Navigáció


RSS: összes ·




Jegyzet: Egy felette furcsa époszról

, 792 olvasás, varadinagypal , 2 hozzászólás

Paródia

Részlet a Warady Nagy Pál összes művei című kötetből1.

Egy felette furcsa époszról2

A tavalyi év a hazai irodalom szempontjából rendkívül termékenynek bizonyult. Több felolvasó-maratonon vehettek az érdeklődők részt, három nagy könyvvásárra is sor került, és számos új kötet látott napvilágot. Hogy csak a legfontosabbak közül említsek néhányat, először a lírát, megjelent a Salix alba3 – Szép versek4 című antológia és Thomas Poe5 Berimbau6 – sokféle magyar dalok7 rég várt debütkötete. Próza terén két novelláskötet részesült rendkívül kedvező fogadtatásban: Gorombai-Rócska Kázmér Ha kiveszem: beveszed8 és Kiss-Behemót Béla Stef Ánusz meg nem esett viselt dolgai9 kötetei, valamint egy regény, Mozsaras Kenéz Ouluja10.

Megjelent azonban egy felette furcsa éposz is, melyet igencsak nehéz lenne a fennebbiek sorába belekontextualizálni, nevezetesen Gallussy Márton A kritíki elmeél11 című, semmilyen vitát ki nem váltó elbeszélő költeménye12. Alább egy erről az époszról szóló ismertető előadására, kritika megfogalmazására vállalkozom, természetesen a teljesség igényének igénye nélkül. Úgy vélem ugyanis, hogy egy mesterségesen agyonhallgatott szövegről van szó, mely föltétlenül többet érdemel, mint Tegez Andrea (különben igen helytálló) könyvismertetője.

Az éposz címe három szóból áll, obszkuritásukat viszont a teljes szöveg maga is alig oldja. Valószínűleg az (irodalom)kritikus főnév travesztált alakjával van dolgunk; a cselekmény ugyanis egy "gyúlaipálos szűkszavu balkani szángár"13-ról szól, aki mint "félisten" "egymaga járkál tompaeszűk közt, prérije Balkán" (harmadik ének). A cím feltételezhetően a főszereplő nevéből ered: "szóban szűkös, tollban tökös/Kritiikkire így ismersz" (nyolcadik ének). Az elmeél szó indokoltságát a kép szó ’ penge, él, fegyver’ jelentései támasztják alá (Rimay korában a kép szónak még élt ez a jelentése, mára teljesen kiveszett): "képes elme el nem retten/Kritiikki hát képes rá" (nyolcadik ének).

Ami miatt kiemelkedik ez az éposz a többi közül, az az, hogy az egyes énekek más-más formában írottak, de mindegyik forma szorosan kötődik az éposz, vagy legalábbis a verses elbeszélés valamelyik hagyományához. Ugyanakkor a hagyományok által vázolt időstruktúrák felbomlása a jellemző, például a cselekmény egyes mozzanatainak időrendje nem egyezik sem az énekek sorrendjével, sem az időben egymást követő formák időrendjével. Így például a harmadik ének hexameterei előtt foglal helyet a stanzákban írt második ének; az első ének tercinákból áll, míg a Kalevala hangsúlyos-trocheikus sorai a nyolcadik énekben a prózaversben írt hetedik éneket követik. Meg kell továbbá jegyezni, hogy minden ének mottója egy (legtöbbször hiteles) Tinódi-idézet, melyet az ének cselekménye szabadon értelmez és gondol tovább, így reflektál a szöveg a hermenautai attitűdöt magáévá tevő befogadó értelmezéshorizontjának kitágulására. Fiktív idézet áll viszont a nyolcadik és a kilencedik ének mottójában, ami arra figyelmeztet, hogy az éposz forrásainak hitelessége relativizálódott, azok csak az akár-egy-halom-hasított-fa típusúan determinált episztémérendszerben nyerhetnek értelmet. Az éposz paradigmaváltó jellege emellett abban is megmutatkozik, hogy a hagyománykezelés hagyományosan nem hagyományos, ami röviden annyit jelent, hogy pontosan ugyanazt teszi Gallussy ebben az írásában, mint a többiek. Gallussy viszont szándékosan, kortársainak eszközeire rájátszva, így emelkedik ki azok közül, saját maga számára teremtve ezáltal a hagyományba be nem illő, ezáltal hagyományteremtő hagyományt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az idén majd megjelenő Varkucs Tivadar Eposztöredékek egy nagy előd martjára című kötete14, melybe alkalmam nyíllott beletekinteni. Ez a kötet már a Gallussy-hagyományt követi, szabadon nyúl a Zalán futásához, nem túl nagy erőfeszítéssel írva abból egy jobb éposztöredéket.

Kritiikki mint szereplő sem mindennapi. Teljes megformáltsága magában hordozza, ugyanakkor élesen tagadja humbuk mivoltát. "Tollán néki minden hun’ book/Récensz lesz, mely félig humbuk." Amolyan estikornél-figurával van dolgunk, aki "pégasz húzta buszon nyomorog", aki a villamosra felfurakodó Kornélhoz hasonlóan az élet és társadalmi berendezkedés, az osztályharcok prezentistává finomított képét tárja elénk. Kritiikki ugyanakkor egyfajta Aligéri is, aki a Virgil- vagy a Beja-turiszt idegenvezetésével bejárja az irodalmi mű legtöbbször mocsaras, néha felette fényes, ám mindenképpen egzotikus berkeit. S teszi ezt úgy, hogy szangarként viselkedik, egyfajta kulturhősként, aki a khtonikus lényektől, vagyis a gyöngécske szerzőktől szabadítja meg a "jóra felettébb érdemes embereket", vagyis az olvasókat. Mindehhez Kritiikki csak egyetlen fegyvert használ, elméjét, melynek a toll csupán avatárja, meghosszabbítása, materializációja, szimulakruma, realizációja. Figyelembe kell azonban vennünk azt is, hogy az éposz főhőse sehol az énekekben nem használ billentyűzetet, internetet, ezáltal a szöveg egy kissé maradi kritikus képét látszik sugallni, explicite ugyanis semmilyen utalás nem található a szövegben, mégcsak szemantikai háló szintjén sem. Csupán az elhallgatva való tagadás, a kihagyás az, ami figyelmezteti az olvasót arra, hogy valami csel van ezzel a főhőssel, valami gikszer van a tökéletesen poentírozott történetben.

Másfelől Kritiikki úgy félisten, hogy herakleszi morccal dacol az istenekkel, vagyis az írókkal. Kritiikki ugyanis nem más, mint egy elvetélt szépíró, aki Zevsz és Brüll Adél nászából született, majd tojásból kelt ki. A hős mitokondriumára, vagyis apró belső rezdüléseinek szervecskéire továbbá az is jellemző, hogy a hős tipikusan ember, nem különül el élesen társadalmától – itt is felsejlik Gallussy zsenialitása15. Kritiikki születésének körülményeitől (az említettek mellett foggal és hajjal született) és fegyverétől eltekintve teljesen, mondhatni bántóan hétköznapi ember. Az éposz katartikus zárlatából kiderül, hogy nincs deusz ex masina16, nem jönnek el lelkéért angyalkák, de az is, hogy már halála előtt mindenki elfeledte. Tragédiáját az adja, hogy dacára annak, hogy halálát a sarkába döfött tolla okozta, annak hogy megszabadította a világot számos khtonikus lénytől, senki sem fordít rá túl nagy figyelmet. A WC-kagylóból felhangzó Talatta17-jóslatot teljesíti, mégis a feledés vár rá.

A negyedik ének különösebb figyelmet érdemel. Kritiikki neve itt Kis, vagy Kisgammas alakban szerepel. Az ének formája egyébként szabad versre emlékeztet. Ez azonban látszat csupán. Rejtett utalás a névalak és a versforma a Gilgames-époszra, mely szövegköziséget az is alátámasztani látszik, ahogyan Kis a neki szerelmet valló lánnyal viselkedik. Kis elutasítja ugyanis a vonzó külsejű fiatal (önjelölt) költőnőt, aki kedvező kritikáért cserébe testét és nem kevés báját ajánlja. Bosszúból a lány "bikatestű bátyját" uszítja a kritikusra, aki viszont az ajkídó (lásd Gis bajtársának nevét, Enkidut) segítségével megfékezi, ha nem is győzi le a bátyot.

Összességében, el kell mondanom, hogy egy formabontása által formaalkotó, hagyományon kívülisége által hagyományt alkotó, teljességének hibái által teljes művel van dolga az olvasónak. Többrégetűsége révén egyszerre szól ez az éposz az agyonművelt kékharisnyához és az éjt nappallá téve dolgozó, egyébként csak jó esetben nyolc osztályos éjjeliőrhöz. Könyv ez mindenkinek és senkinek. Mint már utaltam rá, a hatodik ének (Tandori által fordított) Eddára való rájátszásának gyengéitől eltekintve (Kritiikkinek visszanő a karja, és tolla újramaterializálódik, Tyr isten létére megnyomorodik!) ez az éposz mestermű, A Mestermű. Javasolni fogom az érettségi tételek közé való felvételét.

Alázattal, Warady Nagy Pál.


--------------------------------------------------------------------------------


[1] Warady Nagy Pál összes művei (kritikai kiadás), a szövegeket gondozta és jegyzetekkel ellátta Kovács-ibn-Malik-al-Qadir Mahmed Ibrahim, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007, II 578–581.

[2] Warady jelen írása csak töredékesen maradt ránk, ugyanis a lapszerkesztő Cerbi nevű palotapincsije megrágta az eredeti kéziratot. Ezt a tényt a lapszerkesztő írásban beismerte Waradynak, ám megállapodást kötöttek, a szerkesztő 100 aranyat utalt át Warady bankszámlájára, amiért cserébe azt kérte, hogy neve, tévedése és lapja még 100 kerek évig titokban tartassék. A szerződés egyik példánya a rejtélyes szerkesztővel együtt temettetett el, a másikat a PIM egyik széfje őrzi (1879UYA4242-18IP564-A iktatószámú tárgyként), miután az Warady hagyatékából előkerült. Warady halálakor látott napvilágot a Bihori Zsurnálban egy cikk (19? november 8., 4. oldal, Takáts József álnéven jegyezve), mely egy ilyen szerződés létére figyelmeztet. Mivel a 100 esztendő még nem telt le, Warady szerződését tiszteletben tartandónak találtuk, a fentebb említett adatokat mi sem közöljük. A hiányzó szövegrészek máig nem kerültek elő.

Az, hogy a hibát egyébként senki sem vetette fel, bizonyítja az olvasók (ha voltak egyáltalán) felettébb csekély számát, illetve érdeklődésének mindennemű hiányát. Valószínű, hogy a kritika potenciális olvasótábora csupán egy rossz hírben álló, különben szakmailag kiváló egyetemi tanár hallgatóira korlátozódott, aki arról lett hírhedt, hogy olvasmánylistájának két kritériumát a terjedelem és az élvezhetetlenség jelentette.

[3] Salix alba: a fűzfa latin neve.

[4] Salix alba – Szép versek, Habverő, Budapest, é. n.

[5] Thomas Poe 1977 április 10-én született Al-Csíkszentmárton-Röcsögecsajádon (ma: Râcioga de Ciuc). Apja Poé László kisértelmiségi volt, anyja Munkáss Klára tanítónő. Családja 1978-ban emigrált Amerikába. Nevét ott változtatták Poé Tamásról a kedvezőbben csengő Thomas Poe-ra. Jelenleg is Amerikában él. (Warady jegyzete)

[6] Poe kötetcímében a brazil egyhúros népi hangszerre utal.

[7] Thomas Poe, Berimbau ­– sokféle magyar dalok, Poe’ s Digest, Los Angeles, é. n.

[8] Gorombai-Rócska Kázmér, Ha kiveszem: beveszed, Erdélyi Hintaló Kiadó, Kolozsvár, é. n.

[9] Warady valószínűleg a "Kiss-Behemót Béla, Stef Ánusz meg nem esett viselt dolgai, Habverő, Budapest, é. n." kiadásra gondolhatott. Nemesch Bertalan feljegyzéseiből ugyanis kiderül, hogy létezett a kötetnek egy félkalózkiadása is, melyet ugyanabban az évben adott ki a Raptor, a mai Románia területén fekvő Koszorús-Bihartasnádon (Futaru de Bihor). A Raptor-kiadásról mind a sajtó, mind a szakma hallgatott, pártmegrendelésre két héttel a megjelenés előtt bezúzták, ám néhány kötet elkerülte sorsát. Tudjuk ugyanis Kozma-Heverő Gyárfás Alpár 1986(?) május 5-i naplóbejegyzéséből, hogy Warady rövid ideig birtokolt a Habverő- mellett egy Raptor-kiadást is.

[10] Mozsaras Kenéz, Oulu, Szerepkör, Dés, é. n.

[11] Gallussy Márton, A kritíki elmeél, Habverő, Bp., é. n. (Warady jegyzete)

[12] Warady hibásan közli Gallussy kötetének bibliográfiai adatait. A mű két kiadásáról tud a szakma és egy továbbit említ egykori Puszta-Katonás Emil magyarosdömökei református lelkész hagyatéka. Ezek a következők: Gallussy Márton, A kritiikki elmeél, Habverő, Bp., é. n., Gallussy Márton, A kritikai elmeél, Raptor, Koszorús-Bihartasnád, é. n., Gallusi Márton, A kritíki elmeél, Erdélyi Hintaló Kiadó, Kolozsvár, é. n. A Hintaló-kiadásról a kiadó archívumában semmilyen adat nem található, továbbá Cserey-Kabát Miklós egy bekezdésében (Cs-K. M., Magyarosdömökei népszokások, Balkó Kiadó, Bp., é. n., 608.) utalni látszik arra, hogy a harmadik kiadást Puszta-Katonás tévedésből említi, valószínűleg a Habverő-kiadással tévesztette össze.

Kutatásaim során a Gallussy-kötetnek egyetlen ép példányát sem találtam meg. A PIM egyik délelőttös portása ejtett csupán el néhány megjegyzést arra vonatkozólag, hogy egy zsírfoltos példány lehet esetleg a múzeum széfjében, ám ezt a múzeum nem igazolta vissza. A kötetet és vele az eposzt is elveszettnek tekintem tehát. A szöveg töredékeit csupán Warady jelen írásából ismerjük, az eposz tulajdonképpeni cselekménye ismeretlen. Gallussy Márton egyéb írásai megmaradtak ugyan, ám azokban semmilyen utalás nincs az eposzra. Ezeknek az írásoknak az irodalmi értéke csekély.

[13] A megjelent Warady-kritikából sajtó alá rendezéskor maradt ki a következő lábjegyzet:

Szángár: az észt sangar ’ hős’ (finnül sankari) jelentéséből származhat, bár az észt vagy finn eredetre Gallussy sehol sem utal.

[14] A kötet nem jelent meg. Warady későbbi levelezésében sajnálkozva írt tévedéséről: "… fiatal koromban olly felelőtlenül összeírtam mindenfélét, ott van például a Varkucs-kötet esete, mely majdnem a katedrámba került. Bár most sem keresek többet, mint akkor. Már csak a honor miatt megérte (anyagilag), ha tévedtem is." [Morfond Imréhez, 19?. március 31., Koltó]

[15] Mint ahogyan ott is, hogy nevét a gyanúsan csengő Kakas Mártonról módosította a deák műveltséget sejtető Gallussyra. A házityúk latin neve ugyanis Gallus gallus domesticus. (Warady jegyzete)

[16] Warady a deus ex machina kifejezést írta kritikájába (lásd Zsoboky Nagy Sándorhoz írt, 19?. szeptember 28-i levelét). A travesztált alakot a szerkesztő szúrhatta be, ez ugyanis az egyik Cerbi által foggal megrongált részén található a kéziratnak. Valószínűleg emlékezetből rekonstruálta a szöveg jelen részét.

[17] Warady itt nyilván Thalassára gondol, ami görögül a tengert is jelenti. Valószínűleg Warady is csak rájátszva utal arra, amire Gallussy is (a kritika tanúsága szerint), vagyis Akhilleuszra, akinek a görög mitológia szerint Thétisz tengeristennő az anyja. Thétisz jósol hírbeli halhatatlanságot egyébként halandó, de csak a sarkán sebezhető fiának, amennyiben részt vesz a trójai harcokban.

Megjegyzés: Ez a szöveg részt vesz az A7 Kalandozás és garázdálkodás a kortárs magyar irodalomban pályázatán.
Ez az írás jól szerkesztve a másnapos (web)oldalon olvasható.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Paródia
· Kategória: Jegyzet
· Írta: varadinagypal
· Jóváhagyta: Medve Dóra

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 4
Regisztrált: 0
Kereső robot: 9
Összes: 13

Page generated in 0.0355 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz