Navigáció


RSS: összes ·




Színmű: Szerelmet adó éj

, 864 olvasás, NZsOlTi , 1 hozzászólás

Ezerszín

DRÁMA NÉGY FELVONÁSBAN

Személyek:
Gibárt – hős szerelmes
Álmia – Gibárt szerelme
Vajk – Álmia édestestvére
Dadúj – Álmia dadája
Lőrinc – Álmia édesapja
Gilbert – Gibárt barátja
Első őr
Második őr
Első polgár
Második polgár
Harsonás

Történik: Verónia városában.

ELSŐ FELVONÁS
Első szín
Vagyunk Verónia főterén

GIBÁRT
Óh, Gilbert, hűséges barátom, merre vagy?

Gilbert jő

GILBERT
Hadd fogjam kezed, itt vagyok, miért szólítottál?
GIBÁRT
Neked elmondhatom szívem minden álmát, tudom, édes, gondozó temetőjére talál fájdalmas örömöm a te tudatodban.
GILBERT
Beszélj, mi ilyen nagy titok lappang Verónia városunkban?
GIBÁRT
Nem városunkról beszélek most, sokkal inkább szerelem tőre miatt szenvedő, vérző szívemről. Ám e szenvedés édes nekem, hisz egy csodalény rabolta el szívem, s tartja fogva, arról beszélek most itt neked, ki a csillagokat is lelopta az égről s saját szemeibe helyezte azokat, ám a csillagok még fényesebben kezdtek csillogni örömteli fogságukban; az Ő szemiben lehetnek!
GILBERT
Mondd, miféle asszony volt képes így elcsavarni mindig józan fejed?
GIBÁRT
Asszony? Ő nem asszony, ő az Egekből alászállt Megváltó, ki az én bűnös lelkem oldozza fel!
GILBERT
Hagyd az üres beszédet, mond nevét!
GIBÁRT
Álmom, nem más, mint a csodás Álmia, a királyi család leánya.
GILBERT
Óh, a te szegény fejed, mire vetemedett?!
GIBÁRT
Mondottam néked, nem tudatomról szólok most, hanem szerelme tengerében fuldokló szívemről, s csak remélni tudom, hogy a csodás Álmia kimenti fuldokló szívem… s Isten engem úgy segéljen, odaajándékozom neki, mit kimentett.
GILBERT
Reménykedj te ostoba, legyen a közelben egy sziget, hisz e leánytól egymást követve három-szor is alámerülhetsz – végleg… Hát nem tudod, hogy a király leánya magad fajta ronggyal nem foglalkozik?
GIBÁRT
Eszem tudja: Álmia, az álmom enyém nem lehet. Ám szívem érte dobog, s csak Őérte viseli el a tudatot: Ő enyém sohasem lehet.
GILBERT
Hallgass hű barátodra, s felejtsd el a leányt, mielőtt végzetes hibát követsz el: a szerelem csodás dolog, ha viszonozzák, viszont a világ legpusztítóbb ocsmány átka, ha viszonzatlan.

Gilbert el.

GIBÁRT
Nem! Nem tudok nélküle lélegezni, Álmia álmom nélkül poros, üres testté válok.
Harcolok érte, míg hitvány ereimben piros vérem folyik!


Második szín
Vagyunk a királyi udvarban.

ÁLMIA
Testvérem, mi bú nyomja lelked, hogy itt ülsz udvarunkon, mikor a Nap arra igyekszik, minél melegebbet okozzon embernek és állatnak egyaránt?
VAJK
Búm oka nem más, mint saját apánk…
ÁLMIA
Mondd, testvérem, mit tett ellened?
VAJK
Álmia húgom, tudod, az én életem a színház!
ÁLMIA
Tudom, te szíved hevesebben dobog, ha színpadra léphetsz.
VAJK
Szerelmemnek vallom a színházat.
ÁLMIA
Mi a búd, tehát?
VAJK
Apánk ezt nem látja be, s megtiltotta szereplésemet, mondván, ne tegyek magamból királyfi létemre komédiást!
ÁLMIA
Apánk valóban ezt mondta?
VAJK
Óh, én szerencsétlen, világban tébolyodott elme, hiszen már családom se hisz nékem!?
ÁLMIA
Hiszem szavad, csak eszem nem fogja fel, apánkat mi ösztönözte a tiltásra.
VAJK
Királyfi létem… Ám apánk nem törődik szerelmemmel, s azt kívánja biztosan, törjön össze a szívem, s majd kettéhasadt szívvel kormányzom országunkat apánk halála után.
ÁLMIA
Forraszd össze szíved, majd én jobb belátásra bírom apánkat!


Harmadik szín
Vagyunk a királyi palotában

ÁLMIA
Apám, mi dolog késztetett tiltásra?
LŐRINC
Miféle tiltás gondolata formálódik édes ajkadon, leányom?
ÁLMIA
Hagyd az édes apa szerepet, hiszen te sem vagy különb testvéremnél!
LŐRINC
Álmia, leányom, tán a Sátán bújt beléd, hogy így beszélsz apáddal?
ÁLMIA
Értesz a bűntudatkeltéséhez, ám te is csupán színész vagy: édes apa szerepébe bújsz, holott testvéremnek megtiltottad a szereplést!
LŐRINC
Istened felvágta nyelved, mert biztos nem én voltam. Mindig apját tisztelő lánynak neveltelek, ám most egy rongy lettél, mi szájat növesztett magának a koszból, s azzal káromolja kenyéradóját!
ÁLMIA
Nem értelek apám! Mindkét gyermekedet el akarod magadtól taszítani?
E magatartás csupán a fúriára jellemző. Eddig azt hittem, férfiember vagy, de most már látom: női fúria!
LŐRINC
Tűnj szemem elől te romlott! Nem vagy többé leányom!

Az őrök kivezetik Álmiát a palotából.


MÁSODIK FLVONÁS
Első szín
Vagyunk Verónia főterén

ÁLMIA
Most itt ülök városunk főterén, se fedél fejem felett, se étel, se ital számban…
Istenem így ver engem… vagy inkább apám, ki öntudatlan e percben is…
Óh én szerencsétlen, romlásra, hanyatlásra ítélt…
Óh szegény fejem, a Tartarosz már vár reám…
Óh én szerencsétlen kitaszított királyleány, ki ezt nem érdemli…
Óh én szerencsétlen, lelkem elrejtő kripta lesz otthonom…
Óh, én édes, nagy királykisasszony értelmetlenül szenvedésre ítélt…
GIBÁRT
Szemem játszik velem talán, vagy tényleg álmom ékes igéjét látja? Légy enyém, Álmia!
ÁLMIA
Beszélj, ki vagy te, ki csodás lényemet szádra ereszted?
GIBÁRT
Túl hangos volt szavam, meghallotta örömujjongásom.
Gibárt a nevem.
ÁLMIA
Nem ismerek ilyen nevű herceget.
GIBÁRT
Nem herceg vagyok, személyem egy szerény munkás, de lelkem a te lelkedért él!
ÁLMIA
MUNKÁS? Óh, én szerencsétlen, alig lettem kitaszítva otthonomból s máris csőcselék vetette rám magát.
GIBÁRT
Miről beszélsz, kitaszítottak a palotából?
ÁLMIA
Nem vagy megfelelő, hogy szavam méltassam rád!
GIBÁRT
Szavaid fájnak nekem, lelkem hetek óta érted ég, szívem a te testedért dobog.
ÁLMIA
Tűnj szemem elől te keselyű; kitagadásom pillanatakor máris végtelen becsületemet akarod tépni!

Álmia el.


Második szín
Vagyunk a királyi udvar kapujánál

ÁLMIA
Két őr nehezíti tervem: bejutni Dadújhoz, ki az utolsó esélyem!

Álmia megindul a palotába.

ELSŐ ŐR
Állj! Már kitagadott rongyok nem léphetnek tovább!
ÁLMIA
Hogy beszélsz a király leányával? Fejed bánja majd!
MÁSODIK ŐR
Mihamarább álljon odébb, mielőtt még mi taszítjuk el!

Vajk jő.

VAJK
Ne komédiázzatok őrök, engedjétek be a királyleányt!
ELSŐ ŐR
E cselekedet ellenes lenne a király parancsával.

VAJK
Talán nem hallottad szavam? Tán mélységes tömlöcbe vágysz az idők végzetéig?

Az őrök beengedik Álmiát.

VAJK
Mi járatban vagy édes testvérem, itt a palotában ahol mindenki téged szidalmaz apánkkal való párbeszéded okán?
ÁLMIA
Dadújt kívánom látni, nem törődök a cselédek véleményével, porba való mind!
Engedj testvérem, Dadújomhoz.
VAJK
Mi okból kívánod látni nevelődet?
ÁLMIA
Mi okból? Ezt kérded? Ő az egyetlen esélyem, hogy apám visszafogadjon.
VAJK
Menj hát, mihamarabb rendezd e csúf családi viszályt, lelkem békére éhez!
Ha teheted, bátyád érdekében is járj el, had szerepelhessek színházban. Szerelmem oly nagy a deszkák iránt…
ÁLMIA
Mindig abban a hittben élsz, hogy mindenki érted él s cselekszik. Le kell vetned önszeretetet növesztette szárnyaidat és ess le a földre: nem mindenki érted lélegzik!
VAJK
Gondoltam, kíváncsi vagy édestestvéred érzelmeire.
ÁLMIA
Édestestvérem mást sem tesz, csupán önmagát sajnáltatja a szerénység álarcába bújva. Való-ban jó színész vagy te…
VAJK
Hát így viszonyulsz hozzám? Hozzám, ki behozott a királyi udvarba, oda ahonnan ki lettél ta-gadva?
Menj Dadújodhoz, majd őt is elmarod magadtól, ne félj!

Vajk el.


Harmadik szín
Vagyunk a palotában

ÁLMIA
Hát itt vagy édes gondozóm, szerető nevelőm!
DADÚJ
Álmia, kislányom, hadd szorítsalak keblemre, könnyező szemem csakis érted sír, majd könnyeim felszárítja édes közelséged!
ÁLMIA
Szívem már csak benned bízik, hiszen mindenki elpártol tőlem!
Óh, én szerencsétlen fejem, mindenki elhagy engem…
DADÚJ
Apád tagadásáról tudok, de mesélj, ki hagy még téged cserben, édes gyermekem?
ÁLMIA
Bátyám, Vajk is cserbenhagyott, saját érdekeit tartva szem előtt.
DADÚJ
Vajk? Nem ilyennek ismertem testvéred.
ÁLMIA
Talán nem hiszel szavamnak?
DADÚJ
Néked még azt is hiszem, ha a Tartarosz gyöngyeiről szónokolsz!
ÁLMIA
Ha ez sem elég, még egy munkás is felajánlkozott nekem városunk főterén!
DADÚJ
Édesapád kitagadott, királynő már nem lehetsz! Meg kell próbálnod az egyszerű életet, apád gyámolítása nélkül mást nem tehetsz!
ÁLMIA
Hát nem nyújtod segítséged?
Elfordulsz tőlem te is?
Fejemre egyre több romlás jő!
Mindenki elhagyja szerencsétlen, meggyötört királykisasszonyt!
DADÚJ
Néked én, egyszerű dada, nem tudok segíteni, bár szívem másért sem dobog.
ÁLMIA
Gyűlöllek!
Tud meg, mint apám engem a királyi családból, úgy a szívem téged is kitagadott, s legszívesebben soha nem dobogna, ha téged látna!
DADÚJ
Ne beszélj embertelenül szerencsétlen dadáddal, azt akarod, menten meghaljak?
ÁLMIA
Az lenne csak kedvemre! Elfordultál tőlem, légy hát apám dadája, de ne az enyém!

Álmia el.

DADÚJ
Ne menj, szívem nélküled egy tébolyodott tudata!


HARMADIK FELVONÁS
Első szín
Vagyunk Verónia főterén

GILBERT
Eszem s szívem együttesen azt súgja… mit beszélek, azt ordítja, ne menj oda hozzá, csak romlást, s bút hoz rád!
GIBÁRT
Nem tudok ellenállni szerelmemnek, a közelében kell lennem, még akkor is, ha ő eltaszít magától!

Gibárt Álmiához akar lépni, ám Gilbert visszahúzza.

GILBERT
Amennyiben magadat akarod kínozni, menj hát!

Gibárt Álmiához lép.

GILBERT
Óh te szerelmes, tébolyodott világú gyermek!
GIBÁRT
Oszd meg velem könnyeid okát kedves életem adója.
ÁLMIA
Szerencsétlen fejemre csupán bú jő.
GIBÁRT
Hadd szárítsam fel könnyeid, a közelben lakom.
ÁLMIA
Egy munkás nem méltó hozzám!
GIBÁRT
Majd ha egyedül búslakodsz itt az utcán, akkor is ezt mondod?
ÁLMIA
Látom a szavakhoz, értesz! Ám szívem egy összezavarodott gyermek szívéhez hasonló most.

Gibárt magához húzza Álmiát és szájon csókolja.

ÁLMIA
Mintha a Túlvilág gyöngyös csodáin lépkedtem volna!

Álmia visszacsókol.

GIBÁRT
Mintha a Világegyetem kívánatos menyecskéje csókolt volna szájon.

Gibárt és Álmia el.

GILBERT
Szívemnek édes csalódása, eszemnek felfoghatatlan csodája.


Második szín
Vagyunk Gibárt házában.

ÁLMIA
Nem hittem volna, hogy valaha a te ágyadban lelek végtelen megnyugvásra. Szívem minden búját feletetted.
GIBÁRT
Most, hogy mindketten mezítelenül állunk ágyam előtt, elbűvölsz. Csupasz tested látva, szívemben semmiféle félelem nem kap helyet. Minta egy mese szereplője lettem volna, ki éppen álmodik. Remélem, mindkettő tévhit volt.
ÁLMIA
Mit tegyek, hogy el hidd, tényleg a te ágyadban töltöttem életem legcsodásabb, legbékésebb éjjelét?
GIBÁRT
Nem vagyok nagyravágyó, feküdjünk vissza s legyünk itt így, együtt az idők végezetéig.

ÁLMIA
Te tényleg keveset kívánsz, csak attól tartok, ha tovább maradok, már soha nem rendezhetem e csúf családi viszályt.
Bárcsak azt mondhatnám: maradok. Ám most kénytelen vagyok felöltözni.
GIBÁRT
Tested remegésben ellenkezik búcsúzódásodkor, érzem téged ölelő karjaimmal.
ÁLMIA
Testem, eszem, szívem tiéd mindörökre, ám becsületem apámmal, bátyámmal s dadámmal való kibékülésre vágyik.
Ha ezek beteljesülnek, lábaim úgyis hozzád vezetnek vissza.
Várj rám édes egyetlen férfim, ki a megvilágosulást hoztad el nékem! Neked hála, most már eszem tudja: az élet darabjában e két érzelem a főszereplő: családszeretet, szerelem!
GIBÁRT
Mondd édesem, a második szereplőben én vagyok a te beteljesülésed.
ÁLMIA
Mondom ezerszer, s még egyszer csak eressz, hogy mihamarabb jöhessek vissza Hozzád!
GIBÁRT
Ezer? Az nekem kevés, feküdjünk vissza, s súgd a fülembe mindörökké!
ÁLMIA
Most mennem kell, de remegő testünk újra találkozik ugyanitt két óra múltán!
GIBÁRT
Itt fogok rád várni, míg személyeddel újra be nem világítod szobám s lelkem ürességét!
ÁLMIA
Lelked ürességét? Példát mutathatnál Amornak szerelem terén!

Álmia el.

GIBÁRT
Óh, szerelmes szívem miért lüktetsz oly nagyon, imádott nőd nem soká újra veled lesz, s összeláncolt szívünk soha többé nem engedhetik el egymást.


Harmadik szín
Vagyunk a királyi udvarban

ÁLMIA
Édesapám vajon merre végezheti királyi kötelességeit?
Beszélnem vele életemnél fontosabb, sürgősebb lenne… mit beszélek, életemmel az én Gibártomat szolgálom, nem dobhatom el!

Lőrinc jő.

LŐRINC
Mit keresel udvaromban, te kitagadott?
ÁLMIA
Apám bocsánatáért könyörögve jöttem most ide!
Kérem apámat, a királyt, essen meg rajtam a szíve, s ismét legyen szerető atyám, ki megdorgál ugyan ha tévesen ítélek, de mindezek ellenére szeret engem!
LŐRINC
Látom, megvilágosult elbotlott hited, s ismét királyleány akarsz lenni…
ÁLMIA
Számomra apám az egyik legszeretettebb férfi.
LŐRINC
Egyik?
ÁLMIA
Városunk főterén összehozott a szerelem végtelen ereje egy a testem eddig ismeretlen részével.
LŐRINC
Szavaidból ítélve az Eget maga alá temető szerelemről van szó.
ÁLMIA
Szívem fáklyáját az Ő örök tüze táplálja!
LŐRINC
Búskomorság a szerelemben: hallottam hírét annak, összevészté édes bátyáddal s Dadújoddal is…
ÁLMIA
Elvakult kislány ésszel gondolkodtam, ám tagadásod s a szerelem hatására kitisztult lelki szemem, eltávozott a vakító sötét fátyol, mi megakadályozta, tisztán lássam a történteket.
LŐRINC
Ékes, tiszta szavaid akár a hegyoldalból előtört csermely!
Szaladj édes leányom a Dadújodhoz, kérd bocsánatát, bátyádat majd én elintézem.
Majd szaladj édes szerelmedhez, teljesüljön be, aminek be kell teljesülnie!

Mind el.


NEGYEDIK FELVONÁS
Első szín
Vagyunk a palotában

ÁLMIA
Óh, óh, én szerencsétlen fejem, minden az én hibám!
Jaj, Istenem segíts meg engem, Dadúj önkezével eldobta magától a lélegzés áldását, s most hurok feszül nyakán, ezt kell most nekem, szobájába lépve látnom. Óh, jaj, mily borzalom, ez az én ocsmány, bántó szavaim miatt van, ezt tudom általa írt leveléből! Abban a tévhitben élt, én azokat komolyan hangoztattam s hittem, pedig már átkozom ajkam, hogy olyanokat mondtam szeretett dadámra!
Óh, én szerencsétlen gyilkos, halálba kergettem egyetlen, hű dadámat!
Ne legyen ezentúl fejem felett tető, legyek száműzött, saját szívemben már úgysem találok megbékélésre!

Jő a herceg, Vajk s a szolgálók.

LŐRINC
Mi történt Dadújjal, óh Istenem, ki ontotta vérét?
ÁLMIA
Nem más ontotta, mint saját két keze.
VAJK
Mi okból, miért lett száműzöttje saját magának?
ÁLMIA
Általam rá vetett szavak miatt. Óh, átkozva legyen ajkam!
LŐRINC
Palotánk sosem lehet már egész, családtagot vesztettünk, még ha csak dada is ontotta vérét.


Második szín
Vagyunk a város főterén

ÁLMIA
Édes szerelmem irányába tartok, csak ő hozhat most megváltást nekem!

Gilbert kiáll az utca közepére.

GILBERT
Rablógyilkosság történt szeretett Verónia városunkban!
Szerencsétlen Gibárt munkást ölték meg, csúful. Gyilkossággal nem elégedett meg gyilkosa, értékeit magával vitte, miután halálra sebezte szerencsétlen fejét.
Legyen száműzött, taposni való féreg a jó munkás gyilkosa! Megnyugvást ne találjon a halálban sem, a Tartarosz tüze égesse bőrét!
ÁLMIA
Óh, miért ver engem minden? Szeretett nevelőm után még édes, egyetlen szerelmem is itt hagy engem?
Élnem már nem kell. Verónia határában a magas hegy már csak engem vár, hogy a mélység megszabadítson minden fájdalmamtól és üressé lett életemet feledésbe taszítsa.
Félelem nem lesz már rajtam úrrá. Minek is? Szívem mindkét jobb fele ott van már, hová én vágyódom most.
Tudatom tudja, itt a földi életben csupán bú vár reám, hiszen a bánat leginkább kapaszkodó piócára hasonlít: nem engedi ember emlékeit el, mindig visszahúz ugyanoda!
Átkozott emlékek, mik nekem már soha többé nem kellenek! Ragadj meg mást, de ne engem, hiszen mit sem tudtok királyi létről, ti kapaszkodó emlékek!
Átkozott emlékek, mik nekem már soha többé nem kellenek! Csupán kárt tesznek csodaszép alakomban!
Gibárt, téged szólítalak most is, jönnél te, még ha a halál csúf angyalait, kardos démonait is kellene ehhez legyőznöd! Tudom, s hiszem, s remélem! De már mellettem nem lehetsz soha többé, mert bennem akarat van, de erő nincs visszajönni…


Harmadik szín
Vagyunk Verónia főterén

ELSŐ POLGÁR
Harsonás jő most, biztosan borzalmas halálsorozatról fog beszélni!
MÁSODIK POLGÁR
Hallgassuk szavát!

Harsonás jő

HARSONÁS
Polgárok, szeretett városunk, Verónia utcái vérbe torkollottak!
Nincs már szerető királyleány nevelője, önkezével gondolta: nincs helye e földi életben.
Nincs már igazságos királyunk, tragédiákat követve, könnyeket hullatva saját tőrében bízva keresett megnyugvást… Imádkozzunk: találjon megnyugvást!
Van egy meggyötört, saját maga által megsanyargatott ifjú királyfink, ki abban a hitben élve, hogy minden az ő nyafka szavai s kicsiny vágyai miatt következett be, bevarrta saját ajkait, hogy ne tudjon többé szólni. Vérben forgó, tébolyodott szemeiben már senki sem tud beszélőtársra lelni.
Nincs már jó munkásunk, meggyilkolták saját otthonában ismeretlenek, értékek miatt…
Nincs már kikelet szépségű királyleányunk, roncsolt teteme a kemény, durva sziklákon pihen… Imádkozzunk: találja meg a végső nyugodalmat!
Imádságunk meghallgatásra fog találni, hiszen e két halál összefonódik, a munkás s királyleány meghaltak; egymásért.
Testük ugyan megsemmisült, de szívük összefonódott, tudatuk közös lett.
Polgárok! Nézzünk fel az Égre, s a világmindenség szerelmespárját láthatjuk, az egymásba kapaszkodó felhők tiszta fehérségében!

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Színmű
· Írta: NZsOlTi
· Jóváhagyta: Biró Erika

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 18
Regisztrált: 2
Kereső robot: 16
Összes: 36
Jelenlévők:
 · Divima
 · Thalassa
 · VDavid


Page generated in 0.0438 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz