Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kegyelemváró

, 840 olvasás, inci , 4 hozzászólás

Elmélkedés

Ma megint fáj minden, ami volt, ami van…
Ami mégsem lett jó, pedig én jó voltam.
Már tudom, nem lehet, bár én is álmodtam,
Álommal váltani világot – ellobban.

Örömmel feledném, bár feledni tudnám
Az időt, mi tőlem régen elcsavargott,
Amikor arcomon friss hópehely táncolt,
S nyomán halvány rózsapiros lett az orcám…

Soha nem lehet a mindenség a miénk,
Mi mégis örökké a mindenre vágyunk.
Máris beborul egész földi világunk,
Pedig csak aprócska felhő kúszik elénk.

Bánkódunk, s nem látjuk, hogy csak egy felleg,
Amíg egy kis szellő odébb nem sodorja,
S máris ragyog mögötte a nap korongja;
Hamar eljön a régen várt fényes meleg.

Hihetek-e vajon a fekete pillás
Alkonyok vöröslő szemű felhőinek,
Amint a tájra lágy harmatot hintenek –
Jön napfény holdárnyékra – mint megváltás?

Egyszer még eljön, és megérint a hajnal,
Hamvas pírral hinti be az éj sötétjét,
Szívemről eloszlik a jegecses árnyék,
Remény kél bennem a megszülető nappal…

Akkor véget ér talán bűneim átka,
Megbocsátás melegít, ahogy a napfény…
Szabadság születik bennem, új szent törvény,
Tengermély s égmagas szeretet áldása.

Szeged, 2008. május 11.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: inci
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 23
Regisztrált: 3
Kereső robot: 17
Összes: 43
Jelenlévők:
 · gszabo
 · hazugsagok
 · Piacsek László Zoltán
 · PiaNista


Page generated in 0.0582 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz