Gilbert Keith Chesterton: A szamár - 8. közös vers
Sikolt a vedlõ táj, a nap Derût tagad, sötét Ûr, tél van ott… Nézd, ez a kor Halott, születe vég. Vojazs Ki mondja most neked, fülelj? Rút tájkép köd mögött Görcsös gond-léted terve ma Vért hányt, múltba lökött. Szalesz Nincs itt meleg… ott még fagy jön. Legyõzni magadat: örök harc vár. Dér az arcon, S elõször simogat. Tarpay Nos… tovább? Bukott létem, mint megalvadt sár; ramaty. Halott leszek, s szürke köd ül már ½pálcámra½, ha fagy. Eredeti mû: Gilbert Keith Chesterton - A szamár Mikor az erdõ járt, a hal repült, a vad sövény fügét hajtott s vérzett a hold, akkor születtem én. Rikoltva, torz fejjel, fülem csúf szárnyként röpködött: ördög torzképe lettem a négylábúak között. Kit kivetett rongyként a föld s egy õsi akarat, gyötörj, gyalázz: néma vagyok, megõrzöm titkomat. Ostobák! Jutott nékem is egy nap, vad s drága nap: hangok lengtek fülem körül s pálmák lábam alatt. |
Regisztrálj!
Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad
oldalunkon, és írd le!