És lesz a Napod, mocskos villanykörte,
S a faltól-falig négylépés-világ,
Ha szemetét arcodba beleköpte,
Nem akar többé emlékezni rád!
Foltozott, sötét takaróját adja!
Hajléktalan magányodra terül,
De nem lehet, - csak megfagyni alatta!
Társak között – és mégis egyedül.
Kályhához ülnél te is melegedni,
Úgy raknád rá az egész életed!
Lyukas cipőt, sárgult fényképeket.
Lobbanjon el, legyen belőle semmi,
Kihűlt parázs, a plafonon korom.
Arasznyi csend, - végtelen nyugalom…