Mosolyod már nem segít,
nem csapsz be álnokul.
A fán, min állsz, ingatag,
a fejszéd porba hull.
Ármánykodnál szüntelen,
a lelkünk mérgezed.
Nem érzed tán haragunk,
vagy perverz' élvezed?
Suttogások halk szavát,
mit félve mondtunk el,
nem szégyellted kilopni,
és bátran adtad el.
Gyűlöletünk csodálod,
úgy véded önmagad.
Fújva szólsz és bőszen állsz,
bár nincsen igazad.
Tetted rút, de nem érzed:
lesújtod önmagad.
S ki elárul egy barátot,
az egyedül marad.