Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Elengedlek

, 681 olvasás, Taivah-Rikoir , 4 hozzászólás

Szerelem

"… Sokat ettem a végtelenből
És ittam az örökkévalóság borából
És szívtam a szomorúság porából.
De ennek itt és most vége…"





    Elmondanám, de nem lehet,
    S hogy fájdítom a szívemet
    Nem a Te hibád.
    Én nem néztem más után.
    Azt hiszem, legfőbb ideje,
    Hogy elengedjelek.
    Szívemet addig szaggattad,
    Míg meg nem öregedett,
    Tönkrement.
    De ez a kicsi szív még dobogni szeretne.
    Nem érted: másért.
    Nem érted? Másé.
    Boldog mind, boldog volt a tegnap.
    Sokat ettem a végtelenből
    És ittam az örökkévalóság borából
    És szívtam a szomorúság porából.
    De ennek itt és most vége.
    A tegnap még a tiéd volt,
    De a ma már csak az enyém.
    Mert nem akartál közös holnapot.
    Rettegtél.
    Tudom, még most is remegsz, ha rám gondolsz.
    Lehajtott fejjel nézel a földre.
    De jaj, mit látsz? A kedvesed?
    Elhagyott téged örökre.
    Szörnyű egy világ ez.
    Ma már mindenki lop a másiktól valamit.
    A legtöbben életet lopnak.
    Pedig én csak veled akartam játszani
    - és mindent megoldani –
    Ó, Dani.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Taivah-Rikoir
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 128
Regisztrált: 1
Kereső robot: 35
Összes: 164
Jelenlévők:
 · arttur


Page generated in 0.1493 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz