Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Márton Kakas ibn Jókai tollából: A kultúrmókus

, 915 olvasás, varadinagypal , 7 hozzászólás

Ezek vagyunk

Brehm szerint a kultúrmókus (Sciurus culturis) azon kevés rágcsálók egyike, amelyekkel az ember minden kellemetlen tulajdonságuk ellenére megpróbál együtt élni. Szívesen tartjuk kulturális intézetekben, tanári szobákban, múzeumokban és könyvtárakban. Kérdés, hogy a hipszternek valóban rokona-e, mindenesetre a hasonlóság egyértelmű.

A kultúrmókus nagyjából embernyi méretű, testsúlyához azonban hozzá kell számolnunk a táskájában bujkáló magvas könyvet, jegyzetekkel. Feje általában nagyobb az arányosnál; többnyire bozontosra fésült haja tovább növeli intellektuális szerve látszólagos méreteit. Szája ezzel ellentétben kicsiny, inkább mondén motyogáshoz, mint derék kiálláshoz alkalmazkodott. Izmai csak a legritkábban szálkásak, teste legtöbbször elpuhult és lomha. A hímekre jellemző a pocak és a gunyort jól bujtató bozontos szakáll. A nőstények esetében gyakori, hogy blúzuk alatt almák helyett szilvát vagy csupán két szem szőlőt tartanak.


Ahol kultúra és emberek egyszerre vannak jelen, onnan bizonyára a kultúrmókus sem hiányzik. Leginkább a magaskultúra simára csiszolt és száraz rendezvényeit kedveli, ahol feltűnés nélkül meghúzódhat az árnyékban. A zajt, nedvességet és a profán miegymást, valamint az embereknek való kitettséget egyaránt méltóságán alulinak tartja és nehezen viseli. Kedveli az átlagosnál drágább, élőzenével vagy (ha nincs jobb, akkor) playback jazzel bélelt zugos kávéházakat. Egyenes beszédre szinte képtelen, olyankor inkább hallgat. A Nobel-díjasok kényelmes, laudációkkal és tekintélyek véleményével párnázott könyveit szívesen használja fel mondókája alapjául, mivel így kicsi az esélye, hogy nézeteit magányosan kell majd védenie, illetve, hogy azok miatt bajba kerül. Seydel megfigyelte, hogy az őszinte emberek megszaporodnak, amikor a kultúrmókus-állomány a nyári szünet idején megcsappan.

Csendes, derült időben valamit mindig maszatol, művelődik, a közönséges sznobbal ellentétben soha sem feltűnően. Rejtély viszont, hogy a határozottságot igénylő vészteljes viharokat hogyan éli túl. Megfigyelték, hogy mindig akad a fejében egy-két intelektuálgúnyos megjegyzés, amely mögött súlyosabb időkben is menedéket remél. Csak kevés emlős tanúsít oly leheletfinom fölényeskedést, mint a kultúrmókus; nőies kényességgel ügyel arra, hogy nehogy rajtakapják. Kísérletek igazolják, hogy amennyiben mégis kihúzza a gyufát, önvédelemre képtelen; a hím nem átall szoknya mögé bújni, hogy megóvja jólfésült kultúrprémjét. Többen megfigyelték, hogy a jobbára ártalmatlannak és ártatlannak tartott rágcsáló nagyon is veszedelmes köpönyegforgató, békés volta csak a tettlegességtől óvni hivatott álarc. Más rágcsálókhoz hasonlóan elmenekül a süllyedő hajóról.

A kultúrmókus nem vesz részt, csak magas helyről megfigyel, nem ítél, csak véleményez, nem akar, legfeljebb bátorkodik, nem hódol és nem hódít, nem csatlakozik a hadhoz. Megmarad feleslegesnek. Ha mégsem, és kultúrmókus volta ellenére tettekre vetemedik, mindent szigorú titokban csinál – mindaddig, amíg tutibiztos nem lesz abban, hogy végre egyáltalán nem ciki, amit csinál, sőt. A kultúrmókus arra pályázik, hogy ha egyszer mint alkotó tűnne fel, ne legyenek szégyellnivaló zsengéi, hanem mindenki ámulva kérdezze: és hol volt eddig ez a ragyogó tehetség.

Ha a kultúrmókus zavartalanul portyázhat, mindig elfogyaszt valamilyen kultúrmorzsát. Évszak szerint Kantot, Hegelt, Platónt vagy Hrabalt, Márquezt, Esterházyt fogyaszt, szűkebb napokon beéri Parti Naggyal vagy Kertész Imrével. Kedvelt uzsonnája Hitchcock, Lynch vagy Greenaway, de a változatosság kedvéért Szabó István is szerepel étrendjében. A keményebb magvak ezzel szemben, például Cameron vagy Wachowski méregként hatnak a kultúrmókusra.

Igen tiszta állat, folyton nyalogatja, tisztogatja magát. Olyan helyre piszkol, hogy azt ne lehessen vele kapcsolatba hozni.

Seydel szerint a kultúrmókust az élősdiek közül a sznobokon kívül, akik a magas témákba kapaszkodva utaznak rágcsálónkkal, elsősorban a nebántsvirágok sanyargatják, akik perverz módon élvezik a jólfésült kultúrbunda biztonságából szemlélni a világot. Megnyugtatásul közölhetjük, hogy emberen ezen élősdiek egyike sem érzi jól magát.

Voltak, akik megpróbálták megmenteni a kultúrmókus becsületét. Ezek azt hirdették, hogy miután az elanyagiasodott kultúrából a nagyvadak szinte teljesen kipusztultak, a kultúrmókus az egyedüli, aki benépesíti és vigyázza ezt a züllésnek indult vidéket.

Szükséges rossz tehát a kultúrmókus, habár a többség szükséges nélkül emlegeti.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Próza
· Írta: varadinagypal
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 14
Regisztrált: 2
Kereső robot: 15
Összes: 31
Jelenlévők:
 · Kavics
 · piciedith


Page generated in 0.0391 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz