Szél, szemerkélő eső
Közben átügyetlenkedtem a
Vágányokon, mintha csak
Pár éve – tán júniusban indultam
Volna el, arról az oldalról.
Emlékeimben alig érzem
Milyen volt a múlt?
Ablakokba nézek, nem látok be
Rajtuk, mindig visszacsillan
Pár kép foszlánya régről;
Letörölhetetlen rétegek, s a
Retinán őrzött dagerotipiák
Sötétjei fésülködnek
A szépiák barnájában.
Nem, nem töröltem el a múltamat,
Vonszolom, mint cekkerét
A reggeli vásárlásnak – teledobálva
Holmikkal, még azokból az időkből,
Melyeken fénytöréssel átkarolt
Egy emberöltőnyi vergődés.
Mint rikoltozó, végtelennek tűnő
Látomás – alakjai, bujkáló semmiségek
Hada, telepszik fojtón körém…
Már feldolgoztam mindent,
Szabadon szűröm omló kékjét
A végtelenbe szórt miérteknek,
S átértem a vágányokon túlra…