Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Isten mellett

, 524 olvasás, alvin , 6 hozzászólás

Elmélkedés

adjam föl magamtól, vagy várjak
pár évet és kényszert,
és bőgjek akkor, hogy így meg úgy, és
hogy a rosszsors szétvert,
és hogy szenvedtem, és féltem,




adjam föl magamtól, vagy várjak
pár évet és kényszert,
és bőgjek akkor, hogy így meg úgy, és
hogy a rosszsors szétvert,
és hogy szenvedtem, és féltem,
és kigúnyoltak, és
rettegésben éltem?
hogy minden összedőlt?
vagy vegyem mindennek elejét,
és fitogtassam magamat,
mint félős az erejét,
hogy van valahogy minden,
és hátha ez is majd valahogy
úgy alakul, hogy megijednek
és nem látják a salakot,
ami nadrágomba pottyan,
mert abba menekül
minden energiám, hogy
úgy lássák: remekül
vagyok, és erősebb, mint ők?
adjam föl most,
mert úgysem vár semmi,
és teljesen fölösleges
a bolondokkal menni?
vagy menjek velük, mert
mégis azok bolondok, akik
tagadják az Istent, és ha
nem is fent, de a szívemben lakik
egy teremtő, gondozó, fenntartó
isten, és a markában ott van
minden ajándékul, ingyen,
mit eddig itt csak loptam,
esetleg megálmodtam,
vagy idősekben láttam,
de nem hittem, hogy létezik,
itt ebben a világban
egy másik, idegen élet?
ha hittem volna, akkoris tagadták,
és nem is kerestem, mert
minden vágyam megadták;
és nagyon olcsón nőttem fel,
harc nélkül lettem emberi
lény - gyenge, gyáva, ostoba,
ki a fejét sem meri
felemelni, ha érzi, hogy figyelik.
ha valóban a nihil
ami vár, és ezért nem jött
még vissza semmi hír
onnan, akkor igazán megállhatok.
egy lépésnek sincs értelme, oka,
és bármerre indulok,
nem érem el soha,
s ha elérem, hát teljesen,
embertelenül hiába
-ha így van, meghalhatok,
s míg élek, teszek a világra.
de ha nincs így, vagy
én nem hihetem
(ami végülis ugyanaz),
legyen a világegyetem
semmire kárhozva,
nőjön a fű hiába, a kutya ugasson
értelmetlenül, nekem kell, és találok,
ami kiutat mutasson;
és hiába kérek bizonyosságot,
nekem biztos a bizonytalan:
hogy nem tudhatom mi az élet,
nem tudom, hogy mióta van.
ezt nem magyarázza semmi,
nem foghatja fel,
és ez nekem minden földinél
magyarázóbb jel,
és ez ébreszt fel reggel,
ez mondja, hogy éljek,
hogy nevessek, hogy sírjak,
ahogy hozza az élet;
csak jöjjön az élet,
mindegy, hogyan hozza.
addig kell kínlódva élnem,
míg engedi a hossza.

nem titkolom, néha
csábít a végtelen,
hogy bárcsak ne lenne semmi,
de akárhányszor elképzelem,
hogy molekulák estek véletlen
össze, és ez lett végül légkör
majd őssejt, belülről elfog a
nevetés, hogy majdnem széttör:
kikacag belőlem az Isten,
belémkacagja végleg magát.
és ilyenkor minden jóban-rosszban
látom megteremtő sóhaját.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: alvin
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 200
Regisztrált: 2
Kereső robot: 21
Összes: 223
Jelenlévők:
 · Sutyi
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.1543 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz