Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Téli zsoltár

2009-02-20 11:00:00, 849 olvasás, inci, 4 hozzászólás



Csend suhan át a szobán fehéren,
világít bent, de a békét mégsem
adja meg –
lelkedre ül fagyosan az élet
kihunyt szemű madara, a végzet,
megremeg
jeges körme, amint beléd mélyed
halálittasan, véredet nézed –
egyre megy…

***
Ködbe tűnő jeges éjszakákon,
amikor a szél zúzmarát lehel,
dideregve ébred az új álom
a holdfény fagyosan útra kel,
rádermed egy hulló hópehelyre,
tisztán csillan gyémánt-kemény kelyhe…


Napra nap jön, ám a tél nem enyhül,
szíved már csak egy rideg kődarab,
életed ha örök halállá hűl,
fény-fensége rajtad kívül marad…
Sárkánya elragad, magával visz
az "egyre megy"-nek, semmiben sem hisz.

***
Napfürdőben szikrázó paplannal
takaródzik a táj, pőre karral
kevélyen
táncol az ágakon – lágy szellőt hall…
Feketén tükröződik – amit vall –
szemében,
amint a remény szikrája elhal…
Mindig újra éleszted szavaddal,
Istenem.

Elmélkedés

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: inci
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 3
Kereső robot: 11
Összes: 27
Jelenlévők:
 · arttur
 · gszabo
 · Kavics


Page generated in 0.0502 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz