A végünk
Ráncos takaró és ronggyá gyűrt fejpárna
Tanúink lennének, de minden hiába
Az epeda vénül, a rugók csendesek
Kinyújtom a kezem, de hiába kereslek
Kérgesedő vágyak, a múltba szaladnak
Itt nincs helye többé becéző szavaknak
Elfáradt testekben megfáradt lélek
Nem maradt már erőm, hogy Tőled bármit kérjek
Felzabálja most is az éjszakát a nappal
Nem kelek örömmel, búval, vagy haraggal
De futnak a múltat megtagadó percek
Ha elérnek hozzám, akkor el kell menned!
Hiába bánod majd a jelen tanulságát,
Siratod becéző szavaim hiányát
Hiába rohannál a múltba vissza értük
Elveszett "vala-Mi". Ideért a végünk