Kötődsz egy helyhez, rongyos városhoz,
igaznak hitt, rég eltűnt álmokhoz.
Bárok mélyén ott hagyott tivornyák,
óh Uram, mindez, de rég is volt már.
Járni! Járni, az Élet nyomában,
hinni a lány fénylő ablakának!
Röpkének tűnik mind, pár pillanat,
idegen vagy itt mára, hontalan.
A világ fárad, tódul, mint tenger,
úgy érzed hát, a Lét egy úthenger!