Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Gilgames-eposz

, 3680 olvasás, Pekka , 3 hozzászólás

Halál

"u¹epi¹ dűri ¹a Uruk supuri
¹a Eanna kuddu¹i ¹utummi ellim
amur duur¹u ¹a kima kie niip¹
ipalaas sameta¹u ¹a la uma¹¹alu manma“

(Akkád nyelvű újasszír szöveg a Gilgames-eposz agyagtáblájáról, I. Tábla 9-12. sora, saját fordításomban.)

("Aki építette Uruk bástyáit, magas
falait szent Eannának - a megszentelt kincsesházat,
megpillantva annak bástyáit, mint ércek takarta
alapjait a védfalnak, mellyel semmi sem versenghetett…")


Annyi édes-keser dalban, rejtve titkát egy
különös világnak, évezredek
távoli homályába vezet Kalliopé
kincseivel telt elbeszélése.
Midőn elvégeztetett, és beteljesedett…
Aki mindent látott, nagy útra kelt,
istenekkel szőtt szövevényes új terveket,
hogy teremtsenek Gilgames ellen -

ki majd legyőzi őt - halálos szörnyeteget.
Anu az ég királya, hallgatá
a panasz áradatát, mily szörnyűségeket
sorolnak felé, - s kéne ölni meg!
Akképpen szóltak fennszóval, és rettegéssel,
Uruk város - zsarnokságtól megtört
és meggyötört halandói fohászaikban
kérték, szabadíts meg a zsarnoktól!

*


Első tábla

És meghallgatásra talált annyi imája
a szenvedő sokaságnak, miként
Aruru hallotta a szót, aki teremté
Gilgamest a robosztus vad bikát,
hogy alkossa meg agyagból és nedveiből
Enkidut, az isteni vadembert,
kit felemelt Anu és Istar kegyelmébe.
Majd ledobá a rétre, a fűbe.

A föld és vizek fölött lebegő négyszárnyú
Szellem ébreszti föl, s megy legelni…
Pásztorok riadnak, hordák szegik terhüket,
kergeti vadak seregét, pusztán
űzött gazellák porfellegekben topognak,
féktelen robajjal iszkol a vad.
Gilgameshez megy vadásza, s papnője egy nap,
- mi láttuk a vadembert, Enkidut.

Itta rétek harmatvizét, és feszült izma
vad vágtában, testén bozontos
hím-takarója, és mit sem tud a világról.
Az istenek haragja küldte rád…
Készülj! Erőd feszítsd vállaidra, a halál
fenyegető réme szállt le hozzád!
A király ekként szólt: hozzatok Istar-papnőt,
egy szent lányt, kit küldök Enkiduhoz.

Második tábla

A tudás keser’ fájáról szedte gyümölcsét
a tiltásnak, s minden érett kincsét
emelte a szent lány ajkához, aki értett
a szerelem felajzott nyilával
sebzeni és ejteni a kéj mámorába.
Menj a rétre, bontsd ki szép-szemérmed
viríts hajnali bíbor-tűzzel, kéjjel perzselj,
szemeidet hadd lássa csak egyszer!

Ment eléje, szemét a szemére szegezte
amaz itatóhoz lép, friss vízért.
Látja a papnő a hatalmas égi-sarjat,
kibontja ringó emlőit mélyen,
és a vad nekirohan, ráfeszül egészen,
hét éjjel tartotta nászát, s vadból
kivetett, esendő ember-lénnyé változott,
s a lány dúdolta édes énekét.

Enkidu hallja, érti szavát – mellé hever
szorosan és érzi új mámorát,
a lány kérdezi: miért futottál lágy füvön,
miért kívánsz barmok közé menni?
Általam nyertél új értelmet, megismerted
ki voltál, s az már sohasem leszel,
jöjj velem Anu és Istar szent hajlékába!
Gilgames az úr, a nép zsarnoka.

Harmadik tábla

A papnő kísérte Enkidut a városba,
Mentek az erős falakkal védett
Urukba, ahol Gilgames élt, a vad bika;
Enkidu szólt – le akarom győzni,
a magam erejéből megtenni, mi rám vár,
hadd kiáltsam szemébe: eljöttem!
Samas hallja szavát, Enlil és Ea inti,
Eredj Enkidu, te vagy végzete!

Mielőtt lettél az égiektől, Gilgames
látott álmában, várja jöttödet.
Rettentő nagy hatalommal bír Risat-Ninlil
méhének gyümölcse, ereje oly
hatalmas, amit ember képzelete fel nem
foghat. Ment a lány az ég fiával,
etette éhét, itatta szomját, kérlelte,
csak ne zokogna – ember-félelmet!

A küzdelemben ragyogó vasban, vállukat
összevetve, látta a sokaság
őket, nosza öld meg! Ujjongták mind a népek.
Örvényként küzdöttek egymással, mint
hatalmas erők, ropogtak csontjaik, vérük
hullt… Risat-Ninlil szólt: emelkedj föl
Enkidu! Legyen fivéred magzatom, többé
ne kívánd megtörni tested párját!

Negyedik tábla

Ketten lettek, erősebbek az isteneknél,
rettegték lépteiket, vonultak
egymást segítve, ünnepelték tetteiket.
Készültek megvédni az ellenség
támadásától városuk erős falait.
Humbaba hordái már üzentek,
Vas halálát küldték, árnyékát sötét vésznek,
leplét a fénynek, ingét a holtnak.

Együtt a két testvér, égi sarjak, nem fogta
Erő, mit ember férfi-harcban szenved,
Szívük lelkesült, testük szép. Új fél-istenek
útra keltek, hadakat legyőztek.
Temérdek kincset hoztak, erős várat álltak,
Bolyongtanak, s vasbércekre jártak.
Körülülték isteneik dús asztalait,
Pihentek a föld gyógyító zöldjén.

Istar temploma mélyéből zengte, Gilgames
dicsőségét, szent mámora ízét,
elszakítva mindörökre, édes vággyal a
földi szerelemtől. Messzi partok
felől, mint isteni szellem szikrái,
szavak hulltak le, feltört titkokról,
mind fénylőbb ragyogással ragyogva Enkidu
felé, a meglelt ifjú testvérről.

Ötödik tábla

Hatalmas zajjal hordák törtetnek előre,
egyre sokasodva csak rabolnak,
cédrusok erdejéből egy Babilon démon,
sereget állit, s mindent elpusztít.
Pazuzu fia, maga az óriás szörnyeteg.
Szakálla undor, egy lehelete
leterít csupa ürülék, maga a halál.
Minden élő gyilkosa: Humbaba.

Dühöng, tervet forral Uruk ellen, hogy fogja
azt mindenestül elpusztítani.
Hírnök jön az erős falakhoz, láttam… láttam!
Két napjárásnyira vannak innen.
Gilgames és Enkidu készültek a harcra,
a kardjukat szívükhöz emelték,
arcukat Nap felé fordították Samashoz.
A bíbor hajnal fényei gyúltak…

Jajgat, gyilkosan űzi szörnyét a cédrusok
erdejének, sistergős kénkövét
démonok seregének, fodroz testük alatt
tengere a vérnek, két csapástól
hullik feje a rémnek, testvérek kardjai
legyőzték. Égi varázs csillogó
éke száll Gilgames és Enkidu fejére.
Sas jár meg a csillagok az égben.

Hatodik tábla

A hősök alusznak, a harcban fényüket az
istenekre ragyogták, most készek
visszamenni hideg, sötét emberi éjbe.
Istar honában, csendben mosolygott
a fény, míg künn a mezőn üldögélt egy kútnál.
Gilgamesnek dalolt szerelmesen.
Fényes arany szerelem, Tőled nem kell nekem!
Istar haragját zúgta egész nap.

Bosszút esküdött, átkos erőt, mely Gilgamest
pusztítja el, s ledönti városát.
Anu az ég királya, Taurust küldi le
dühöngeni, s eltiporni mindent.
Morajlással és vaksötéttel zúdult alá
az égi förgeteg baljós éje
a város falaihoz. A két testvér-barát
együtt megküzd az égi bikával.

Tajtékzik az égi vad, inával megremeg,
testvér a bátyját karddal védi meg,
öklelne, ha tudna, de már csak térdre rogy,
penge villan, a bika kimúlik…
Sötétségből az éjt a hajnal elapasztja,
a vihar egyszer csak szertefoszlik.
Leteszik a véres fegyvert, friss inget húznak,
a várost megvédték, lepihennek.

Hetedik tábla

Múltán annyi veszedelemnek, vágtatnak ki
a mezőre, Enkidu kifeküdt
bámult előre, kifonta ingét, és tudta
már csak futkos benne a lehelet,
emberré vált, halhatatlansága odalett.
A király testvérét karjaiba
vette szótlanul, érezte, indul a lelke
messze jár, csak úgy száll, száll örökre.

Gilgames sírt, fájdalmát testvére halála
miatt kiálltja fel az egekbe…
Gyászol a város, mennek - temetik hősüket.
Hullik könnye, embernek – istennek,
a szent lány szívében emésztő vággyal zokog.
Rémít, mi az emberi sors? – ki hős
haszna nincsen, tudja minden lépte veszendő,
s az istenek osztoznak érdemén.

Gilgames indul, de hová nem tudja senki,
hogy testvérét lássa, egyedül megy,
lépteit a sötét kíséri, árnyserege
az éjnek. Vezess Enlil hozzá, nyiss
egy kaput, egy rést a mélybe, leszállok érte!
Betegség nem ölte meg, harcban nem
esett el, vész nem járta át, csak a gyors halál,
a kíméletlen ragadta el őt.

Nyolcadik tábla

Mily könnyen vész az élet, öröklét hol lehet?
Gyötrelmesen bolyongott Gilgames,
míg a halál tengeréhez ért, hol Sziduri
várta. Elvezetlek egy szigetre,
ahol elnyerheted, amit rég keresel.
Menj Szurszunabuhoz, a révészhez
majd ő átvisz az élő ember szigetére,
s az örök életet megkaphatod.

Mondd el mitől örök az élet Ut-napistim?
És belekezd mesélni, hogy minden
odaveszett… történetét a vízözönnek.
Elmondja titkát, mit kell tennie:
Gilgames, virrassz! És örök életet nyerhetsz!
Hallgatja, mint gyermek, de elalszik.
Adom az örök élet füvét, ez utolsó
szál! S míg fürdik egy kígyó, lenyeli.

Ment haza, és jött feléje Enkidu árnya.
- Barátom, oh mondd, mit láttál, mondd meg!
- Milyen az alvilág? Láttál-e olyat mondd el!
Az árny leszegett fejjel, válaszolt.
- Nem mondom el, mit láttam, nem akarom, hogy tudd,
mert sírnál szakadatlan, s gyötörne
örök kétség. Tudd, nem vagyunk hallhatatlanok!
S mégis, amire vágyunk, az élet!

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halál
· Kategória: Vers
· Írta: Pekka
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 53
Regisztrált: 0
Kereső robot: 18
Összes: 71

Page generated in 0.0538 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz