Falanx - 191. közös vers
A régi tûz az csak halott zsarátnok? Rõzselángoknak kihûlt holt szene. Világtalan és süket lett a látnok, Kiszáradt arcán folyt le két szeme. Magába szállt az angyalok vezére, Döghalált kürtöl szét a harsona, Az alkotó bilincset kap kezére, A szûzleányok arca marcona. Tarpay Összetartásból hogy’ lett összezártság? Mi rég védõ vár volt, mint lett karám? Órjás múltra gnóm jelen ült, hogy lássák, Míly’ hatalmas õ… Jaj, szegény hazám! Magunkra vont keretben, mint a barom Döfjük egymást, bõgve a világba, S mint király-fiait a forradalom, Faljuk jövõnk, büfögünk egymásra. vitorla Sorainkat zárjuk össze vitézek Töretlenül, csak elõre bátran A vezérnek drága semmi nem lehet Õ megdicsõül és fekszik sárban Össze-vissza töri a vádló harangszó Seregnek élén nem áll a vezér Elveszett minden, gyûlik a koporsó Temetetlen a sok bátor vitéz SoproniGLaszlo Hol vagytok már ti régi szép remények, Mit zászlainkra tûztünk hajdanán? Elhittük azt, hogy jobb lesz majd az élet, S emelt fõvel élhetünk tán tovább. Mögöttünk lévõk is elénk kerültek, Házunk fala sem lett mézeskalács. Ábrándjaink sorba dugába dõltek, Bár cellánk körül lehullott a rács. Janik Súgva búsan, emberek búgva súgnak, Zárva a nyitva, súlyosan nehéz Ajtókat, alpári módon becsuknak, Becsapnak, s ablaki rögtön becéz, Benézve: Ki talál egy pillanatot? S ha megtalálja, ablak-mosolyát?! Kancsuka fáján, a rövidzárlatot, Bõr az archoz adja a komolyát. tollhegy Hová lett a hit, mely lázban forrt, dalolt? Átkok hegyén bódított nemzet áll, A balsors végsõ kínjában fölsikolt, S döbbenten néz szét-züllött honán. Torz arcú a múlt, a jövõ zord-setét, Vélt harcban nyertes senki nem lehet, Néma hõs nyaldossa álságos sebét, Mint hogy hangja, ébresszen nemzetet. timeadiva Volt pedig annyi lázas forradalom mely csak ideig-óráig ért célt gyertyák égtek csonkig hõs-ravatalon füstbe ment, ki égett e nemzetért. Hová tûnt a szép hon, mit az õsatya népeket egybegyúrva népének békén hagyott? Magába fordult, satnya lett híre a magyarok nevének. Riccio Erõltetett menet, piszkos rabruhák. Fegyvert markol szemünk és szívbe döf. Vérünk úszik lefelé a nagy Dunán. A halál ma se értem, érte jött. Ráncos arcokon csillog a félelem, szédülsz a harcba, mint búgócsiga A csatát te, a nyugalmat én lelem. Elindult már. Muszáj búcsúznia. Rímképlet: A/B/A/B/C/D/C/D Szótagszám: 11/10/11/10/11/10/11/10 Szavak: mézeskalács, kancsuka, búgócsiga, temetetlen, nyertes, barom, forradalom, zsarátnok |
Regisztrálj!
Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad
oldalunkon, és írd le!