7. rész – Nem várt segítség, ami rengeteget lendít az ügyön!
"… Az rendőrségre érve mindkettejüket egy-egy kicsi cellába zárták.
- Itt maradnak, amíg ide nem ér a kihallható tiszt.
Hosszú csend következett, amit végül Kristóf tört meg.
- Lívia akkor sem lehet a tiéd, ezt jól jegyezd meg!
- Te nem tudsz semmit! – Laci a rácsoknak tapadt és fejét jobboldalra fordította, hogy láthassa Kristófot. – Én szeretem Líviát, de te csak azért tepersz nála, hogy bebizonyítsd magadnak, meg az idióta haverjaidnak, hogy előled márpedig egy csaj sem menekülhet!
Kristóf is a rácsoknak vetette magát és most már egymás szemeibe tudtak nézni…"
Lívia kezei remegtek. Úgy érezte, hogy a düh bármikor szétvetheti és a feje is nyomban fel fog robbanni!
Maga Kristóf állt előtte! Teljes valójában… A férfi mindkét szeme könnyáztatta volt. Visszatért Budapestre, mert vidéken sem tudta elfelejteni szerelmét, Líviát. Becsengetett a lány lakásába, majd a kaputelefonon postásként jelentkezett be, mondván ajánlott küldeménye érkezett Líviának és alá kell írnia… A lány felengedte, mikor kinyitotta az ajtót, megtudta, hogy semmiféle csomagról nincs szó, de ekkor már nem lehetett kidobni Kristófot, erőszakos volt, mindenáron beszélni akart a lánnyal.
- Mondtam már, hogy nem érzek irántad semmit! – próbált nyugodt maradni a nő.
Kristóf teljesen tanácstalannak tűnt. Lívia ennek roppant módon örült, remélte nem sokáig kell már "élvezni" a társaságát.
- Elmondtam neked, hogy még mindig szeretlek, próbálkoztam, de egyszerűen nem tudlak elfelejteni. Két hónap alatt sem ment!
- Sajnálom, de mikor lefeküdtél Mercédesszel, egy életre elvágtad magad nálam.
- Rendben… ha akarod, elmegyek…
Lívia nem tudta leplezni örömét, két kezét összecsapta és hangosan felnyögött.
- Szóval ennyit ért a kapcsolatunk.
- Ugyan kérlek, mikor volt az már? – Lívia felemelte a hangerejét. – Becsaptál, megcsaltál… És egyébként is, rengeteg dolog történt azóta az életemben…
- Hát persze… Laci.
Lívia nem szólt semmit.
- Tudtam, hogy valódi veszélyt jelent az az alak…
Lívia szemei nagyra, kerekekre nyíltak, hihetetlenül meglepődött.
- Honnan tudsz a tűzről?
Kristóf arca értetlenséget sugallt. Nem is tudta, mit mondhatna, miféle tűzről beszél ez a lány?…
- Látod? Már megint becsaptál, nem is mondtad, hogy már Csengével is beszéltél azóta, hogy visszajöttél… Azt sem értem, hogy Csenge milyen jogon mondta el neked, hogy Laci ránk gyújtotta a házát.
- Miről beszélsz? Nem csaptalak be! Nem is beszéltem még Csengével… De… Laci rátok gyújtotta a házat?
Líviát kirázta a hideg… tudatosult benne, hogy pont most szólta el magát.
- Hogy értetted azt, hogy veszélyt jelent Laci?
- Én csak arra gondoltam, hogy miatta nem fogunk tudni újból összejönni. De azt nem is gondoltam volna, hogy képes rátok gyújtani a házát… akkor ez volt az a tűzvész, amiről a tv-ben is hallottam…! Az elkövető még mindig nincs meg… Legalábbis csak a rendőrség nem tudja a kilétét…
- Meg ne próbált, Kristóf! – emelte fel mutatóujját a lány. – Figyelmeztetlek! Megöllek, ha feljelented Lacit.
- Könyörgöm, meg akart ölni!
- NEM! – Lívia kikelt magából. – Ha csak a rendőrség közelébe is mész, elevenen megnyúzlak, értetted?
Ezzel megragadta Kristóf karját és kidobta a lakásából, mérgének köszönhetően szinte erősebb volt a férfinál is. Az ajtót kőkeményen becsapta a férfi után.
Kristóf nem tudta mit tegyen. Igazából szerelmes volt a lányba. Még vidékről is visszajött, hogy ismét megbeszéljék a dolgokat, de ő még ezt sem értékeli…
Kitárta a lakóház súlyos kapuját és nyomban az arcába csapott a száz ágra sütő Nap.
Szíve szerint a legelső útja máris a rendőrségre vezette volna… De Lívia világosan megmondta, hogy ne cselekedjen a férfi ellen. Nem attól félt, hogy a lány a fenyegetőzéseit váltja be, hiszen ő nem képes ilyesmire, mert ő egy tündér… sokkal inkább, attól tartott, hogy még jobban elidegeníti magától.
Az ezernyi napfény közepette is meglátta az út túloldalán parkoló autót és a benne ülő férfit…! A férfi a kocsiablakon keresztül annak a lakásnak bámulta az ablakát, amelyikben Lívia él.
Kristóf azonnal felismerte Lacit… nem tudta megfékezni magát, átszaladt az úttesten és mindenféle előzmény nélkül kinyitotta az autó ajtaját és keményen megragadta Lacit, majd kirángatta a kocsiból.
A férfi ellenállt, ellökte magától Kristófot.
- Mi a francot akarsz? – kiáltotta, de egyből felismerte az ellenlábasát.
- Te egy közveszélyes őrült vagy, akit el kell taposni, mint egy kártékony férget!
- Álljál le, különben olyat teszek, amit magam is megbánok! – figyelmeztette Laci Kristófot.
- Oké, játsszuk le! – mondta Kristóf és egyre inkább kijjebb hátrált a forgalmas útra, közben levetette a kabátját és ledobta maga mögé. Az autók már a másik sávba is átmentek, hiszen mindketten az út betonján álltak.
- Nem veheted fel velem a versenyt? – mosolygott Laci. – Nézd már meg, hány kiló vagy!
- Úgy gondolod, legyőzhetetlen vagy, mi? Még azt is megengedheted magadnak, hogy rágyújts egy házat két végtelen nőre!
- Honnan tudsz te erről? – Laci ledöbbenten állt az úton.
Kristóf kihasználta a kábulatot és egy jobbegyenessel hátralökte Laci fejét. A férfi azonnal magához tért, megrázta a fejét, majd ellentámadásba lendült! Ökleit maga előtt tartva, fenyegetően közeledett Kristóf felé.
Ekkor egy kocsi hangos dudaszava hangzott el, és a jármű kis híján elsodorta Kristófot, csak néhány centin múlt…!
Laci egy szinte megsemmisítő erejű ökölcsapással támadt ellenfelére, viccet nem ismerve. Ám Kristóf testében ezek szerint kellőképp szétterjedt az adrenalin, és csökkent a reflexideje, és bravúros módon el tudott hajolni Laci ütése elől. Ám azt már nem akadályozhatta meg, hogy a férfi meg ne fogja a karját. Laci visszafordította Kristófot, és immár tisztán betalált az ütése. A férfi megtántorodott, de nem esett el.
Ekkor szinte a semmiből egyenruhás rendőrök érkeztek, nagy valószínűséggel a körülöttük összeverődött nagyobb tömegből hívhatta őket egy ember. A rendőrök szétválasztották a két férfit és - megbilincselve - beültették őket egy rendőrautóba, közéjük természetesen beült az egyik egyenruhás.
Az rendőrségre érve mindkettejüket egy-egy kicsi cellába zárták. A cellák szomszédosak voltak, de az elválasztófal tömör téglafal volt.
- Itt maradnak, amíg ide nem ér a kihallható tiszt. – mondta azon két rendőrök egyike, akik becsukták őket, majd mindketten elmentek és becsukták maguk mögött a cellarészleg ajtaját.
A fiúk egyedül maradtak. Egy árva lélek sem volt rajtuk kívül az egyik cellában sem.
Hosszú csend következett, amit végül Kristóf tört meg.
- Lívia akkor sem lehet a tiéd, ezt jól jegyezd meg!
- Te nem tudsz semmit! – Laci a rácsoknak tapadt és fejét jobboldalra fordította, hogy láthassa Kristófot. – Én szeretem Líviát, de te csak azért tepersz nála, hogy bebizonyítsd magadnak, meg az idióta haverjaidnak, hogy előled márpedig egy csaj sem menekülhet!
Kristóf is a rácsoknak vetette magát és most már egymás szemeibe tudtak nézni.
- Én már akkor Líviát csókoltam, amikor a létezésedről nem is tudtunk. Nincs jogod ítéletet mondanod felettem!
- Viszont te már eljátszottad a bizalmát, nem kíváncsi rád, de te ezt képtelen vagy felfogni!
- De téged még mindig imád! És ez számomra felfoghatatlan! Azok után, hogy rágyújtottad a házat… - sóhajtott Kristóf majd elengedte a rácsokat és leült az ágyára.
- Ugyan, irántad is többet érez barátságnál… képtelen volt teljesen elfelejteni téged. - mondta halkan Laci és ő is elengedte a rácsokat.
- Dehogyis! Ezt meg honnan veszed? – Kristóf hangja szerény volt.
Laci először nem válaszolt… leült az ágyára.
- Amikor megjelentél az erdőben, elbizonytalanodott, azt mondta, nem tudja, mit érez…!
- Az már két hónapja volt…
- De akkor sem tudott teljesen elfelejteni… hidd el!
Most Kristófon volt a hallgatás ideje.
- Mindegy… számomra ez a hajó elment… már csak veled lehet boldog.
- Ó igen, ha betudnám bizonyítani neki, hogy nem én voltam a gyújtogató…
Kristóf ismét a rácsoknak tapadt, a zaj hallatára Laci is ugyanígy tett.
- Hát nem te tetted? – kérdezte Kristóf.
- Ugyan miért akartam volna megölni a szerelmemet?
- És… tudod, hogy ki tette? – kérdezte Kristóf.
- Persze, Mercédesz gyújtotta fel a házamat!
- Mi? – Kristóf megdöbbent. – Mercédesz? De miért?
- Azért mert, úgy gondolta, hogy Lívia az útjában áll. Véleménye szerint miatta nem békültél ki vele.
- Úristen, de hát én már egyébként sem szerettem…
- Igen… de ő még mindig vissza akar szerezni.
Kristóf Lacira nézett. – Segítek neked visszaszerezni Líviát. De egyébként, honnan tudsz ilyen sokat Mercédesz szándékairól?
- Szövetkeztem vele, Lívia tönkretétele érdekében… természetesen nem akarok rosszat Líviának, csak Mercédeszt akarom eltakarítani az útból, de ehhez szükséges a szövetség. Most csak ennyit mondhatok, a részletekre nincs idő! És most válaszolj te: miért segítenél Lívia visszaszerzésében? – Laci gyanakodva pillantott Kristófra.
- Az imént már mondtam, hogy felőlem hallani sem akar Lívia. Én viszont szeretem, és azt akarom, hogy boldog legyen!
- Mi a terved? - Laci most már teljesen izgalomba jött.
Pont elegendő idejük volt a fiúknak megbeszélni a tervet, amint minden kérdést tisztáztak, már meg is érkezett a kihallgató tiszt.
A kihallgatás néhány óráig tartott, majd éjszakára bent tartották mindkettejüket, ám reggel már kiengedték őket.
A két férfi mindent alaposan megbeszélt. A terv kész volt!
Kristóf egy elegáns családi ház kapuja előtt áll és becsenget. A "legszívdöglesztőbb" ruháit vette fel, egy laza fehér vászonnadrágot és egy halványan csíkos inget, aminek a legfelső gombjait nem gombolta be…
A ház bejárati ajtaja kitárult és Mercédesz bukkant elő. Kristóf úgy gondolta, hogy azt az arckifejezést, ami most Mercédesz arcára ült ki, az egész világnak látnia kellene.
- Szia! – köszönt hangosan a férfi.
- Kristóf! – kiáltott Mercédesz és a kapuhoz rohant. – Te meg mit keresel itt?
- Nem örülsz nekem?
- Hát… de, persze, hogy örülök. – mondta a nő és kapkodva kinyitotta a kaput. – Gyere be! – Mercédesz szélesen mosolygott.
Kristóf természetesen bement. Végig nagyon kedves volt a nővel, miközben meg tudta volna fojtani… hiszen rágyújtott a szerelmére egy házat! A szerelmére… aki már nem az övé volt. Lívia nem szerette, így már nyugodtabb szívvel csábíthatta most el Mercédeszt.
A Lacival megbeszélt terv értelmében Kristóf mindent elkövetett, hogy elcsavarja Mercédesz fejét… ez persze sikerült… a férfi és a nő a kényelmes franciaágyban kötöttek ki…
Másnap reggel mikor Kristóf felébredt, az első, amit meglátott Mercédesz mosolygós arca volt. Ennél azért el tudott volna képzelni kellemesebb ébredést is…
- Szia, édesem! – köszöntötte a férfit Mercédesz és egy csókot nyomott a szájára.
- Jó reggelt! – Kristóf hangja álmos és kedvtelen volt.
- Tudod mit? Csinálok neked kaját, de olyat, hogy mind a tíz ujjadat megnyalod! – mondta kitörő örömmel a lány és levetette magát az ágyról és kiviharzott a szobából.
Kristóf rövid ideig még az ágyban feküdt, fáradt volt… Majd feltápászkodott, felvette a nadrágját, félmeztelenül ment ki a konyhába. Mercédeszen is csak egy falatnyi pizsama volt. A fiúnak alapjába véve tetszett a lány, formás combjai és kívánatos alakja volt, de amit tett…! Azzal egy életre elnyerte az utálatát.
Kristóf hátulról átölelte Mercédeszt, aki lágyan a fiú vállára hajtott a fejét. A férfi ekkor látta meg, hogy a nő paradicsomokat szeletel. A kenyér és a vaj is elő volt már készítve.
- Segíthetek? – kérdezte a fiú és a választ meg sem várva kihúzott a pulton található késtartóból egy kést, majd elkezdte ő is szeletelni a zöldséget.
Mercédesz mosolyogva figyeli a fiút.
- Képzeld, hogy ez Lívia feje! – mondta Kristóf, majd egy hirtelen mozdulattal kettényisszantotta a piros növényt.
Mercédesz arcáról minden mosoly leolvadt, s kissé eltávolodott Kristóftól.
- Lívia? Hogy jön ide Lívia?
- Bocsáss meg, már bánom is, hogy szóba hoztam azt az átkozott nőt! – mondta Kristóf bűnbánó hangon.
- De ezt nem értem… már nem szereted?
- Dehogy szeretem! – fintorgott a fiú. – Akkor szerinted itt lennék?
Mercédesz elmosolyodott. – Ennek örülök. – mondta és a kaján vigyor egy percre sem tűnt el az arcáról.
- Miért örülsz ennek ennyire?
- Mert így végre az enyém lehetsz. – nézett a fiúra a lány.
- Elég sokat tettél te már ennek érdekében…, igaz?
- Hát… igen. – mosolygott még mindig Mercédesz.
- Még rá is gyújtottad a házat Líviára és Csengére…
Mercédesz arca most lett a legkomolyabb, döbbent arccal nézett a férfira.
- Ezt te meg honnan tud… veszed?
Kristóf szélesen elmosolyodott.
- Szóval te voltál?!
- Nem! – vágta rá a nő.
- Kár, pedig azt hittem, hogy kemény csaj vagy.
Mercédesz nem válaszolt, visszafordult a szendvicsek felé.
- Milyen érzés volt? Milyen volt hallani a fa ropogását?
- Csak azért tettem, hogy Lívia végre eltűnjön a színről! Azt akartam, hogy újból egymáséi lehessünk!
A fiú egy ideig csendben volt, majd lassan a lányra nézett.
- Komolyan azt hitted, hogy akarok tőled valamit?
Mercédesz nagyot sóhajtott, és a földet bámulta.
- Te becsaptál engem!?
- Sajnálom, de a gyilkosoknak ez jár.
- Én nem öltem meg senkit! Viszont gyűlölöm, ha a bolondját járatják velem!
Kristóf megvonta a vállát és hátat fordított a lánynak. Felment az emeletre a többi ruhájáért.
Amikor visszatért a földszintre, Mercédesz az ajtóban állt. Arcán most nyoma sem volt annak a mosolynak, ami a szendvicskészítéskor ott volt.
- Na mi az? Talán nem akarsz kiengedni? – kérdezte cinikusan a férfi.
- Tudom, hogy a rendőrségre akarsz menni. Kérlek, ne tedd! – Kristóf úgy hallotta, hogy a nő hangja elcsuklott. – Szeretlek… ne tedd ezt velem!
- Mercédesz, te rágyújtottál egy házat két emberre! – kiáltotta Kristóf. – Ezt nem szabad megúsznod!
- De én ezt érted tettem! – sírta el magát a lány és belekarolt a férfiba.
Kristóf leválasztotta magáról a zokogó nőt.
- Te bolond vagy… majdnem megölted a szerelmemet… ráadásul miattad nem lehet soha többé az enyém!
- Örülj neki! – üvöltötte a nő. – Az egy vérszívó!
- Fogd be a szád! – Kristóf félrelökte a nőt az ajtóból.
- Úgysem fog neked hinni a rendőrség! – kiáltotta a grimasztól eltorzult hangon Mercédesz.
- Ó igen? – fordult vissza Kristóf. – Az én vallomásom, a Laci vallomása… és gondolom Lívia és Csenge sem fognak Laci ellen vallani…
- Te mocskos… - Mercédesz grimaszának hála a nő most leginkább magára a Sátánra hasonlított.
- Találkozunk a bíróságon! – ordította Kristóf, és teljes erejéből becsapta maga mögött az ajtót.
(folytatása következik)
|
Online látogatók:
Látogató: 78
Regisztrált: 0
Kereső robot: 17 
Összes: 95
