Volt egy zsiráf, úgy higgyétek,
fekete bárány volt fajában,
nem bírta az akáciát,
s váltani készült a kajában.
Allergológusok szerint,
ha pollen irritál a gégén:
köszörüld fel szaporán,
mert alulról szagolod a végén!
Ez intelmet megnyergelve,
étrendjén kurtított rendesen,
kiszűrve a húsmenteset,
elgondolkodott a hentesen.
S mindezt megfejelte egy hír
a Reformkonyha című lapban,
mely szerint, a fagyasztott koszt
könnyen siklik a zsiráfnyakban.
S a mellékletben pirossal:
hogy követhetné az elitet,
aki nem az Arktiszon vesz
leakciózott mirelitet.
E felhívás megfeneklett
zsiráfunk nyúlánk önérzetén,
hisz akarva sem csorbíthat
felsőbbrendűsége bélyegén:
Magasan fenn hordja orrát,
s nála ez nem szimpla nyegle póz,
vegytiszta kékvérű ömleny,
mit nemesi anyatej hipóz.
Így a kétség parány magva
táptalaj híján elenyészett,
s a vérségtől szólongatva
zsiráfunk gondolt egy merészet.
Búcsút int a Szavannának,
hol néki már nem terem falat:
jégmezőkön fog legelni
jégvirágot, s mirelit halat.
A tétovát elodázva
rögvest készülődésbe kezdett,
s a hőfokkülönbség okán
egy öblös hűtőgépben edzett.
Majd a túra előszelén
elhordatta a zsiráfpuccot,
s foltjai helyett beszerzett
néhány melegebb téli cuccot.
De két dolognak híja volt,
s a pikniknek ez döngölt gátat:
egyetlen boltban sem kapott
nyakravaló garbót, se sálat.
Márpedig ott fönn északon,
hol a zimankó is didereg,
bármely testrész zokon veszi,
ha az öltözékből kireked.
Tudta ezt a nyakas utas,
s hogy ne húzzon ujjat a sorssal,
úgy döntött, hogy nem utazik
az Arktiszra induló gyorssal.
A fátumba törődötten,
lélekben mélyen rezignáltan,
megértette, hogy zsiráfok
mért nem élnek a jégvilágban…