Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Egy pillanatba sűrűsödve

, 770 olvasás, kaltes , 6 hozzászólás

Sajgó lélek

Benn ülök, kicsiny szobámba’!
Ablakomon át nézek szét,
a füves, szomszéd lankára.

Csönd van, napsütés, és reggel!
Kutyák, gazdák sétálnak lent,
hogy megtölthessék Élettel.

E nap rügye nyiladozik!
Immár, szédítő hegytetőn,
a földi lét bontakozik.

Szép, szép, de ez, inkább, már rút!
Embernek önző szívéből
van itt, e síkon visszaút?

Vágy és kedv létének sokszor,
láthatatlan gátat állít,
hogy útján végezetlenül
tenmagának legyen mártír.

Vihar-, s tűz táplálónak
mindben ott az identitás,
de az Élettől egy faj se
szerez vöröslő diplomát.

Mind szenved, őrjöng, s jajong
majd, hogy kudarc-célba érve
pusztulnak el egy hajnalon!

"A világgal nem törődök!"
Kinn ülök, a szférák fölött,
többet már nem zsörtölődök.

Egyetemességet őrzök!
De olykor, még idehaza,
a gulyáslevest megfőzöm.

Csönd van, sötét! A csillagok
mindegyik, a Nap és a Hold,
még mindig fényesen ragyog.

A végét nem tudom, -látom!
De érzem, ahogy közeleg,
egy pillanatban az Álom!

Miskolc, 2007. április 12.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: kaltes
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 11
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 24

Page generated in 0.0226 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz