Navigáció


RSS: összes ·




nagyvázsonyi Kinizsi-napok

2015-07-30 10:53:47, 1078 olvasás, P. Molnár Ágnes, 2 hozzászólás

Fesztivál

Pénteken kezdődnek a nagyvázsonyi Kinizsi-napok, a három napos programon fellép például a Csík Zenekar, emellett népi ételekkel és ősi mesterségekkel ismerkedhetnek meg a látogatók.

A fesztiválon bemutatkoznak a népi mesterségek, a látogatók kipróbálhatják a fazekaskodást, a kovácsolást, a papírmerítést, az érme- és kötélverést is.
A pisztrángos ételeké lesz a főszerep, de számos népi étel és ital is megkóstolható majd a vásári forgatagban, ahol a kézműves termékek is terítékre kerülnek.



A korabeli hangulatot a Szelindek Középkori Együttes segít megteremteni síppal, dobbal és tekerőlanttal.

Szombaton este a negyed évszázados Csík Zenekar ad koncertet, vasárnap délben pedig Gryllus Vilmos lép színpadra.

Lengyel vendégek katonai tábort vernek, fegyverbemutatókkal, előadásokkal készülnek, ezen kívül naponta többször lovas íjászattal színesített várjátékok részesei lehetnek a látogatók.
Sólyomröptetést is láthatnak az érdeklődők, a melyet Győrffy-Villám András mestersolymász és csapata mutat be a fesztivál mindhárom napján.

A várban találkozni lehet óriásbáb alakban az ismert rajzfilmfigurával, Süsüvel és az őt kísérő zsoldosokkal is .

IIdőpont: 2015. Július 31-augusztus 2.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a programajánlóval kapcsolatban, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Beszélgetés



SmileSadBig grinClownCool...Tongue...SunglassesSmokinBabyEek...CryingEmbrassed...Beach ChairSarcastic...LoLPicnicTastyWink2Yawn...VerysadEatingKirályDevil2Hi...QuestionMailBaby BoyReadTombstoneSmiley balloonCsigaSzívVirágBowlingNono!GyagyaLábnyomSörKukucsNonoHolyByeÁáááááá!ImaSzerelmesGondolkodomAllahTapsOh! My God!LolIdegbetegAngyalOlvasKávéBaby GirlHelloSzerelemNem tudomHappypápá...TáncFej-törõTapsLibikóka... mondjuk :)GépelekPunkLolAngardAlszomHallgatokNonoDanceZenebolondBólogatNyúlNyúlSétaSzámítógépgyilkosÖlelésFalnak megy...AlszikUgrálóKoccintósAngyalLáncfûrészesComputerUdvaribolondCookColdKirályDobosTévénézõSprintTeknõs...Csírke-fogóAlszikShockedSírósSírósTelefonosEsõfelhõMeditáló......ÖlelésRózsaNapocska 1Napocska 2CsillagSzakácsFace-matrixCsoport.........Szellem......Kalózrosesmile..................Bravo!Szülinapi gyertyaTábortüzEgy csésze kávéKávézás 1Kávézás 1Kávézás a gép elõttRejtõzködõKézfogásHúsvét 1Húsvét 2Húsvét 3Húsvét 4Húsvét 6Húsvét 7Húsvét 9PartyBirthDayTorta1Torta2Party 2Dog KissKávéKávéKissesKissesFlowerFlowerSmiley loveSpringEaster bunnyEaster eggEaster bunnyEaster eggs

Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 323
Regisztrált: 1
Kereső robot: 22
Összes: 346
Jelenlévők:
 · Berpalota


Könyvajánló

Anubis:
Lelkem Gyermekei



Felnagy Ida Gabriella (Anubis): Lelkem Gyermekei

Rád bízom a gyermekeimet kik születtek örömben vagy bánatban. Rád bízom őket míg olvasol. Nekem mind oly kedves, Hiszen lelkem gyerme...


Tovább...

Zeneajánló

Spirituális utazás
Küldte: kovacsgabor

Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints a címre...

Zenék

Kategóriák


Page generated in 0.2968 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz