Szeretnék loholva menekülni
a végtelenbe, a kóbor,
korbácsverte sorstársaimhoz
s elrejtőzni mindörökre
a kétlábúak acsarkodó,
kőszívű társadalmától.
Szeretnék versenyt futni
a rohanó idővel
s becsapni mögöttem
az elherdált éveim
nyikorgó vasajtaját
és széjjeltiporni
fénytelen életem
szurokfekete árnyékát.
Szeretnék kivert ebekkel lenni,
s letépni sebzett nyakukról
a romlás nyakörvének
fojtogató polipját,
fájó sebeiket gyógyítva
ővelük bömbölni
fel a sápadt holdig
kutyáim végtelen fájdalmát.
Szeretném magamról letépni
a vasabroncsként szorító
szennyfoltos kígyóbőrömet
s lélekben felemelkedni
meggyalázott kutyáim
sárba tiport,
magasztos érzelmeihez.
A tisztességemet
és emberi értékemet
hűséges kutyáim
gazdagon jutalmazzák:
hozzám bújnak csaholva,
ha vicsorgok velük
a rideg emberi lények
megrontott világára.