Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Vészfék

, 1441 olvasás, Vox_humana , 25 hozzászólás

Sajgó lélek

Nézek a robogó vonat után,
szememben titkolt gyengeségem
legördül arcomon…
fáj…
… sose bánd…

túl sok a "nem lehet"
határt szab az ész,
a szív magánya
megremeg,
átjárja érzékeimet
a láng,
imbolygó árny
suhan
fényed után
és nincs segítség,
- mint mikor
gyomrod kikezdi az éhség,
és egy falat kenyér
elég -,
a kín átjárja
minden porcikám,
az idő rozsdája lepereg,
egy szó…
mégsincs vigasz,
a vonat robog veled…
a vészféket meghúzni
nem lehet,
… sose bánd…

… megyek
az ész és a szív gyilkos játéka
vérző sebeket ejt lelkemen,
- utoljára öleltelek -
jöttél,
elengedtelek.
- nincs értelme küzdeni -
tudod te is… tudom én is…
nem kapok levegőt…
egyedül vagyok…
megyek…

Távoli vonatfütty olvad a csendbe,
évek gördülnek lábaim nyomán…

esti szellő ölel,
- éleszti érzékeimet -,
a fák lombja fülembe susog,
vállamon egy bogár hagy nyomot,
a nyugvó nap lágyan simítja gerincemet,
virágszirom pihen mellemen,
és az ég túlsó peremén
felbukkan a Hold.
Véget ért az út.




Katarzis/ok-

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Vox_humana
· Jóváhagyta: Medve Zsolt


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 189
Regisztrált: 0
Kereső robot: 22
Összes: 211

Page generated in 0.641 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz