Navigáció


RSS: összes ·




Vers: i(ma)

, 855 olvasás, fimola , 21 hozzászólás

Elmélkedés

Mutasd meg magad, ó Istenem!
Halhatatlan minden képzetem.
S a képzelet,
mit megtéptek a szelek,
érted ordít,
kívánja jöttödet.

De nem jössz, ihlet…
Csak porba szőtt emlékhalmok.
Ennyi maradt nekem,
ki többé már sosem alkot.

Szétesett felrakott kártyaváram.
Elfújtad, Istenem,
pedig nem is vártam.
Elfújták odaát a didergő szelek.
Hogy írjak így újat,
ha már nem is kellek?

Jel kell? - kérdezted,
hát küldtél jelet:
zúzmarába burkolt
kesergő fagytelet,
maró hideget,
átkozott jégcsapást.

Ha belülről nézném,
azt hinném,
vannak még csodák.

Csodálatos vagy,
mindent elsöprő,
Égi Hatalom.
Meghajlok előtted,
s magamat

megadom…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Vers
· Írta: fimola
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 36
Regisztrált: 1
Kereső robot: 52
Összes: 89
Jelenlévők:
 · aron


Page generated in 0.0686 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz