Navigáció


RSS: összes ·




István Csaba profilja

István Csaba nevet kaptam a római katolikus naptár időszámítása szerinti 1987. évben. Erdélyben, egy Csíkszentmiklós nevű kis faluban, ugyanitt végeztem óvodai, kisiskolai tanulmányaimat. Szüleim: Édesanyám egyszerű, de odaadó szülőként nevelt; az apámról sajnos csak alkohollal kapcsolatos emlékeim vannak, igen agresszív nevelésben részesített. Iskolai pályafutásomat a közeli Csíkszeredában végeztem be, asztalos szakmunkás képzőben. Tanulmányaim befejeztével egy helyi gyár szolgálatába szegődtem, ha úgy tetszik beálltam a sorba, és lassan engem is utolért a kilátástalanság, a beletörődés, a szürke hétköznapok szmogja, a züllés... alig egy évvel később, kiszakadtam ebből a közegből, a szomszédos Magyarország fele vettem az irányt, mint sokan mások. A jól ismert „jobb megélhetés reménye” cím mögé bújva menekültem, legvalószínűbb, hogy magam elől... És akkor megismerkedtem a magánnyal. Egy idő után általában szívesebben ültem a szobám félhomályában, egy üveg bor társaságában, mintsem haverokkal lógjak. Eddig is meghatározó szerepet játszott az életemben a zene, ami teljes mértékben kihatott, és látható volt a hangulatomon, a hangulatváltozásaimon legfőképp. Azt hiszem, hogy ekkoriban ragadtak magukhoz a dalszövegek, drámai szinten. Nem sokkal ezt követően rájöttem, hogy nekem is vannak saját „dalszövegeim”, saját mondanivalóm. Így jártam be Nyugat-Magyarországot, Szlovákiát, Ausztria határmentét. És közben menekültem saját, mára már néha életfilozófiává alakult írásaimba bújva, a világom romjai elől. Az utazás az egyik lét elemem let t (eddig sikerült meglátogatni néhány számomra vonzó várost: Budapest,Róma, Oslo, London, Párizs,Ibiza,Amsterdam.),nem csak fizikai értelemben. Sok irásom füződik élmenyekhez, születik élmények nyomán. Napjainkban Nagy Britanniában élek, és mára már igencsak kiszélesedtek az irományaim sugallatai, amik nagyrészt a magány, szerelem, csalódottság, vallás, lét, hit témák köré rajzolódnak, több-kevesebb sikerrel. 2015-ben láttak napvilágot irásaim könyv formájában. „Bűnös könyv” címmel.
www.bunoskonyv.webnode.hu

A kapcsolati adatok megtekintése csak regisztrált felhasználóink számára lehetséges!
Ha szeretnéd felvenni a kapcsolatot a szerzővel, akkor regisztrálj oldalunkra!

Az alább felsorolt statisztikai adatok az oldal három fő művészeti ágán alapulnak. Ezek pedig a galériába beküldött alkotások valamint az írott és zenei művek, valamint az ezekhez tartozó hozzászólások.

Beküldések:napi átlag:évi átlag:
Írott művek: 1 0.001 0.33
Zenék: 0 0.000 0.00
Galéria: 0 0.000 0.00
Kapott hozzászólások:napi átlag:évi átlag:
Írott művekhez: 0 0.000 0.00
Zenékhez: 0 0.000 0.00
Galériában: 0 0.000 0.00
Írt hozzászólások:napi átlag:évi átlag:
Írott művekhez: 0 0.000 0.00
Zenékhez: 0 0.000 0.00
Galériában: 0 0.000 0.00
Látogatottság:napi átlag:évi átlag:
Írott művek: 368 0.284 122.67
Zenék: 0 0.000 0.00
Galéria: 0 0.000 0.00
Tagság időtartama:3 év, 201 nap, 15 óra

Az alábbi (maximum) öt pontos listában a szerzőnek azon művei találhatóak, melyek éppen az olvasóközönség figyelmébe ajánl.

Nincsenek önmaga által ajánlott művek!

Az alábbi táblázatban a szerző azon művei láthatóak, amelyek ki lettek emelve az ajánlási rendszer által.

Válassz:
Nincsenek kék csillaggal kiemelt művek!

Keresési feltételek...

BeküldésekÍrt HSZ-ekKapott HSZ-ek
Rendezés:

És az eredmény...

Adatok betöltése folyamatban...


...kérlek, várj.


Napi szerkesztői ajánlat

Thalassa:
Vers: Fraktál

Ajánló: Syringa

Heti ajánló


Szakmai anyag


Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlSétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2CsillagSzakácsFace-matrixCsoport.........Szellem......Kalózrosesmile..................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásPartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpring

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 5
Kereső robot: 13
Összes: 33
Jelenlévők:
 · Divima
 · GoldDrag
 · Pancelostatu
 · PiaNista
 · Szati


Könyvajánló

Marossy József:
Vajon



Marossy József: Vajon

Családi arcképek az idők távlatában sem fakulnak.
Elesett emberek, haikuk, vagy éppen vidám dolgok egyaránt foglalkoztatnak, amelyeknek írásaimban hango...


Tovább...

Zeneajánló

10:11 - Csókold szájon
Küldte: Gamentzy_eduard

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.0899 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz