Csók
Kacsók
Kacsókra csók
Kacsókra cuppan a csókos ajak,
Szembe lógó rakoncátlan hajak,
Méznél édesebb lágyhantú ajak.
Testünk behálózó forró karolás,
Szívbe tépő, izzó, vérző karmolás.
Vágyaink… Ó szerelmetes tarolás.
Vörösre festjük a fekete éjt,
Ébren álmodjuk a vad szenvedélyt,
S rettenve várjuk a vak borbélyt,
Ki egy nyisszantással fájó fényt teremt,
Elűzve tőlünk az időt és teret,
S nem lesz ki füledbe súgja, hogy szeret,
Mert távol tart tőled a bús nagyvilág
És elhervadt az összes piros virág,
És nem ismerhetsz mást csak ártó magányt.
De még itt vagyok és fogom a kezedet.
Szemed fénye mutatja az utat nekem,
A kiutat, azzal, hogy itt fekszel mellettem.
Mert ha ma van miért félnünk,
Holnap lesz miért, s kiért élnünk,
És tudod, hogy mennyit tudok, mit vélek,
S mi az mit életem árán is megvédek,
És tudom, hogy mire gondolsz, mit érzel,
Ha a tested a pokol tornácán is ég el
És tudjuk, hogy mik vagyunk, még ha fáj is,
A tudata megmarad, mint a vágy is,
Hiszen szeretlek, szeretsz, a lelkünk gyönyörűn kél –
Az emberek halnak, a szerelem örökké él.
Online látogatók:
Látogató: 53
Regisztrált: 5
Kereső robot: 16 
Összes: 74
Jelenlévők:
