Az én eltökéltségem már
egy ideje, hogy Te minden reggel
madárszóra ébredj…
Ezen dolgozom, ez a fontos,
és hogy a fű, lábaid nyomán
meghajoljon, ahogy kilépsz
a csésze teáddal a kertbe
zöld szemeiddel a táj részeként.
Adnék homárt a szádba,
és lakásonként két emeletet,
csigalépcsőt és öltözőszobát
és méteres objektíveket,
és érzelmeim gyanánt
nyakadba akasztanék
egy drágakő-fát,
minimum méterest.
Tavakat ásnék mindenhová
ha megállunk, mellé leülhess,
s puha matracra fektetnélek,
hogy álmodban édesen pihenhess.
Cipőid nyomát kikövezném,
mellé táblát állítanék,
ráírnám, e nő szeretett engem
s oly fontos, hogy szeret-e még…
Megjegyzés: /Eneni Kunst fotóművésznőmnek/