Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kóbor kutyáimmal

, 672 olvasás, furstjohnny , 11 hozzászólás

Sajgó lélek

Szeretnék loholva menekülni
a végtelenbe, a kóbor,
korbácsverte sorstársaimhoz
s elrejtőzni mindörökre
a kétlábúak acsarkodó,
kőszívű társadalmától.

Szeretnék versenyt futni
a rohanó idővel
s becsapni mögöttem
az elherdált éveim
nyikorgó vasajtaját
és széjjeltiporni
fénytelen életem
szurokfekete árnyékát.

Szeretnék kivert ebekkel lenni,
s letépni sebzett nyakukról
a romlás nyakörvének
fojtogató polipját,
fájó sebeiket gyógyítva
ővelük bömbölni
fel a sápadt holdig
kutyáim végtelen fájdalmát.

Szeretném magamról letépni
a vasabroncsként szorító
szennyfoltos kígyóbőrömet
s lélekben felemelkedni
meggyalázott kutyáim
sárba tiport,
magasztos érzelmeihez.

A tisztességemet
és emberi értékemet
hűséges kutyáim
gazdagon jutalmazzák:
hozzám bújnak csaholva,
ha vicsorgok velük
a rideg emberi lények
megrontott világára.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: furstjohnny
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 60
Regisztrált: 0
Kereső robot: 30
Összes: 90

Page generated in 0.0744 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz