Amatőr Művészek Fóruma

Szerelmes szívek
szerencsés szelleme -
szórj szemeimre szelíd,
szent színpompádból szilánkot

Fény vagyok egy sötét tájon
-lehúnyt szemmel, hogy ne fájjon-,
pici vackából szökő folyam
pont, mint egy neonhal, olyan.

Gyere ide, boruljon vállamra arcod.
Összekötötted velem a sorsod.
Egy lélek lettünk, két testbe öltve.
Öleljük meg egymást szépen, csöndbe.

Amióta megláttalak,
elraboltad szívem.
Mindenem a tiéd lehet,
tiéd a szerelmem.

1. Hallgatás
2. Elengedés
3. Ringatás
4. Vágyakozás
5. Alkudozás
6. Derengés
7. Ócskaság

Mint az ördög, ki szárnyát tépte
Rohanok veled vak sötétbe
Szelek szárnyán ringatózva
Lelked leplén takarózva

Elbaszott egy tündérmese
Tovább írni érdemes-e
Lelkem mélyén papírlapok
Válaszokat tőled kapok

Mostanában a szabad versek puha
otthonosságába loccsantom az agyvelőmet
egy régi, de fényes pisztollyal.
Kávé pörköli a szájpadlásomat,
és keserű íze ott van bennem minden nap.

Ülök, nézek magam elé
Arcod előttem feldereng
Titkom őrzöm lelkem mélyén
Mosolyod mámorként mereng

Vörös rózsa, lehulltak szirmaid,
Új hajtás szívedben temeti hamvait.
Válaszom megkaptam, pedig nem volt már kérdés,
Hosszú évek után keserédes érzés.

Ne légy bánatos, ha lelked hideg.
Felmelegszik majd szunnyadó szíved.
Ha átcsap feletted a változás szele,
szállsz, sodródsz, változol majd vele.

Fényes ezüstfolyóként ragyogta be a hold a kietlen utcát. Egy derűs, mozgalmas nyári nap után egyenesen hátborzongatónak tűnhetett az éjszaka hangtalansága. A tiszta éjszaka száraz, illatos levegőt hozott Slighttown városába. A holdfény néhol megcsillant egy-egy elhullajtott szemeten.

Furcsa érzések dúlnak bennem.
Ezt eddig még észre sem vettem.
Egész álló nap, csak rád gondolok.
Lehet, hogy ez illetlen dolog.

visszatekintek,
a zene mindig jelen volt,
szerelem korong.

Ott bizsereg még csókja ajkamon.
Megannyi könny, s oly kevés hatalom,
Hogy összekössem valót s valótlant:
A percet, mely oly fájóan elillant.

Ma este is egyedül vagyok.
Fejem felett néma csillagok.
Szánkázva felszántják az eget.
Eszembe jut, ki már nem szeret.

Sír hegedűm,
kopottas húrok,
utolsó dal amit
neked húzok.

Belenézek: csillognak.
(Szivárványként csalogat).
A skálák közt elbújok;
Elveszettként bolyongok.

Betörtél az életembe.
Sorsunk összefonod.
Rád gondolok éjjelente.
Furcsa lány vagy tudod?

Nem számít ha egy perc,
Mának, nem lesz holnapja.
Kulcsra zárnám pergő homokórát,
Had legyek kedvesem idejének rabja.

Éj-homályban látom
Ím vöröslő színedet
Miért adatik nekem
Érdemtelen élvezet?

Mint fájó fogat,
úgy szeretlek téged.

Mint fűszál a nyulat,
úgy szeretlek téged.

Szívem rezdülése válik dallá.
Szerelmes szavaim füledbe súgom.
Szépséged látása tett engem rabbá.
Szerelmes börtönbe taszított sorsom.

Száznyolcvan, kétszáz
Csak repkednek a számok
Sebaj, gondoltam
Majd rádtalálok.

Éjben nyíló rózsa,
Kietlen kis tenger
Egyre jobban árad
Legvégül majd elnyel.

Jó hangulatban mentem és lazán.
Lámpa fénye világított utcán.
Későre járt, hallottam lépésem,
Szívdobbanásomat vitte ütem.

Gyere velem virágot szedni,
pipacs mezőn hemperegni.
Hanyat fekve, virágok között,
elmondom szerelmem örök.

Küldöm e levelet neked,
remélve megérinti szivedet,
vágyódom érted régóta,
vérző szivem megmondhatója
hányszor foglaltalak imámban.

Hát elmentél... s veled a nyár, az álmok,
és meghalt lelkemben a szerelem.
Azóta részeg kábulatban járok
magányosan néptelen helyeken.

Szerelem, ó viszonzatlan
Álmok szőtte égő katlan
Mikor váltál ilyen széppé?
Csalódom hát mindörökké!

Az ártatlan!
Haját kibontotta
jelt adott hangulatra.....
Illatos bomló hajak,
megbolondítottak.

Andalító vágy,
Mi érted kiált,
Te sötét angyal.
Bontsd ki hát szárnyad
És suhanj
Végtelen kacajjal!

Vörös rózsa, ki szirmait kibontja,
S lelkét legbelül ködfátyol borítja,
Nem kérek választ - e kérdésre nincsen.
Hát légy örök múzsám,
Egyetlen, szép kincsem.

A legszebb éjszakán
egy földöntúli lány
szerelmét tudhattam magaménak.
Ahogyan csókolt, ahogyan ölelt...
Az sem érdekelt,
ha a Nap
fel nem jön többé,
csak lehessünk úgy örökké.

hajnalnak fogságából szabadít
bőrödnek oly finom selyme,
a mámor kelméjének mintázatát
szédítő illatával festve.

2. Menekülj
(Folytatás)

Pár lépés. Tapostam a métereket, majd a végkimerültség elérte labaimban az izmokat, arcommal tompítottam az esést, FÁJT, az orrom vérezni kezdett. Úgy folyt le ajkaimhoz a vörös kín, ahogyan a forró viasz süti meg a bőrt. Élveztem! Éreztem, hogy már nem állíthat meg semmi. Fel, és tovább. Szeltem a pusztát, erővel harcoltam a nyilaló szúrás ellen testemben és magam előtt láttam Lindát. -Lépj! Mill! Ez a te utad!

2. Menekülj

Nem hallottam semmit, megállás nélkül pumpált a szívem.. Pufbuff pubuff pubuff. A tüdőmet égette a kapkodott hideg levegő és torkom zihállt hogy még több oxigénhez jussak. A veled összenőtt környezetből nem könynű lelépni.. Futnod kell.. Hozzá akar kötni a rendszer és ha engedély nélkül távozol, abnormálisnak nyivánítanak.

Reggel enyhe fejfájással ébredtem, persze meg lehet érteni, ha alig alszik három órát az ember, meglepően tettem félre mindennapi rutinom. Futottam.. reggel hat és futásnak eredt a lábam, még párásodott a levegő, alig szálingózott pár lélek az utcákon és a nap is csak fényt bocsájtott a világra. A park ahol eltemettem töredékeimet még ködben úszott, alig látszódott a hófehér macskakövekkel kirakott sétáló és színte láttam ahogy ásítozik az Öreg Platán.

Imádok élni, mióta tudom: élsz te is.
Lehet a világ számító, gonosz, hamis,
mert a tudat: te létezel,
oly erővel vértez fel,
hogy minden rossz, fájdalom
megszűnik, ha akarom.