Navigáció


RSS: összes ·




A ketrec túloldalán - 220. közös vers

lezárva: 2010-04-15 00:00:00, 512 olvasás, kezdte: Emily, 9 hozzászólás

Emily
Végtelenbe nyúlik lábaim elõtt az óceán,
Hullámzó takarója szemem elõl száz titkot rejt,
Amelyeket az emberi elme soha meg nem fejt.
Mégis haraggal, s vadul ront emberek hada reá,
Süket bálna-dalra, orca-sírásra, hisz öröme:
Fegyverekkel festi a hullámokat vérvörösre.

zomby
Hörög a föld tüdeje, a homo sapiens nevet
Díszes papír reményében emeli a puskatust
Az elefántborjú nem érti mi ez a rút aktus
Csak fekvõ anyjára néz, majd könnyezve a felleget
Így nem mehet! Értelmetlenül tarol a gépezet
Túlélõ-ösztönünk veszett, s mindent visz az élvezet…

Soleil
Pincér sürög, szakács forog, díszítenek egy házat
Nagy esemény készül ottan, megszólalt a harsona
Bálba megy ma minden újgazdag férfi és asszonya
Mit érdekli õket az, hogy halál a szépség ára
Riadt coboly, nyest és nyérc szemek egymásra meredve
De ha a divat változik, mind megy a szemetesbe.

emonye
Medveprémes bundában csakis medve táncot járni
Kecses nyakon jól mutat az elefántcsont szinû lánc
Kigyóméreg kivonattól eltûnik minden mély ránc
A madárfüttyös erdõt szuper- marketre cserélni
Fehér holló gyanánt száll világunkra a békesség
Mert sziveinkbõl odaveszett rég a kutyahûség

timeadiva
Szegény ember! Porladó tárgyaidban látsz értéket,
így ajándékba kapott léted anyag-kalitkádban
verdeshet csak szabadon. Lelked és szellemed kába
rabságba hajtja magát, míg gyengeséged elmélet
halmazokba zárod, ahogy szabadságra teremtett
madaraidat, nehogy õk boldogabbak legyenek…

Janik
Képtelen védettség. Merül, már aki derül hátra,
Dõlve az ágynak csak ül, nevet s leül-feláll, rideg,
Lépésekkel kiizzadja, önmagából az ideg.
Állati izgalommal vár, ráírva homlokára.
Védtelen aranyhal vagyok a sajátos vizemben,
Néznek, etetnek, szeretnek, mi a rossz az emberben?

igazsaag
Mi is? Talán az, hogy csak magából tud kiindulni
hagyta hogy szívébõl végleg kivesszen az irgalom
hiszi, mi neki jó, egy állatnak sem fájhat nagyon
úgy csinál, mintha arról semmit nem akarna tudni
hogy a majmok élõhelye nem a ketrec belseje
pedig majom sohasem zárna egy embert ketrecbe…

Tarpay
Tõlük, rács mögé, mi zártuk el magunkat, emberek.
Nem mellénk rendelt társnak; prédának tekintve õket,
azt hittük: egyedül mi vagyunk urai a Földnek,
gyomrunknak fial az állat, magvak nekünk peregnek.
De eljõ az az idõ, (s abban nem lesz semmi hála)
mikor az utolsó sült galamb tányérunkra szálla…


Rímképlet: ABBACC
Szótagszám: 15/15/15/15/15/15
Felhasznált szavak: fegyver, hála, értelmetlen, irgalom, hûség, halál, rabság, védtelen.
(A szavak ragozhatóak voltak.)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Tetszik?


Utolsó 50 közös vers:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 15
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14
Összes: 30
Jelenlévők:
 · hazugsagok
 · Kavics


Page generated in 0.0572 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz