Az élet a-moll (álom)
Megjelent: 2015, augusztus 18. Idő: 06:53:11
Témakör: Színház



Az élet a-moll (álom)

Calderón, a spanyol barokk dráma világhírű alakja, ebben a darabjában az élet illúzió-természetéről és tünékeny voltáról mesél. A gondolat jócskán megelőzi korát: csak a XX. században nő ki belőle filozófiai áramlat "empíriokriticizmus" néven és már majdnem a 21. századot írjuk, mire elér a mainstreamhez olyan műveken keresztül, mint például Stanisław Lem Kiberiádája, vagy a Wachovski testvérek Mátrixa.
   A történet a vadregényes Lengyelországban játszódik. Királya, Basilio, újszülött fiát Segismundót börtönben neveli fel egy jóslat miatt, mely szerint a fiú felnőve borzalmas zsarnokká lesz.

Aztán mégis próbát tesz vele, elkábíttatja, átviteti a palotájába és egy napra trónra ülteti. Ám a jóslat sajnos igaznak bizonyul, a fiú vadállatként viselkedik.
Ismét elaltatja és börtönbe zárja. Segismundo azt hiszi, csak álmodta a királyságot, de ekkor lázadás tör ki Basilio ellen, és a felkelők királlyá emelik a fiút, aki végre minden ellenségén bosszút állhatna, de nem teszi.
Azon töpreng, hogy ez az egész nem újabb álom-e. Úgy véli, hogy minden csak káprázat, semmit sem tudhatunk a magunkénak, életünket a végzet irányítja, semmi más.
Kibékül atyjával is, és ezek után bölcs uralkodóként regnál tovább.

"Miért vagyunk jók? - teszi fel a kérdést a darab - már ha azok vagyunk".
A jóság alkat, belső meggyőződés következménye, vagy épp ellenkezőleg, egyszerűen csak a sors működésének bölcs felismerése, ami arra kényszerít minket, hogy hagyjunk fel eredendő rosszaságainkkal.
Amellett, mit is jelent az "élet", pontosabban a "jó élet" számunkra, mit akarunk feltétlenül megkapni tőle, megragadni benne és kiélni általa?

Calderón kérdései közel négyszáz évesek. Megpróbálunk rájuk válaszolni. Vagy legalábbis jól feltenni őket!


Don Pedro Calderón de la Barca - szerző
Jékely Zoltán - fordító
Térey János - fordító
Jámbor József - rendező, díszlettervező, jelmeztervező, dramaturg
Boros Ádám - színész
Lajter Márkó Ernesztó - súgó
Balázs László - rendezőasszisztens


Szereplők:

Basilio: Balog József
Segismundo: Fehérvári Péter
Astolfo: Szakály Aurél
Clotaldo: Bellus Attila
Clarín: Balázs László
Estrella: Pap Lujza
Rosaura: Kovács Olga
Katona: Pásztor Márk
1. katona: Lajter Márkó Ernesztó



Bemutató előadás!


2015. augusztus 20. 20:00


További időpontok
2015. augusztus 21. 20:00
2015. augusztus 22. 20:00
2015. augusztus 23. 20:00
2015. augusztus 24. 20:00

Helyszín:

Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis

Cím:2072 Zsámbék, Etyeki u. 2.





A weboldal neve:
Pieris · Πιερίς
interaktív kortárs művészeti portál
www.pieris.hu

A programajánló linkje: