Navigáció


RSS: összes ·




Ez+az: Emlékek és Érzelmek

, 495 olvasás, Neonlight , 1 hozzászólás

Felnőtteknek

A férfi ott állt az ablak előtt. Érezte, ahogy bőrét szinte perzseli a meleg júliusi szellő.
A szoba sarkában álló ventillátor hiába valóan próbálta lehűteni a férfi, vágyakozó testét.
Érezte, ahogy egy apró verejtékcsepp elindul a bőrén lefelé, azonban ez a bizarr érzés most nem zavarta. Amikor "lányra" gondolt teste mindig megfeszült, arcizmai gyors egymás utánban rángatódzva tudatták a külvilággal, hogy heves érzelmek tombolnak a nyugodt külső alatt.

"John-t" – mert így hívták a férfit – amikor a lányra gondolt olyan intenzív érzés kerítette hatalmába, hogy hallotta, amint a vér lüktet a fejében.
Most már a lelkét is perzselte a forróság. Intenzív emlékei hatására feszítette valami belülről, gondolatai kavarogtak, melléből feszült sóhaj szakadt fel a beteljesületlen vágy hatására.
Gondolatban újra a nő fölé hajolt és magába szívta bőrének illatát.
Kezeivel végig simította bársonyos nyakát. Ajkát finoman lány ajkához érintette, de éppen csak annyira, hogy összeérjenek.
Olyan volt ez a férfi számára, mintha áramütés futna végig a testén.
Elbűvölte az ajkak zamata, puhasága. Gyönyörűnek találta a nő izzadtságtól gyöngyöző bőrét, gyomra görcsbe rándult mikor hozzásimult.
Szerette volna úgy ölelni, hogy testének részévé váljon, mert mellette biztonságban érezte magát. Egyszerre érezte magát elveszve és üdvözülve.
Kezeivel a nő hajába túrt és bele markolva hátra hajtotta a fejét.
Érezte, ahogy először ellenáll majd megadja magát a gyengéd erőszaknak.
Fogaival érzékien harapdálni kezdte a nyakát, érezte az izzadt bőr sós ízét, szívének dobogását, ami ugyanazt a ritmust verte, mint az agyába toluló vér. Kéjes érzéssel töltötte el az ahogy testük egymásnak feszül.
A nő keze végig simított a férfi hátán, és ahogy egyre mélyebben hatolt belé a nő teste megfeszült. Hallotta, ahogy el-elakadó lélegzete egy megkönnyebbült halk sóhaj kíséretében megnyugszik és a teljesség érzése, szétáramlik a testén.
A férfit ekkor valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy fájdalmat okozzon neki.
Nem bántani akarta csak az élvezet egy számára is érthetetlen ám vonzó formájában is élvezni akarta a nőt. Érezni akarta a vér ízét, amelynek már a gondolata is izgatóan hatott a férfire.
Azonban mire ez végig futott rajta arra eszmélt, hogy a nő körmei mélyen a hátába vágnak és teste a fájdalomtól íjként, megfeszül, majd elernyed.
Érezte a szivárgó vér édes ízét csak akkor tudatosult benne, hogy fogai felsértették a lány puha ajkait.
Izzadt fürtjeit félre simítva a lány arcából fájdalomtól könnyes szemeibe nézett és látta ragaszkodó de ijedt pillantását.
Ahogy ajkait újra a nő ajkaihoz közelítette, érezte, hogy a nő teste újra megfeszül és a körmei ismét a hátába mélyedtek, azonban nem állíthatta meg semmi.
Újra és újra érezni akarta a vér ízét.


A nő most préda volt, áldozat a férfi szerelmének oltárán, akit ősi és vad szenvedély fűtött.
Ajkaik hosszan találkoztak. A férfivel forgott a világ, ahogy nyála keveredett a nő vérével és érezte, ahogy a másik ellenállása végképp megtörik…
És mikor már azt hitte, hogy a kéj érzése nem fokozható, megérezte, ahogy csiklója eltűnik a férfi szájában… ahogy fogai és nyelve felváltva kényeztetik.
Hirtelen elöntötte a forróság… kezével megragadta a fejét és teljes erejéből tüzelő szemérméhez szorította.
Teste vadul lüktetett… izmai kéjtől görcsösen megfeszültek… torka elszorult…

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Felnőtteknek
· Kategória: Ez+az
· Írta: Neonlight
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 30
Regisztrált: 0
Kereső robot: 17
Összes: 47

Page generated in 0.0776 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz