...
imreolaah  
2021-05-27 19:55:45
Irodalom, Vers Monoton
imreolaah  
2021-05-27 19:52:36
Irodalom, Vers Találkozás…
imreolaah  
2021-05-27 18:57:14
Irodalom, Tanka Pünkösd vasárnap
Éndroid  
2021-05-27 14:00:55
Irodalom, Vers Nem haragszom, bár…
Cselényi Péter  
2021-05-26 12:35:39
Irodalom, Vers Maria Kindermann:...
Cselényi Péter  
2021-05-24 13:07:50
Irodalom, Tanka Pünkösd vasárnap
Cselényi Péter  
2021-05-23 12:58:13
Irodalom, Blog Gladiátorok
Cselényi Péter  
2021-05-23 12:55:05
Irodalom, Dalszöveg Bocsáss meg nekem
Öreg  
2021-05-23 11:22:00
Irodalom, Novella Eljövetel
Öreg  
2021-05-22 23:21:07
Irodalom, Novella A Kutya és az Árny
entizenharom  
2021-05-22 19:19:56
Irodalom, Novella A Kutya és az Árny
Cselényi Péter  
2021-05-22 12:41:04
Irodalom, Vers Nem haragszom, bár…
Cselényi Péter  
2021-05-22 12:34:57
Irodalom, Vers A merengő!
Öreg  
2021-05-21 15:49:58
Irodalom, Novella A Kutya és az Árny
VDavid  
2021-05-21 05:34:40
Irodalom, Vers Ha megtehetném.
Sutyi  
2021-05-20 23:05:41
Irodalom, Novella A Kutya és az Árny
Sutyi  
2021-05-20 23:03:57
Irodalom, Novella A Kutya és az Árny
Tiberius  
2021-05-20 15:26:57
Irodalom, Vers Az éj!
Cselényi Péter  
2021-05-20 13:01:04
Irodalom, Vers Ha megtehetném.
Cselényi Péter  
2021-05-19 12:54:48
Irodalom, Vers A szerelem
Cselényi Péter  
2021-05-19 12:52:07
Irodalom, Vers Az éj!
peresz  
2021-05-19 09:13:06
Irodalom, Blog Kèrlek!
peresz  
2021-05-19 09:07:46
Irodalom, Vers Nem haragszom, bár…
PiaNista  
2021-05-18 23:07:23
Irodalom, Próza Látogatás
Tiberius  
2021-05-18 22:46:03
Irodalom, Próza Látogatás
imreolaah  
2021-05-18 22:16:55
Irodalom, Haiku (Vegyes) A kereszt jegyében (haiku...
Cselényi Péter  
2021-05-18 13:13:31
Irodalom, Egyperces Fekete rigó
VDavid  
2021-05-18 09:27:57
Irodalom, Vers Álmok
VDavid  
2021-05-18 09:22:46
Irodalom, Vers Csend van.
VDavid  
2021-05-18 09:22:19
Irodalom, Vers Csend van.
VDavid  
2021-05-18 09:22:02
Irodalom, Vers Csend van.
VDavid  
2021-05-18 09:18:16
Irodalom, Vers Végtelen ébredés
VDavid  
2021-05-18 09:13:20
Irodalom, Vers Magyarok Vére…
imreolaah  
2021-05-17 22:41:35
Irodalom, Vers Magyarok Vére…
VDavid  
2021-05-17 19:09:38
Irodalom, Vers A Földnek szülötte
entizenharom  
2021-05-17 15:42:40
Irodalom, Novella A barna hang feltalálása
entizenharom  
2021-05-17 13:25:52
Irodalom, Egyperces Fekete rigó
Cselényi Péter  
2021-05-17 13:16:28
Irodalom, Vers Fény
Cselényi Péter  
2021-05-17 13:14:48
Irodalom, Egyperces Fekete rigó
Cselényi Péter  
2021-05-17 13:12:32
Irodalom, Vers A Golgotán!
imreolaah  
2021-05-16 21:35:43
Irodalom, Vers A Földnek szülötte
imreolaah  
2021-05-16 21:14:05
Irodalom, Tanka Nagypéntek
Tiberius  
2021-05-16 16:13:21
Irodalom, Vers A Golgotán!
Cselényi Péter  
2021-05-16 13:14:35
Irodalom, Vers A Golgotán!
Éndroid  
2021-05-16 09:31:28
Irodalom, Novella A barna hang feltalálása
imreolaah  
2021-05-15 15:47:53
Irodalom, Vers Szeretnék…
imreolaah  
2021-05-15 15:28:49
Irodalom, Vers Fény
Cselényi Péter  
2021-05-15 13:29:47
Irodalom, Vers Fény
Cselényi Péter  
2021-05-15 13:23:23
Irodalom, Vers A csalódott
Tiberius  
2021-05-15 04:10:32
Irodalom, Vers A csalódott
Cselényi Péter  
2021-05-14 12:52:30
Irodalom, Vers A csalódott
Cselényi Péter  
2021-05-14 12:49:10
Irodalom, Tanka Nagypéntek
PiaNista  
2021-05-13 16:41:41
Irodalom, Vers Vakci-náció
Éndroid  
2021-05-13 13:47:33
Irodalom, Vers Látóhatár
Cselényi Péter  
2021-05-13 12:58:57
Irodalom, Vers Látóhatár
Cselényi Péter  
2021-05-13 12:56:01
Irodalom, Vers Vakci-náció
Cselényi Péter  
2021-05-13 12:52:55
Irodalom, Vers Háttér
imreolaah  
2021-05-12 19:30:45
Irodalom, Vers Háttér
Cselényi Péter  
2021-05-12 12:41:23
Irodalom, Vers Háttér
Cselényi Péter  
2021-05-12 12:37:23
Irodalom, Vers Repülj madár
VDavid  
2021-05-11 21:41:42
Irodalom, Vers A felszín alatt
Cselényi Péter  
2021-05-11 16:26:17
Irodalom, Jegyzet Javaslat
Cselényi Péter  
2021-05-11 16:23:39
Irodalom, Vers A felszín alatt
Cselényi Péter  
2021-05-11 16:18:38
Irodalom, Jegyzet Hogyan alkossak?
VDavid  
2021-05-11 03:40:13
Irodalom, Vers Valami hiányzik
imreolaah  
2021-05-10 22:45:42
Irodalom, Jegyzet Hogyan alkossak?
imreolaah  
2021-05-10 22:37:22
Irodalom, Jegyzet Javaslat
imreolaah  
2021-05-10 22:23:08
Irodalom, Haiku (Vegyes) Való
imreolaah  
2021-05-10 22:19:54
Irodalom, Haiku (Vegyes) Itt volt
imreolaah  
2021-05-10 21:57:27
Irodalom, Egyperces Leteszem a…
Cselényi Péter  
2021-05-10 16:28:19
Irodalom, Egyperces Leteszem a…
PiaNista  
2021-05-10 13:45:48
Irodalom, Próza Látogatás
Sutyi  
2021-05-10 12:56:00
Irodalom, Próza Látogatás
Pekka  
2021-05-09 20:19:31
Irodalom, Szonett Csupasz ágak közül
Pekka  
2021-05-09 20:17:35
Irodalom, Szonett Csupasz ágak közül
Pekka  
2021-05-09 20:09:03
Irodalom, Vers Glosszavers - Ady E. Meg...
Cselényi Péter  
2021-05-09 16:40:24
Irodalom, Vers Csend van.
Cselényi Péter  
2021-05-09 16:37:29
Irodalom, Vers Valami hiányzik
imreolaah  
2021-05-08 22:50:29
Irodalom, Vers lennék
Pekka  
2021-05-08 22:20:55
Irodalom, Vers A hárs alatt /Walther von...
Cselényi Péter  
2021-05-08 16:37:03
Irodalom, Vers lennék
Cselényi Péter  
2021-05-08 16:32:48
Irodalom, Vers Ki vagyok?
entizenharom  
2021-05-08 12:46:34
Irodalom, Egyperces Volt egyszer…
Éndroid  
2021-05-07 21:20:54
Irodalom, Egyperces Volt egyszer…
imreolaah  
2021-05-07 11:44:00
Irodalom, Vers Néha
imreolaah  
2021-05-07 11:38:10
Irodalom, Vers Ki vagyok?
Friedrich  
2021-05-07 00:49:54
Irodalom, Vers Második Levelem: Világom
imreolaah  
2021-05-06 20:55:02
Irodalom, Vers Második Levelem: Világom
imreolaah  
2021-05-06 20:45:49
Irodalom, Vers Ha tehetném
imreolaah  
2021-05-06 18:30:11
Irodalom, Szonett Csupasz ágak közül
imreolaah  
2021-05-06 18:27:37
Irodalom, Szonett Csupasz ágak közül
imreolaah  
2021-05-06 18:12:57
Irodalom, Vers Glosszavers - Ady E. Meg...
imreolaah  
2021-05-06 18:06:46
Irodalom, Vers A hárs alatt /Walther von...
Éndroid  
2021-05-06 17:16:49
Irodalom, Vers Egyetlen szó
Pekka  
2021-05-06 16:08:34
Irodalom, Vers Egyetlen szó
Pekka  
2021-05-06 16:02:06
Irodalom, Vers A hárs alatt /Walther von...
Éndroid  
2021-05-06 09:55:33
Irodalom, Vers Egyetlen szó
imreolaah  
2021-05-05 21:18:30
Irodalom, Vers nem kár értem…(!)
Cselényi Péter  
2021-05-05 13:02:45
Irodalom, Vers nem kár értem…(!)
Cselényi Péter  
2021-05-04 12:40:00
Irodalom, Vers Egyetlen szó
imreolaah  
2021-05-03 17:48:22
Irodalom, Vers Idő
imreolaah  
2021-05-03 17:43:55
Irodalom, Vers Holnap
Cselényi Péter  
2021-05-03 12:56:34
Irodalom, Vers Búcsúzás
Cselényi Péter  
2021-05-03 12:52:34
Irodalom, Vers Moraj
Cselényi Péter  
2021-05-02 16:43:06
Irodalom, Vers Idő
Cselényi Péter  
2021-05-02 16:38:29
Irodalom, Vers Holnap
imreolaah  
2021-05-02 14:23:14
Irodalom, Vers Hetedik Levelem: Lélek és...
Friedrich  
2021-05-02 01:05:31
Irodalom, Vers pár napja még
Friedrich  
2021-05-02 00:45:20
Irodalom, Vers Hetedik Levelem: Lélek és...
imreolaah  
2021-04-29 22:55:53
Irodalom, Vers Hetedik Levelem: Lélek és...
imreolaah  
2021-04-29 22:43:09
Irodalom, Vers Betlehem
Friedrich  
2021-04-29 22:19:05
Irodalom, Vers Ő (és én és te)
Cselényi Péter  
2021-04-29 12:49:28
Irodalom, Vers Kerestelek
Cselényi Péter  
2021-04-29 12:43:04
Irodalom, Vers Ő (és én és te)
Friedrich  
2021-04-29 03:25:52
Irodalom, Vers Ő (és én és te)
Cselényi Péter  
2021-04-28 16:30:31
Irodalom, Vers Végtelen ébredés
Cselényi Péter  
2021-04-28 12:59:22
Irodalom, Dal Magányos tánc
Cselényi Péter  
2021-04-27 16:38:56
Irodalom, Vers Ha tehetném
Cselényi Péter  
2021-04-26 16:43:27
Irodalom, Vers Varázsszem


Tanka: Pünkösd vasárnap

, 83 olvasás, engs , 7 hozzászólás

Hit és vallás

... szélzúgás támadt
lángnyelvek villantak fel,
Isten szent lelke
áradt reánk s örömmel
telt szívünk, kegyelemmel

Tovább


Tanka: Nagypéntek

, 95 olvasás, engs , 4 hozzászólás

Húsvét

esőt sír az ég
lenn a kereszt tövében
véres sár folyik
s egy villám fénykörében
egy anya imádkozik

Tovább


Tanka: Tudás

, 323 olvasás, Tóth Edit Magdolna , 2 hozzászólás

Ezerszín

Esőben ázva
is tudom, kéz-meleged
tavaszt simító.
Napfényként ér hajamhoz,
búza-színén otthont lel.

Tovább


Tanka: Könnymalom

, 359 olvasás, Emese , 1 hozzászólás

Hit és vallás

Csodaországban
ömölnek égből könnyek.
Egy angyal önti
és lent örül a gyöngynek,
hullik cseppje a földnek.

Tovább


Tanka: Lélekrügy

, 452 olvasás, laszlo , 3 hozzászólás

Sajgó lélek

Tavasz dalolász.
Még csupaszok a lombok,
napfényben bíznak
mormolják a halk imát,
egy ág esőtáncot jár.

Tovább


Tanka: Virtuális dimenziók

, 431 olvasás, Tóth Edit Magdolna , 11 hozzászólás

Ezerszín

Harangvirágnak
Picinyke kondulása
Zöldlő cybertér
Csügg computer idegén

Tovább


Tanka: A múlt varázsa…

, 332 olvasás, jocker , 3 hozzászólás

Elmélkedés

TANQ –ban…

Torz idő a múlt,
Kopott sírok porosak.
Kínban szenvedés.
Vonat halad, kattogással,
Lassan, vágányjavítással.

Megjegyzés: Vecsés, 2016. május 1.
A versrész címe: „Utazás az Alföldön”.

Tovább


Tanka: Jótlan, háborgó víztükör…

, 343 olvasás, jocker , 0 hozzászólás

Természet

TANQ -ban írta meg a szerzőpáros…

Tenger vad haragja,
Nagy-nagy víztükrön hintázgat…
Senkit meg nem kímél.
Sietős vágy hajszol hozzád,
Viasz remeg, égő gyertyád

Megjegyzés: Vecsés-Győr, 2016. július 25.
A HAIQ -kat - kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: ”Azbesztszív”

Tovább


Tanka: Ősszel a köd… 1.

, 387 olvasás, jocker , 0 hozzászólás

Természet

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Pirkadatkor friss,
Átláthatatlan köd.
Kékes ködcsomó.
Halottnak látszó lator,
Nem egy spanyol matador.

Megjegyzés: Vecsés-Győr. 2016. július 2.
A haikut én írtam, alá a verset szerző- és poétatársam, Ötvösné Németh Edit. A versrész címe: „Lator”

Tovább


Tanka: Párás az ősz… 1.

, 380 olvasás, jocker , 0 hozzászólás

Természet

A tanka csokrot eredeti Bashó féle stílusban írta meg a szerzőpáros.

Rebbenő harmat
Reggel csókja oly’ buja.
Párás virradat.
Lágyan hullik a földre,
Elhagyja ágát őszre.

Megjegyzés: Vecsés- Budapest, 2016. július 1.
A haikukat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Szedő Tibor. A versrész címe: „Sárga falevél”

Tovább


Tanka: Klonazepánik

, 427 olvasás, Szilánk , 0 hozzászólás

Bánat

Itthon. Tivornya.
Rivotrilpor tiporna
A bolti borra.
Holtomiglan birtokol.
Csontjaimba írt pokol.

Tovább


Tanka: mesemorzsa

, 589 olvasás, Kelemen Zoltán , 0 hozzászólás

Ezek vagyunk

talán sosem volt
a hol volt-hol nem volt az
üveghegyen túl
szennyben úszik minden már
a mese is elpusztul

Megjegyzés: Mohol, 2015. április 18.

Tovább


Tanka: Akadályokon túl

, 359 olvasás, Multy , 0 hozzászólás

Gondolat

Ők kinevetnek,
ez engem nem kavar fel,
bármit tehetnek.
Én továbbra is csöndben
az életen merengek

Tovább


Tanka: Kék madár

, 512 olvasás, Szűcs Helena , 4 hozzászólás

Boldogság

Rejts el szürkület,
osonhassak nyomodban
észrevétlenül,
míg a hajnal elárul
minket együtt, vétlenül.

Megjegyzés: (tanka)

Tovább


Tanka: Úton hazafelé

, 649 olvasás, Kelemen Zoltán , 3 hozzászólás

Gondolat

Porban

szélnek eresztett
vágyak nyögéseiben
elveszett világ
teremt újabb végzetet
sóhaj száll az ég felé

Mohol, 2012 Október 3.

Megjegyzés: Tanka*-féleségek…

Tovább


Tanka: Tankák

, 436 olvasás, dvihallyne , 0 hozzászólás

Természet

Nyári zápor

Langyos eső hull,
feléled a természet.
Nap újra kisüt.

Tovább


Tanka: Két tanka

, 701 olvasás, Jonai_Zs_Balazs , 3 hozzászólás

Halál

Kiskorú múzsám,
mihez kezdjek én képzelt
puszijaiddal?
Hülye verseket írok,
és kínoz a valóság.

Tovább


Tanka: Kétségeim

, 686 olvasás, barnaby , 0 hozzászólás

Gondolat

Megfojt szerelmed,
meghal bennem a lélek.
Érzések múlnak.
Elhullt szerelemvirág,
nem tudtam vigyázni rád.

Tovább


Tanka: Tavasz

, 518 olvasás, barnaby , 1 hozzászólás

Természet

Kakukk cifrázza,
hallatszik hívó násza.
Kis fülemüle
szólal, porig alázza
tündéri énekszóval…

Tovább


Tanka: Tavaszi tankák

, 507 olvasás, barnaby , 3 hozzászólás

Természet

Tavasznyílásban
friss rügyek kipattannak.
Úgy melengeti
lelkem is a kikelet,
ha ruháid leveted…

Tovább


Tanka: Gondolatok 4

, 496 olvasás, gazzo , 12 hozzászólás

Mozaik

Varázsütésre
elragadott az érzés,
és a látvány is.
Szemeim behunytam. Már
csak így látlak igaznak.

Megjegyzés: Tanka stílusban

Tovább


Tanka: Gondolatok 3

, 474 olvasás, gazzo , 5 hozzászólás

Mozaik

Boldogságvágyam,
Már majdnem kielégült
A kisszobádban.
Jobban figyeltem volna,
De te magad imádod.

Megjegyzés: /Tanka stílusban/

Tovább


Tanka: Tankagyilkosság

, 561 olvasás, janos , 6 hozzászólás

Abszurd

Soronként olvasd
Nem érted, értem okát
Főtt tojás, hasmánt
Ki teszi rendbe festő
rajzolt népjólét irányt?

Tovább


Tanka: Fekete tanka

, 625 olvasás, Tarpay , 16 hozzászólás

Halál

Égett, lobogott.
Szép népe ne pusztuljon!
… Már ő is halott.
S nincs ész, mi megbomoljon
Előre látott sírokon.

Megjegyzés: Fekete Gyula emlékére

Tovább


Tanka: Emléknyomozás

, 583 olvasás, kosa , 37 hozzászólás

Ezerszín

Útnak porából
rám rakodó illatok
bárányfelhőkbe
emléket csomagolnak,
néha belekarolok.

Megjegyzés: Első "hivatalos" tankáim, eddig "csak" válaszként írtam társaim gondolataihoz.

Tovább


Tanka: Holdfény-tanka

, 729 olvasás, Tóth Edit Magdolna , 20 hozzászólás

Álom

Indigóból szőtt
Felhők, mint éji lepkék
Lebbennek eléd
Selyemszálon ringató
Aranyglóriás holdam

Megjegyzés: 2009. szeptember 03.

Tovább


Tanka: Próba – cseresznye

, 756 olvasás, P.Palffy_Julianna , 11 hozzászólás

Ezerszín

Élet-zene

Belsőnk dallama.
Utunk kottavonalán
a hangjegyeket,

Tovább


Tanka: Tokozott élet

, 443 olvasás, janos , 8 hozzászólás

Ezerszín

Tokozott élet
barna, él sárga-fehér
önnön felfalón
Meleg csendben növekvő
Kopog, kész, kijönne ő

Tovább


Tanka: Kegyben járók

, 522 olvasás, Tóth Edit Magdolna , 27 hozzászólás

Elmélkedés

Esőt vágyó föld
Kiapadt rögeiben,
Párálló gyöngycsepp.
Talál-e égi áldást,
Bő vizű élet-forrást?

Tovább


Tanka: Termékenyülés

, 399 olvasás, janos , 14 hozzászólás

Természet

Termékenyülés

Karámba zárt vágy
Nyílt kelyhek illata int
Méhecske, szállj rám
Élet-kód virágporból
Termékenyül a jövő

Tovább


Tanka: Ébredő tankák

, 482 olvasás, Tóth Edit Magdolna , 19 hozzászólás

Ezerszín

Hajnal

Indigó éjből
Szirmot bontó tárulás.
Mézszínderengés
Rózsafűzért felöltvén,
Bíborfátylas táncot jár.

Megjegyzés: 2009. február 17.

Tovább


Tanka: 3 Tanka

, 474 olvasás, janos , 22 hozzászólás

Mozaik

1. Élet vagy halál

Gyönyörű barna
Tojás roppantott héja
Holt van alatta?
Vagy új élet hajnala?
Két esélyem hezitál

Tovább


Tanka: álom

, 787 olvasás, czila , 2 hozzászólás

Álom

gondolatom mint
réteges pára lebeg
szivárványt szitál

átölelem derekad
színeken ível a szó

Tovább


Tanka: öt-hét-öt-hét-hét öt-hét-öt

, 762 olvasás, czila , 5 hozzászólás

Ezerszín

indulat üvölt
bandák harca az élet
emberi ösztön
magas trónon bősz vezér
hordva alája harag

Megjegyzés: Tanka és haiku láncban

Tovább


Tanka: Tanka

, 569 olvasás, avenraa , 27 hozzászólás

Ezerszín

Lankák tengerén
virághullámok felett
illat-szolgáló
hű árnyékként követi
teremtője ringását.

Tovább


Tanka: Tankák

, 535 olvasás, avenraa , 3 hozzászólás

Ezerszín

Az égbe szagol
földig lehajol a hegy
lépteinkre vár.
Selymes havat vet elénk
halkan belesüppedünk.

Tovább


Tanka: Tanka-csokor

, 451 olvasás, nzyang , 2 hozzászólás

Ezerszín

mint délibáb

az álomképek
visszatükröződése
csillogó világ
felvillannak ugyan ám
fényük fájó és hamis

Tovább


Tanka: Két télvégi tanka

, 854 olvasás, lilluby , 12 hozzászólás

Ezerszín

Tegnap ledőlt a
Hatalmas férfierő-
Hóépítmény. Á-
Csoroghatott volna még,
Hogy győzhesse tavasszal.

Tovább


Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlSétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2CsillagSzakácsFace-matrixCsoport.........Szellem......Kalózrosesmile..................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásPartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpring

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 3
Kereső robot: 16
Összes: 29
Jelenlévők:
 · gszabo
 · Öreg
 · Pancelostatu


Könyvajánló

Polgár Veronika:
Készen-lét



Polgár Vera: Készen-lét

A Készen-lét c könyv rendhagyó alkotás úgy szerkezetében, mind tartalmában. Egy ma is létező helyszín szolgál rendezőelvként a novellák és a cím nélküli, rövi...


Tovább...

Zeneajánló

Hajnal (Dawn)
Küldte: Anonymus

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.3582 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz