"… Sokat ettem a végtelenből
És ittam az örökkévalóság borából
És szívtam a szomorúság porából.
De ennek itt és most vége…"
Elmondanám, de nem lehet,
S hogy fájdítom a szívemet
Nem a Te hibád.
Én nem néztem más után.
Azt hiszem, legfőbb ideje,
Hogy elengedjelek.
Szívemet addig szaggattad,
Míg meg nem öregedett,
Tönkrement.
De ez a kicsi szív még dobogni szeretne.
Nem érted: másért.
Nem érted? Másé.
Boldog mind, boldog volt a tegnap.
Sokat ettem a végtelenből
És ittam az örökkévalóság borából
És szívtam a szomorúság porából.
De ennek itt és most vége.
A tegnap még a tiéd volt,
De a ma már csak az enyém.
Mert nem akartál közös holnapot.
Rettegtél.
Tudom, még most is remegsz, ha rám gondolsz.
Lehajtott fejjel nézel a földre.
De jaj, mit látsz? A kedvesed?
Elhagyott téged örökre.
Szörnyű egy világ ez.
Ma már mindenki lop a másiktól valamit.
A legtöbben életet lopnak.
Pedig én csak veled akartam játszani
- és mindent megoldani –
Ó, Dani.