Navigáció


RSS: összes ·




Falanx - 191. közös vers

lezárva: 2009-01-22 00:00:00, 270 olvasás, kezdte: Neogrády Antal, 10 hozzászólás

tonibacsi
A régi tûz az csak halott zsarátnok?
Rõzselángoknak kihûlt holt szene.
Világtalan és süket lett a látnok,
Kiszáradt arcán folyt le két szeme.
Magába szállt az angyalok vezére,
Döghalált kürtöl szét a harsona,
Az alkotó bilincset kap kezére,
A szûzleányok arca marcona.

Tarpay
Összetartásból hogy’ lett összezártság?
Mi rég védõ vár volt, mint lett karám?
Órjás múltra gnóm jelen ült, hogy lássák,
Míly’ hatalmas õ… Jaj, szegény hazám!
Magunkra vont keretben, mint a barom
Döfjük egymást, bõgve a világba,
S mint király-fiait a forradalom,
Faljuk jövõnk, büfögünk egymásra.

vitorla
Sorainkat zárjuk össze vitézek
Töretlenül, csak elõre bátran
A vezérnek drága semmi nem lehet
Õ megdicsõül és fekszik sárban
Össze-vissza töri a vádló harangszó
Seregnek élén nem áll a vezér
Elveszett minden, gyûlik a koporsó
Temetetlen a sok bátor vitéz

SoproniGLaszlo
Hol vagytok már ti régi szép remények,
Mit zászlainkra tûztünk hajdanán?
Elhittük azt, hogy jobb lesz majd az élet,
S emelt fõvel élhetünk tán tovább.
Mögöttünk lévõk is elénk kerültek,
Házunk fala sem lett mézeskalács.
Ábrándjaink sorba dugába dõltek,
Bár cellánk körül lehullott a rács.

Janik
Súgva búsan, emberek búgva súgnak,
Zárva a nyitva, súlyosan nehéz
Ajtókat, alpári módon becsuknak,
Becsapnak, s ablaki rögtön becéz,
Benézve: Ki talál egy pillanatot?
S ha megtalálja, ablak-mosolyát?!
Kancsuka fáján, a rövidzárlatot,
Bõr az archoz adja a komolyát.

tollhegy
Hová lett a hit, mely lázban forrt, dalolt?
Átkok hegyén bódított nemzet áll,
A balsors végsõ kínjában fölsikolt,
S döbbenten néz szét-züllött honán.
Torz arcú a múlt, a jövõ zord-setét,
Vélt harcban nyertes senki nem lehet,
Néma hõs nyaldossa álságos sebét,
Mint hogy hangja, ébresszen nemzetet.

timeadiva
Volt pedig annyi lázas forradalom
mely csak ideig-óráig ért célt
gyertyák égtek csonkig hõs-ravatalon
füstbe ment, ki égett e nemzetért.
Hová tûnt a szép hon, mit az õsatya
népeket egybegyúrva népének
békén hagyott? Magába fordult, satnya
lett híre a magyarok nevének.

Riccio
Erõltetett menet, piszkos rabruhák.
Fegyvert markol szemünk és szívbe döf.
Vérünk úszik lefelé a nagy Dunán.
A halál ma se értem, érte jött.
Ráncos arcokon csillog a félelem,
szédülsz a harcba, mint búgócsiga
A csatát te, a nyugalmat én lelem.
Elindult már. Muszáj búcsúznia.


Rímképlet: A/B/A/B/C/D/C/D
Szótagszám: 11/10/11/10/11/10/11/10
Szavak: mézeskalács, kancsuka, búgócsiga, temetetlen, nyertes, barom, forradalom, zsarátnok

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Tetszik?


Utolsó 50 közös vers:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 25

Page generated in 0.0436 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz