Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Chrishamber

, 678 olvasás, Adelheidis , 0 hozzászólás

Misztikum

Egy könnycsepp folyt le nedves arcán, majd állán telepedett meg. Zokogott… Zokogott, akár egy kisgyermek, s szólni sem tudott. Karjaiban halott kedvesét tartotta, s miközben annak esőtől összetapadt szőke hajába túr, az alig 15 perc alatt lezajlott események futottak végig a szeme előtt…

- Zuhog az eső - szólt Peter, miközben visszahúzta a függönyt a vízcseppektől tarka ablak elé.
- Már 3. napja - sóhajtott felesége, ki kerekedő hasát simogatta a hintaszékben ülve.
- Ez a rossz idő… - szólt, majd Lilla elé térdelve annak pocakjára hajtotta fejét.
- Mióta az eső esik, nem sokat mocorog - cirógatta meg Peter haját, s aggodó pillantást vetett rá.
- Talán csak érzi a rossz időt, és nem akar semmi veszélybe sodródni - simogatta meg a férfi felesége hasát.
- Nem… Nem a rossz időtől fél… Tőlük tart…
- Tőlük?
- Igen… Visszatértek.
- Hogyan? Mikor? - kerekedett ki a férfi szeme, s két hirtelen mozdulattal körbetekintett a szobában.
- Három napja… Mióta esik az eső.
- Miért nem szóltál? - faggatózott, s újból körbetekintett.
- Mert mindig megérzed, ha ők ezt akarják…
- Láttad is őket?
- Igen… Az emeletre költöztek - felelt Lilla, majd óvatosan felállt, s az ablakhoz lépdelt.
Lassan elhúzta a függönyt, s egy ideig bámulta a szakadó esőt, majd amint az esőcseppek hullnak aláa csatorna ereszén, úgy gördültek le a könnycseppek az elkeseredett nő szemeiből.
- Hárman vannak… Néha, mintha vibrálna a levegő, máskor tisztán látom őket. Nem minket akarnak… - tekintett hátra, s jelzésként átölelte hasát.
- Norina? - kerekedett ki Peter sötétbarna szeme. Lilla szó nélkül bólintott, majd újabb cseppek gördültek le arcán.
A férfi szíve hirtelen összeszorult a félelemtől, s aggodalomtól, amit felesége, s születendő gyermeke elvesztésének tudata ébresztett benne. Gyorsan odalépdelt feleségéhez, s magához húzta.
- Nem hagyom, hogy bajotok essen - súgta fülébe, s végigsimította szőke hajtincseit.
- Tudom - szipogott halkan Lilla, s homlokát Peter nyakához fúrta.

---- CRISHAMBER----

- Mi volt ez? - tekintett fel a férfi, ám feleségét egy pillanatra sem engedte el.
- Elmozdították az ágyat odafenn… A szobánkban vannak… - reszketett a nő, s még jobban kedveséhez bújt.
- Akkor ideje tennem valamit - tekintett a plafon felé Peter, s gyengéden eltolta magától Lillát.
- Ne! - kiáltott a nő kétségbeesetten, s visszafúrta magát Peter mellkasához - Ne menj fel oda!
- De mennem kell. Nem maradhatnak itt…
- Féltelek - hangzott a gyenge érv, de ez Peter számára kevés volt.
- Ne engem félts, hanem a lányunkat, akit a szíved alatt hordasz. Ő legyen a legfontosabb! - simította meg a félelemtől fehérre sápadt asszony arcát, ki csak egy néma bólintást intézett férje felé.

----CRISHAMBER----

A lépcső nyikorgott egy kissélábai alatt, amint egyre feljebb és feljebb lépdelt rajta. Félt… Érezte a nyomást a lelkében, a gonosz szele megcsapta arcát, s úgy vélte, belebolondul… De NEM! Nem! Ha eddig nem őrült bele, ha eddig kibírta, ha eddig vigyázott a családjára, akkor ezután is fog!
Lépdelt, ment elszántan, nem törődve az olykor-olykor felhangzó felhangzó csattanásokkal, s csikordulásokkal, amint a bútorok arrébb vánszorogtak a szobában.
Szellemek… Nyomorult szellemek… De mégse! Máshol is lakoznak, és az emberek nem érzik zavarónak… Hát persze! Hőtágulás meg egyéb tudományos hülyeségek! Persze! De ők csak hallják… Bezzeg a látók! Ők látnak is, nemcsak néznek, ők látják a túlvilágot, a szellemeket, a démonokat! Ők látják…
Felért. Átlépte az utolsó lépcsőfokot is, s most ott állt a szobákkal szemben: balra a leendő gyerekszoba, malyet oly gondosan festettek ki, s rendeztek be Lillával, szemben a hálószoba, ahol olyan sok szép hónapot, éjszakát töltöttek együtt.
Ám most egy rémálom várta odabenn: démonok vagy szellemek hada, ténfergő lelkek a túlvilágról…

----CRISHAMBER----

Csak ült a széken, s bámult maga elé… A percek oly lassan teltek… Előbb még hallotta a lépcső nyikorgását, ám most csak a csend uralkodott odafenn.
Máskor örült volna neki, a csönd biztonságot adott a látóknak, hisz ritka ez. A szellemek szinte mindig beszélnek… De most… A csend nyomott volt, jel nélküli…
Lilla észrevétlenül hintáztatta magát, s őrülten nyugodt ritmusát csak a konyha felől érkező zaj zavarta meg. Másodpercek töredéke alatt kapta fel fejét, s rémülten pillantotta a helyiség felé.
- Crishamber – suttogta, majd összeszedve minden bátorságát, felállt.
Lassú léptekkel elindult a konyha felé, miközben egyik karjával a falnak támaszkodott, másikkal pedig hasát védte.
Lihegett… Akár egy kiöregedett kutya, úgy szedte a ház nehéz levegőjét, majd megragadta a konyha ajtófélfáját, s félelemtől remegve betekintett…

----CRISHAMBER----

A szoba látszólag üres volt, sehol semmi. Egy "normális" embernek. Barack színű falak, világosbarna bútorok, ízléses berendezés. De egy látó nem ezt látta. Olykor-olykor elsuhanó árnyak képe jelent meg előtte, néha vibrált a levegő körülötte, s hideg tenyerek érintését érezte a tarkóján…
De mi történt? Innen jöttek a zajok, s most csak a csend… A vészjósló csend… A túlvilági, mély csend…
Majd a földszintről felkúszó sikítás csontig hatoló hangja, s ajtócsapódás… ajtó… csapódás… sikoly… csend…

LILLA!

A felismerés rémülete riasztotta fel kábulatából, s feljvesztve indult lefelé az emeltről…

----CRISHAMBER----

A fájdalom szörnyűséges kínja araszolt végig testében… Szörnyen fájt a hasa, a feje, a lábait nem érezte sajátjának.
Csak feküdt ott, az esőáztatta aszfalton, s vértől ragacsos kezeivel még mindig hasában bújó gyermekét védte…
Valahonnan a távolból női kiáltást hallott, s egy barna hajúm ifjú asszony hajolt fölé kétségbeesetten… Csak halványan látta arcvonásait, de a tiszta bűntudatot olvas ta ki szemeiből.
- Istenem! Jól van? Úristen… Hívj mentőt, Tom! – kiabált hátra, de Lilla már nem hallotta a folytatást.
A hangok összeolvadtak sajgó fülében, az élet képei eltűntek szeme elől. Fekete sötétséggé olvadtak össze…
Az utolsó emlék, mely vele maradt, az érzés, amint kétségbeesett gyermeke egy utolsót rúg hasában, s egy hang, mely őrült ordítással kiáltja nevét:

LILLA!

----CRISHAMBER----

- Lilla! – ordított kétségbeesetten Peter, amint a nedves utcakövön heverő, véráztatta feleségét megpillantotta.
Tőle alig két méterre hosszú féknyom végén álló kocsi várakozott letört szélvédővel.
Vezetője, illetve utasa, egy barna hajú nő és egy világosbarna hajú férfi mentőért telefonált, s egy elütött nőről hadartak beszámolót.
Peter feleségéhez rohant, s térdre esve mellette élesztgetni próbálta…
- Lilla! Kedvesem, szólj! Ébredj! – szólongatta, ám az élettelen nő már sem egy hangot, sem egy sóhajt nem adott többé…
- Lilla… Lilla! Nem… NEEEM! – kiáltott hangosan, s miközben az utcában minden hang megdermedt, s csak az eső kopogó hangja hallatszott, magához húzta feleségét, s zokogott… zokogott, akár egy kisgyermek…

----CRISHAMBER----

Gyereksírás hangzott fel valahol, egy kórház szülőszobáján. Szokatlan szülés volt… Egy élettelen anya adott életet gyermekének, kinek apja zokogva ült a váróteremben, s ki folyton egy szót emlegetett:
"Crishamber"

Senki sem tudta, mit jelent, senki sem hallott még efféle szót életében. Csak ő szajkózta ezt halkan suttogva, rendületlen, s csak ő értette.
Az ő nyelve volt, az övé és Lilláé… Hogy ne értse senki, mit beszélnek olykor kettesben! Ne értse se ember, se Isten, se szellem, se démon, se senki! Csak ők!
Crishamber? Mit takar? Miért e felesleges szó, mely nem segített Lillának sem, hiába fohászkodott vele, mielőtt lement a konyhába, s meglátta azt, mi halálába kergette?
Crishamber? Egy szó… Démonok ellen… A túlvilág ártalmai ellen… De emberek ellen mi hat? Mi akadályozhatna meg egy balesetet, mi tehetné ártalmatlanná azt az autóst, mely elütött egy ártalmatlan terhes asszonyt, ki belehalt sérüléseibe?

Crishamber – Védj meg, Uram, a gonosztól!

Crishamber… De mondd, Uram, az emberektől ki véd meg?

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Novella
· Írta: Adelheidis
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 185
Regisztrált: 2
Kereső robot: 22
Összes: 209
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.1478 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz