A virág, miről én beszélek,
Nem található, erdők-rétek mezején,
Sem zord sziklák hasadékaiban,
Sem mohás várfalak omladozó szegletén,
Nincs tavak partján, rohanó patakok mentén.
Szívemben keresd őt, ide nőtt e virág,
S most nyomában egy egész, gyönyörű világ.
Őrzöm álmait, bár álmaimmal néha faggatom,
Míkor alszom, szunnyad lelkemmel ő is,
S érzem, itt él bennem, a fény, a nyugalom.
A virág, melynek mosolya,
Akár a nap aranylo sugarainak kévéje,
Szirmai szőkék, közepén a lelke, mint tenger kékje,
Karcsusága, illata;-maga a tünemény,
Szelídsége, kedvessége, mindent átható:-örökzöld remény,
Ha mind ezt még érzem, tudom hogy itt vagy.
Már értem, hogy miért létezem;-nem csak vagyok,
S nem véletlenül ragyognak, a nyár esti csillagok.
Ezért a szeretetért, érdemes élni, ez az amiért,
Dobog belül e szív;-szerelmet még sem kaphatok.
Pedig minden dobbanásában, lüktet egy csók is, amit…,
Te drága virág;-boldog vagyok, ha neked adhatok.
Online látogatók:
Látogató: 68
Regisztrált: 1
Kereső robot: 37 
Összes: 106
Jelenlévők:
