Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Mesteremberek: A villanyszerelő

, 766 olvasás, wokendreamer , 19 hozzászólás

Paródia

Nemesvári Gyula szerette a hivatását és a sört. Egy meleg júliusi napon az Árnyas söröző kerthelységében múlatta az időt és a munkaundorát. Szependi tiszteletes épp a templomba tartott, amikor észre vette a derék iparost, aki szemét hunyorítva, az arca elé emelt korsóban méregette a hab és a sör megfelelő arányát.
- De jó, hogy látom magát vitéz úr!
- Dicsértessen! – dobta oda a villanyszerelő, és szemét le sem vette az aranyszínű korsóról.
- Mindörökké… Persze-persze, csak úgy megörültem magának. Tudja, a múltkori munkáján kellene javítani.
- Már megint mi a baj?
- Csak apróságok… - próbálta elbagatellizálni a pap. - Az oltárvilágítás néha hunyorog és valami, mintha zizegne a kapcsolónál. – és ennél a mondatnál szemmel láthatóan összerándult a parányi emberke – Ja és a gyóntatófülkénél meg nem lehet lekapcsolni a lámpát… folyton világít.
- Az örök fényességesség világítson… ottan – és vigyorát a szájához emelt söröskorsó habjába fojtotta.
A tiszteletes nagyot nyelt, amíg nézte, ahogy mester egy nyeletre a torkába öntötte a deres korsó tartalmát. A mester megtörölte malacképét, majd a kiszáradt tiszteletes vágyakozó tekintetéből kiolvasva elégedetten nyugtázta, hogy van Isten:
- Majd holnap benézek az Isten házába… ma már eleget robotoltam.
- De még csak 11 óra van.
- Hát azé. Á jour vagyok.*
- Nézze vitéz úr…
A mester imádta, ha a faluban valaki a nemesi származását megemlítette. Mintha hájjal kenegették volna. Ilyenkor egy kicsit meglágyultak a vonásai és felmenői emlékeit tiszteletben tartva, általában kegyet gyakorolt az elesett megrendelők körében. Természetesen ezzel sokan tisztában voltak.
- Na jó megnézem mit rontottak el már megint.
A tisztelendő akaratlanul is keresztet vetett. Nem mintha az imája meghallgatását nyugtázta volna ezzel, hanem abban bízott, hogy végre elmúlik az a félelem, amit a villanykapcsoló megközelítése és kezelése okozott. A múlt héten úgy szaladt át rajta az áram, hogy a két bokacsontját összecsapta. Azóta a gyertyaoltó hosszú fapálcájával kezelte az "ördög-játékszerét".

- Csak ön után atyám – mondta a mester, amikor a templom bejáratához értek és nehéz, faládikáját nagy ívben a vállára dobta. Vagy az ív sikeredett nagyra, vagy a szerszámos láda súlya okozta, de a mester megperdült saját tengelye körül és ládikája olyan erővel csapódott a tiszteletes hátának, hogy az nemes egyszerűséggel beesett a templomba.
- Ebbe a kurva ládába is rendet kéne már raknom… olyan nehéz, mint a franc. – közölte minden körítés nélkül a mester.
Miután az öreg pap feltápászkodott, kezét ökölbe szorította, és először némán a mester arca előtt hadonászott, majd a hüvelykujját kifeszítve a válla felett a hátát mutogatta. Nyilván a beszorult levegő akadályozta meg az öreget abban, hogy kommunikáljon.
A mester, mintha mi sem történt volna a falak vastagságában gyönyörködött:
- Ide aztán nem kell ventilátor. Jó hűs van itten.
A pap még mindig némán és kétrét görnyedve elindult az oltár felé.
A mester utána. Még mindig a magas falak bűvöletében tartva tekintetét:
- Itt is már jó régiek lehetnek a drótok a falakban… nem ártana áthuzagol…

A "ni" szócska már nem hagyta el a mester száját, mert az előtte térdelő és keresztet vető pap hátán átbukva, szerszámos faládikáját az oltár felé repítve, pofára esett.
- A kurva Istenit! – tört fel végre az első hang a tiszteletes torkából.
Aztán a hatalmas csattanás úgy érezte, a végzet pillanatát hozta el az életében. Szeretett volna a "három majom" lenni. Nem látni, nem szólni és nem hallani, mert lelki szemei előtt az oltár romokban hevert, mit az oltár, az egész templom. Az arca elé kapta a kezét és várta, hogy rádőljenek a falak.

Aztán egy lélegzetvételnyi csend után, csak hörgésbe átcsapó nevetést hallott. Elvette kezét és a mestert nézte. Az a földön ülve grimaszolt és morzsolgatta a vérző orrát.
Egymásra néztek, és pár pillanattal később már mosolyogva hallgatták, hogy odafent valaki egetrázóan röhög rajtuk.

Feri volt az. Az ács.

*Á jour vagyok: a kiszabott munkát elvégeztem mára.

Megjegyzés: 2008-07-06 Vojazsnak – A gyűjteményébe… oda.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Paródia
· Kategória: Novella
· Írta: wokendreamer
· Jóváhagyta: Medve Zsolt

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 7
Regisztrált: 1
Kereső robot: 10
Összes: 18
Jelenlévők:
 · boszorka


Page generated in 0.036 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz