Vigyázó kezed nyújtod,
Most is érzem azt a pár rezdülést,
Annyi fájó könnyből szőtt
Pillantásodat visszaidézve…
Vigyázó kezed nyújtod,
Most is érzem azt a pár rezdülést,
Annyi fájó könnyből szőtt
Pillantásodat visszaidézve.
Még siheder voltam és
Hittem a dalban, mit édesen fújt
Annyiszor a kis sármány;
Hová is lett emléke a szónak,
Melege a kezednek…
Már nem sírok, csak gondolatokat
Ültetek lágy szárnyára
A fellibbenő szavaknak, s mélyét
Rejtik, nem is mutatják
Képét - felszínen kéklő tavaknak.
Mennyit adtál magadból,
Néha még álmodok, lenge fátyol
Takart, fogtad a kezem
Lemosva holnapom, s Rád gondolok!
Mintha némán feküdnél,
Kereslek szüntelen a megfáradt
Éjben… hiányzol anyám!
Lelkem tükrében újra fürdetem
Mosolyod csillanását,
Emléke átjár, eltemet. Újra
Arcod érintem, sápadt,
Fénysugár ölelte szent kincsemet
Idézem föl, s zuhan rám
Sok kis apró, lecsorgó fájdalom.