Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Elragadva - Az első nap

, 662 olvasás, JEP , 5 hozzászólás

Misztikum

Az első nap

Mint a mesékben, egy mezőn sétálunk. Kéz a kézben. Most a természet is a legszebb oldalát mutatja. Tavasz van. A környező fákat teljesen elborítják virágaik. Az égen egy-két felhőpamacs bandukol szinte észrevehetetlen lassúsággal, engedve annak a lágy szellőnek, amely hordozójává vált a rengeteg féle-forma énekes madár vidám hangjának is. Most teljesen megrészegülve megcsókolom a lányt. Leülünk a fűbe. Én háttal ülök neki, majd az ölébe hajtom a fejem. Ő a hajamban motoz. Hallgatunk, úgy érzem fölösleges lenne minden egyes szó. Szerelem. Behunyom a szemem. Érzem engem néz és mosolyog.
Szeretem.
Egy halkan csengő hangra leszek figyelmes. Résnyire nyitom a szemem. A lány kezében egy picurka csengettyű van, ami nem lehet nagyobb egy dobókockánál. Közvetlen a szemeim előtt lengeti és mosolyogva halkan dúdolni kezd. Gyönyörűek a szemei. Egy könyvecske címe jut eszembe: Az igazi égszínkék. Újra behunyom a szememet.
Nem tudom mennyi idő telhetett el és valószínűleg el is szunyókálhattam. Hideget érzek. Fúj a szél és mintha mennydörgés és villámlás hangjait hallanám. A piciny csengettyű hangja is eltűnt. Pontosabban, nem is eltűnt, csak megváltozott. S mire mind ezeket végig gondolom, úgy érzem és hallom, mintha ezernyi templom harangját húznák a fülemtől pár centiméterre. Riadtan kinyitom a szemem. Sötét van. S érzem, hogy a lány már nincs itt. Szörnyen megijedek. Egy hatalmas kolompot látok a fejem fölött. A következő villámlás fényében meglátok egy kezet. S bár finom, ápolt fehér kéz, félreérthetetlenül egy férfi keze. Egy erős férfi keze. Az alkarján egy égésnyommal.
Egy újabb villámlás egy döbbent fölismerést éget a tudatomba. Ezt a kezet már láttam valahol.

A mobiltelefonom ébresztő hangjára ébredek. Ilyenkor mindig szidom magam, hogy miért kell nekem pont ezt az idióta és idegesítő csengőhangot beállítanom. De hát ha ez a hatásos, nincs mit tenni. Reggeli harangozás.
Hajnali fél négy van. Miért kellett nekem megint a négy negyvenes buszt választanom a hazautazásra.
- Nem vagyok normális -ásítom bele, félig halkan a szoba csöndjébe felismerésemet. Bár tisztában vagyok vele, hogy számomra ez a legoptimálisabb időpont az utazásra. Öt vagy hat óra hossza az út hazáig. Így a legjobb, mert így végig kómázom az út nagy részét. Gyorsabban telik.
Pár perc mozdulatlanság után megmozdulok. Zsibbad mindenem. Mondjuk két-három óra a alvás után… Mi a francnak kellett nekem olyan sokáig a parkban ücsörögnöm. Még néhány pillanat mire a szemeimre rá tudok parancsolni, hogy nyíljanak már ugyan ki. Lassan felemelem a fejem és ekkor puff! Szörnyű fájdalom hasít bele. Ilyet akkor szoktam érezni, mikor egy végig dorbézolt éjszaka után felébredek. Mintha másnapos lennék. De tegnap nem is voltam sehol szórakozni – fut át az agyamon. Visszateszem a fejem a párnára. Ez az ellenszerem. Ha másnap fejfájásra ébredek még aludnom kell egy-két órát és elmúlik. Nyomtalanul. Ez a fájdalom úgy jelentkezik, mintha egy palacsintasütővel jól kupán húznának, amint a fejem pár centiméterre felemelkedik a párnáról. Hirtelen érkező hatalmas fájdalom.
- Haza kell mennem – nyöszörgök bele a sötétségbe ismét halkan. Haza. Már a múlt héten is várt anya. Nehezen erőt gyűjtök és fölkelek. Halálra fáradt tagjaim annyira nehezen akarnak engedelmeskedni, mintha a szék próbálná lábait rábeszélni, hogy fussanak egy kört a szobában. A sötétben kitapogatom papucsaimat és fölállok. Ekkor olyan szédülés fog el, hogy kis híján visszaesek ágyamra. Na ez kell nekem! Majd szét robban a fejem és még szédülök is. Lassan odabotorkálok a szobaajtóhoz, kinyitom. Így legalább beszűrődik a folyosóról egy kis fény. Az éjszakai világítás. Biztos vagyok benne, hogy ha lámpát kapcsolnék, valósággal kiégetné a szememet. Annyit meg látni fogok ennyi fényben is, hogy törölközőt keressek. Mire a szekrényhez érek már gyönge émelygést is érzek. Na! Még a gyomrom is fölkavarodott. Szuper! Most már tuti nem leszek képes utazni. Nem fog menni. De még is erőt veszek magamon és elindulok a mosdó felé. Az utat, ami mindössze tíz-tizenöt méter lehet, nagyon lassan teszem meg. Faltól falig támolygok, mint egy tökrészeg, hetven éves öregember, akit ráadásul reuma is kínoz. Ezen valahogyan elmosolyodok, de csak magamban. Ez jó! Huszonnégy évesen botladozok itt.
- Vehetnél egy járókeretet öregem! – jön a következő szellemes gondolat. De ekkor agyam rúg még egy hatalmasat, ami elveszi minden viccelődéstől a kedvemet.
- Mi a franc van velem? – teszem föl a kérdést magamnak. Passz! Haza kell mennem.
Újabb trauma következik, hiszen a mosdóban föl kell kapcsolnom a villanyt. Most meghalok, villan át az agyamon a gondolat. Lassan, hunyorítva nyitom ki a szemeimet. Természetesen ismét nehezen engedelmeskednek, hiszen nem igazán esett nekik jól az iménti fénysokk. A mosdókagylót is csak körvonalakban látom és bár nehezen de rátámaszkodok. Megnyitom a csapot és mosakodni kezdek. A körülményekhez képest jól esik a hideg víz. Kiszáradt torkomon is segíteni próbálva iszok néhány kortyot. Rossz döntés! Ezt bizonyítja a rám törő hányinger is. Világ életemben utáltam hányni, s ha kellett akár percekig küszködtem a bennmaradás mellett. Most nincs mindig. Ezt tanúsítja az is, hogy a következő pillanatban már a WC fölé görnyedve öklendezek. Ez így nem jó! Eldöntöm, hogy visszafekszem és majd reggel fölhívom anyát és elmondom neki, hogy rosszul vagyok és nem lettem volna képes utazni. Így lesz.
Visszatámolygok a mosdóba. Újra megmosakszom. Kifelé menet belepislantok a tükörbe. Éppen csak egy pillanatra, tettem volna, ha nem fog meg a látvány. Borzasztó! Régen voltam már ilyen legyalult. Az egész arcom tiszta gyűrődés és falfehér. A szemeim meg a vérerektől olyanok, mintha két nagy piros gomb lenne a szemgödrömben. Siralmas. Közelebb hajolok. Mi történt velem? Eszembe jut az álom. Rémes volt. Már nem érzek semmi fájdalmat, semmi fáradtságot. Teljesen belemerülök saját szemeimbe. Furcsa. Mintha egy kis lyukon keresztül belelátnék saját gondolataimba. Mint egy film. Én meg csak álok és bámulok mélán. Ez egy nagyon furcsa film. Visszafelé pörög. Visszafelé látom az álmomat. Néha egy-egy kockánál megáll. Mintha megakadna: egy kolompnál, egy kéznél, amit mintha égésnyom csúfítana, egy csengettyűnél, a volt barátnőm mosolygó arcánál, egy padnál…
Várjunk csak. A pad. Az már nem az álmom volt. Az parkbeli padom. Nem értem. A következő megint az a kéz. A vállamon. Ugyan az az égésnyommal ellátott kéz. De hát tegnap este ilyesmi nem történt velem. Egyedül voltam, … azt hiszem. Nézegettem a csillagokat, gondolkoztam, s miután elkezdtem ásítozni, hazajöttem.
Visszatérek. Újra látom gyűrött arcomat Még pár perc tanácstalan önbámészkodás után elindulok szobámba. Fizikálisan már sokkal jobban érzem magamat, bár a fittség kellemes érzésétől még mindig elegendően távol. Nem tudom, hogy meddig álldogálhattam a tükör előtt, de az órám szerint egy húsz perc már biztosan eltelt ébredésem óta.
Visszafekszek. Eldöntöm, hogy még egy órácskát pihenek és majd a hatossal elmegyek haza, addigra biztosan jobban leszek. Be is állítom a telefonom ébresztőjét. Az elalvás előtti utolsó gondolatom az a kéz…

Újra a harangokra kelek. Miután eszmélek, ismét lehülyézem magamat az idióta csengőhangom miatt. Jobban vagyok. Sokkal könnyebben is kelek föl az ágyból. A szobában még sötét van. De kint már valószínűleg van valamennyi fénye a napnak. Odalépek a függönyhöz, hogy széthúzzam...
- Én nem tenném! – Szólal meg egy hang mögülem. Ismerős ez a nyugalmat árasztó hang. Nem is ijedek meg, pedig tisztában vagyok vele, hogy elvileg egyedül kellene lennem, hiszen szobatársaim hazautaztak. Tudom hogy egyedül vagyok. És már azt is tudom, hogy mi is történt tegnap este valójában a parkban. És tudom kié az a kéz. És már nem akarom a függönyt sem széthúzni. És már nem akarom látni a napot sem.
Soha többé...

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Misztikum
· Kategória: Novella
· Írta: JEP
· Jóváhagyta: Boskovits Éva

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 202
Regisztrált: 3
Kereső robot: 26
Összes: 231
Jelenlévők:
 · Déness
 · Toth Janos Janus
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1992 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz