Buika
Megjelent: 2016, február 26. Idő: 10:05:23
Témakör: Koncert



Buika

Buika afrikai szülők lányaként született Spanyolországban, jelenleg Floridában él.
Énekes, költő, producer és zeneszerző,
akit nem véletlenül hasonlítanak Nina Simonéhoz, Cesaria Evorához, Billie Holidayhez, Edith Piafhoz és Amy Winehouse-hoz, bár ő inkább mindig is dobolni szeretett volna.
Csak hát senki sem akart női dobost a bandájába, és már olyan terhes volt a sok elutasítás...
Bármiképp is alakult, a lényeg: Buika napjaink egyik legkeresettebb énekese, aki a flamenco, az afrikai poliritmika, a jazz, a soul és a pop világában egyaránt otthonos.

2000-ben Mestizuo című albumával debütált, s azóta meg sem áll: a 2015 őszén megjelent Vivir Sin Miedo már a nyolcadik albuma.
A legnagyobb sikert a 2013-as La Noche Mas Larga című koronggal érte el, melyet a legjobb latin albumként Grammy-díjra jelöltek.
Előadói karrierje során Buika olyan hírességekkel dolgozott együtt, mint Me'Shell Ndegéocello, Anoushka Shankar, Chick Corea, Chucho Valdés, Mariza, Pat Metheny, Seal és Javier Limón.
Mindeközben sorra jelennek meg verseskötetei, regényt és operát ír, s koncertjeivel egymás után hódítja meg a világ országait.
Sikerei csúcsán, végre, hazánkra is sor kerül.

Helyszín:
Müpa - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Időpont:
február 29. (hétfő) 19:30
(2900, 3500, 4500, 5900, 7900 Ft)



A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
www.pieris.hu

A programajánló linkje: