Amatőr Művészek Fóruma

Nem óhajtok költő lenni,
vagy a világról bölcselkedni.
Ez vagyok én:

Felejtsd el, hogy minden tettedet kontrollálni tudod!

Van, hogy rosszul cselekszel, van hogy rosszat teszel a társadalom és önmagad mércéje

A Mindenség Sors-rendelt csont-ketrecébe zárva minden napunk tartós küzdelemnek ígérkezik; kínok-verte, komisz Létgyönyörökben egyszerre vágyunk, s még többet akarunk! Hamarjában elvész a meglett, érett perc halhatatlan jelenvalósága, ha csupán olcsó, földi örömöket választunk! Világok acsarkodó gáncsai közt kihordott méhlepény-kételyekben mindig kivirágzik a fojtogató önbizalomhiány, s a túlzsúfolt, társas Sziszifusz-magány!

Erős oltóanyagként hat az érzelmekre a közöny! A túlélő rettegését egyre nehezebb feloldani a megsemmisülések balesetéből! Igazságmámorokban az Ember gyakorta önmagán is sebet üt! Csupán csak lélegző élők között orvosság a Tett halála, amire talán mindenki figyel; Az Élet vízében egyszerre szükséges igazságiránytű, és horgony! Minden karrier, kicsit halántékunkhoz szorított, töltött fegyver! Beavatatlan békülés az elkerülhetetlen lehetetlennel! Árnyékok pléh-köpenyében, a masszív, hajótörött kétségbeesés összezörren!

Kötéltáncot jár megalkuvó, számító életed. Megszámlálhatod tíz ujjadon, hányféle leselkedő, csábító, veszélyes alakban les rád, hányféle Cassandra-pillantás mondatja ki veled, mit önmagad előtt is titkolni kényszerülsz: „Nagyon Vigyázz!” – Már mindenkitől rettegve menekülsz, s ezt te is nagyon jól tudod! – Életben tartanak a megbocsátó könnyezések, és az önsegélyező simogatások önzetlen diadala, termékeny s büszke öntudatot sarjasztó erő!

Halálom legyen gyors
mint egy kósza ígéret
mely álnokul szíven talál
de mint gyorsan távozó
nyári vihar után
a tájon napsugár szánt
egy újabb gyengéd barázdát

Már nem is tudom,
Mit tennék, ha itt lennél...
Sok néma szó bukdácsol
Nincstelen ragok előtt,
Mert az utálatom csak nő
Hogy elvett a sors, ily hirtelen.

Megjegyzés: (anyám napján)

Van egy rettenetesen nagy, univerzális banánhéj, melyen jó ideje elcsúszik emberi történelmünk, valamint a mai emberi tudat és tudomány, a vallásos és spirituális emberek nagy többsége! Mely miatt az egész világmindenség a feje tetejére áll számunkra, vagy még inkább: kifordul a valóságunk! Amíg ezt nem értjük meg, addig nincs esélyünk sem igazi boldogságra sem a létmenedékre! Az anyag alkotta világ minduntalan húsdarálóként fog velünk bánni! Először húst hoz létre, s mikor már rendesen beleéltük magunkat, egyszerűen leaprít. Majd kezdi újból!

Ila-Imola-Helovinola
Ne feledjetek...

Vizek-Hegyek-Tengerek
Velem legyetek...

Az oktatási rendszereket és módszereket kutató szociológusok (S. Bowles, B. Bernstein, P. Bourdieu) szerint az ipari társadalomban kialakult „modern” oktatás feladata az ipar gazdasági igényeinek kielégítése. Az iskolákban kialakult hatalmi és tekintélyviszonyok ezért a munka világának elemeit idézik. Ezekben a magolást és begyakorlást igénylő folyamatok zajlanak, de az általánosítás vagy absztrakt gondolkodást kívánó fogalmak megértésével és elsajátításával keveset foglalkoznak.

szemem a lelkem,
valóságot nem látom,
rejti világom.

Két szemem az égen, két lábam a földön, két kezem a zsebben. A homály sűrű maszlaggá válik, érzése az őrület határa, a valóság és képzelet mezsgyéje. Lassan kúszik ereimben az érzés, testem minden részét elérni igyekezve. Káprázatos világ, mely kioltja önmagát, félelem és ábránd, vágyakozó semmibe merengő, látnivaló nélküli kép. A reggeli busz sietős tempóban halad, szürke, élettelen táj marad az ablakon át, fásult emberek reményben úszva várják, hogy jobb legyen. Az idő nem a barátjuk, ám ezt nem tudják. Halogatva élnek színtelen éveket.

Az Időnek, mint megjártnak, az eleve elrendelt szösszenet-Hiánynak, az éltető jelenlétnek megmásíthatatlan tényét az arcomba vágja – magával sodorva a Bizonytalan! Mikor a biztonság ajtójából kilépve ordas-erejű fogantyú-szél végtagjaim ócska, zörgő szerkezetébe belemar! Nem önző önmegadásom tompít, sokkal inkább felkínálható lehetőségek újbóli elmaradása! Naponta átélhető esti kérdésekkel foglalatoskodtam! Rég elfogyott, majd újra felbukkanó félelmeim között kétes tapasztalás dereng, tornáztatja végtagjait akár a koncra leső vad!

Talán mással is előfordult már, hogy épp nem túl jó hangulatban azt vetette a világ, vagy a kéznél lévő aktuális célpont szemére, hogy "ezt az életet nem én választottam"! Ám ha valaki, akárki, bárki néha-néha volna oly kedves, és elcsodálkozna azon, hogy egyáltalán létezünk, majd további meglepetésekre számítva el kezdene kutakodni ebben az irányban, bizony kiderülhetne még az is, hogy mégiscsak mi választottuk.

Meggyőződésem, hogy a kecskeméti Aradi vértanúk tere az egyik legszebb emlékpark lehetne. Lerobbant járdái, a Széchenyi-városi kis piac épületének állapota, a szobrok kinézete... Bár a város, mely immár tíz esztendeje befogadott, mostanában sokat fejlődött. Remélem, ezt a pici parkocskát is utoléri majd a modernizáció.
Sokan azt gondolnák, így, márciusban közéleti dolgokról akarok írni, főleg, hogy egy ilyen közterületet említek elsőként. Pedig nem.

lejöttem a cigiről,
most a hús van
soron,
utoljára hagyom
a levegőt.

1. A művészet hagyományos megfogalmazása: tárgyak, szövegek, illetve ezek létrehozása, amely tárgyak, szövegek a szemlélőből, olvasóból esztétikai élményeket váltanak ki.

-Van ihlet, van téma... és tehetség is -

Keress szobát, ahol senki sem zavar. Vagy faodút vagy bújj a kertvégi farakás mögé. Nálad papír, ceruza íráshoz, kottázáshoz. Lehet hófehér, rózsaszín, világoskék, lehet grafit, színes, szürke és régi, használt, megrágott. Faragáshoz - véséshez kő, fém, víz, papirusz, emberi - állati csont, tűz, lég és éter...
No igen.

Javaslat kezdő, haladó és mesteríróknak
Kedves barátom, bizonyára írtál már szonettet, haikut, tankát, stanzát, alkaioszi vagy szapphói strófát.

Műfajok, műformák, feltalálójuk X vagy Y vagy az élet és a történelem. Íme, mindeme formák: az irodalom, a művészet, az élet, a miénk, a tiéd, az övé gazdagsága.

A semmi ágán ül a szívem...
Upsz, leesett.



Megjegyzés: 2018. 01. 30.

Álmomban havazott,
a földön feküdtem,
szempillámon hópihék hintáztak.
Lehunytam a szemem,
és kézzel-lábbal istennek integettem,
talán, ha hó-angyallá leszek, észrevesz.

Gondolkodtam, és arra a következtetésre jutottam, hogy a legfontosabb dolgok megmagyarázhatatlanok, hogy átélni lehet őket, azonban leírni soha; és hogy mindnyájan részesülünk a csodákból.

Add, hogy bölcs legyek,
ne engedhessek gyengeségeknek,
add, hogy szilárdan állhassak,
egyenesen, soha nem rémülten.

Soha nem volt otthonom,
csak tebenned; és soha
sem lesz már, hacsak
benned nem.

Egy utolsó csók mit kényszerből, lopva kaptam,
hogy elindíts magányos utamon, így koptathass
szemembe hazudtál hisz nem vagy mellettem,
pedig csak időt kértél mégis ejtve lettem.

Megjegyzés: giorgio

Minden nyelv esetében beszélhetünk ún. kihasználtsági foktól. Mennyire használja ki a nyelv az önmagában rejlő, pontosabban mennyire használják ki a nyelv beszélői a nyelvben, a nyelvükben rejlő kifejezési lehetőségeket? A nyelv felépítésében, szabályaiban, szerkezetében, esetleg szókészletében adott kifejezési lehetőségeket?

Te meg Ö, a friss kávé illata egy fagyos őszi reggelen,
kint az éjszaka színe van még az égen jelen,
A kósza délibáb a fejedben, ez mind amid van,
nincs Ö sem, csak Te, és a kávéd mi melegséget ad...

Kobajasi - Beethoven - Schiller Örömódájáról

"Lángolj fel a lelkünkben szép
Égi szikra szent öröm,
Térj be hozzánk drága vendég,
Tündökölj ránk fényözön.
//: Egyesítsed szellemeddel,
Mit zord erkölcs szétszakít,
Testvér lészen minden ember,
Merre lengnek szárnyaid. //"

Bele sem tudom képzelni magam, hogy milyen jó dolgom van. Az egyik pillanatban Dalí paranoia-kritikájáról olvasok és írok, a másik pillanatban begyűjtök szövegrészeket Schiller Örömódájából Beethoven 9. szimfóniájának utólagos feldolgozásához.

Isten egy szadista. Ül a kozmikus vetítőtermében és nézi, ahogy egyik lábadról a másikra ugrálsz, közben pedig akkorákat nevet, hogy belefájdul a hasa. Al Pacino, Örgöd ügyvédje, ugye?

A keresztények meg úgy tartják, hogy Isten és Ördög, ők hadvezérek, dicsőséges uralkodók, folyamatos konstans küzdelemben a lelkekért. Az élet háborús övezet, nincsenek pártatlanok, nincsenek semleges zónák. A spirituális világban nincs olyan, hogy Svájc.

Megjegyzés: 2017.12.07.

"Ha nem vigyázok a testemre, azt Isten személyes sértésnek veszi. " - figyelmeztette magát Ferenc, majd két vállrándítás között hatalmasat harapott a lekváros buktából.

"– No, most téged kérdezlek – fordult a legkisebbikhez –, mondjad: hogy szeretsz?
– Úgy, édesapám, mint az emberek a show-t! – felelt a kicsi királykisasszony.
– Mit beszélsz, te haszontalan?! – förmedt rá a király –, kitakarodj az udvaromból, de még az országomból is! Ne is lássalak, ha csak ennyire szeretsz! "

ránk nézek és hallgatom magunkat beszélni a valóságunk valóságra húzott hologram a fele sem igaz csak áltatás kifinomult önseggnyalás arról mennyi mindent vittünk véghez mennyi mindent felépítettünk mennyi tudást gyűjtöttünk mennyi világot fedeztünk fel mennyire messzire értünk a szeretet és élet nevében csak közben ötért megöltünk tizet magunk alá gyújtottunk szívem és oda szartunk ahol enni szoktunk

Megjegyzés: 2017. 11. 21.

Sikerült elcsípnem az utolsó nyári napot, hogy ellátogassak a már korábban említett Emlékvölgybe. Izgatott voltam. Ezúttal is számítottam arra a rendkívüli élményre, amivel itt találkozni szoktam.

Már csak néhány lépés választott el a titokzatos átjárótól, ahol a parkból kilépek a völgybe.
Csakhogy, az átjáró ezúttal, nem volt titkos.

... nem szólt,
csak mosolygott kedvesen
álmomban ismét megjelent
arcán béke, szemében vidám
felismerés, hogy itt lehet

Ősz van, október, huszonhárom, emlékezés. Fejemben, lelkemben a múlt.
Udvaromon hatalmas tölgyfa, több már, mint nyolcvan éves, édesapám korú. Ötvenhatban apa Pesten volt katona. Bevezényelték őket az események sűrűjébe, parancsra ölni kellett. Nem volt hajlandó mesélni róla, bárhogyan is kértük. De ilyenkor a szeme furcsa fényt vetett.

Mikor láthatatlan vagyok
Hiába fúj a szél
Ágra akasztom bánatom
Messze száll a szürkeség...
Mikor senki sem látja lelkem
A szabadság táncra hív engem!

Az álszent énemnek mindenről van véleménye.

Az álszent énem itélkezne mindenki felett.

Az álszent énem nem lát szürke tartományban, csak a fekete van és a fehér. Persze csak ha a többiekről van szó.

Könnyeid feledném
Mosolyod, mint festmény
Itt ragadt reménysugár
Lelkem ablakán.

Az álmok ritkán válnak valóra, ami főleg a gyerekkori álmokra igaz. Úgy jött, mint derült égből a villámcsapás. Igaz, évtizedekig váratott magára, de megérte a hosszú várakozást, mert hát, mégiscsak egy gyerekkori álomról van szó.

Riport egy apával

János portás valami cégnél. Harmincnak néz ki, pedig már az ötvenhez jár közel. Bal szemöldökében ezüst pear-cing, bal fülében ezüstkarika. Haja sötétszőke, felfésült, rövidre zselézett. Írisze kékeszöld, apró szúrós tekintetű pupillákkal. Termete nyúlánk, bár nem túl magas, igazán ideális „nőbolondító” alkattal és kiállással.
Ahogy beszélni kezd, rögtön érezni hangjában a sértettség okozta bántó idegességet, ami teljesen elhatalmasodott rajta.
– A fiam, tudod, a fiam elhagyott – panaszolja, s az ember azt képzelné, hogy a meggondolatlan kamasz hátraarca fáj a lelkének. Kérdezek, persze, mert tisztán szeretnék látni, és érdekel ez a hatalmas fájdalom, ami minden mozdulatán, szaván átsüt, szinte égeti, azt, aki a közelébe került.


Megjegyzés: 2007. 01. 30.

Nemrég újra feltettem magamnak a következő kérdést. Vajon csak az a jó író, aki része a tragédiának és megéli azt? Mikor még őszintén hittem az individualizmusban és abban, hogy mindenkinek hatalma van az élete felett és csupán annyi a feladat, hogy apró mozaikokból lépésenként összerakja azt úgy, hogy később majd emlékezzenek rá a következő generációk, a válaszom az aboszolút igen volt. Később rájöttem, hogy el kell engedni ezt a fajta nagyképűséget. Nem én irányítom az életemet, csak részt veszek benne. A hatalmam pusztán addig terjed - és én ezt nevezem szabaságnak -, hogy eldönthetem, küzdök-e ez ellen, vagy hagyom magam sodródni az árral.

Ilyen aranysárgán is csak az őszi nap tud sütni. Gondolta, ahogy a felpillantott a délutáni égre. Az ég maga kék volt, de látszott már a napnyugta vérarany csíkja az alján, és a szürke felhők is lassan tovább fakultak lilára. A hideg szél arany, vörös, barna, és késő zöld leveleket sodort magával.
Karmin csendesen ácsorgott, az utca szélén. A koromfekete macskakövek álmosan nyúltak el a lábai előtt, ameddig csak meg nem törte egy-egy épület a környéket. A zöld szempár kíváncsian pillantott messzebbre.

Megjegyzés: Pillanat szösszenet, pillanat story, régi karakter(ek), csak ilyen hangulatban voltam korán reggel.