Ady Endre: Héja-nász az avaron - 14. közös vers
Vojazs Kurta telünk. Gyerünk a gõzbe, pirosra izzva, levetkõzve, vén lankadt vágyú béna vagány. Tarpay Búslakodni? Akar a kánya, ha forral vad húst, s vért a pára, s gyullad kanócos ütõered. askfor Vágyunk a gyárból, s gyûrve ágyunk, Zakatol a csõben le álmunk, Dõl korholt borral feneketlen. askfor Be nagy undorodásunk végül Nem várt tusákban bennem kékül S elmúlunk vad, hõsi tavaszon. Ady Endre: Héja-nász az avaron Útra kelünk. Megyünk az Õszbe, Vijjogva, sírva, kergetõzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, ûzve szállunk, Valahol az Õszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás husába beletépünk S lehullunk az õszi avaron. |
Regisztrálj!
Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad
oldalunkon, és írd le!