Navigáció


RSS: összes ·




Szonett: Akit nem felejtek

, 637 olvasás, dodesz , 2 hozzászólás

Szerelem

Emlékszem egy lányra, ki enyém volt talán.
Homályba vesző, édes-bús, borzongató.
Hallom hangját, látom szemét, oly csillogó.
A kelő hold halvány fénye játszik haján.

Gyöngy kacagása, az éjszaka varázsa,
megtörte ifjú férfi-szívem magányát.
Felcsigázta képzeletem önző vágyát:
enyém legyen e lány, más senki ne lássa!

De! De! Lássa mindenki! Az egész világ!
És tudja meg, hozzám tartozik e csodás
tünemény, szebb, mint a legragyogóbb virág!

Jaj, szívem! Csillapodj már te bolond! E kép
elillan, s mi marad? Marad az új magány,
s az emlék, mely ha felbukkan, szebb mint a szép!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Szonett
· Írta: dodesz
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 6
Összes: 10

Page generated in 0.0355 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz