Navigáció


RSS: összes ·




Próza: Szunnyadok

, 838 olvasás, kaltes , 13 hozzászólás

Sajgó lélek

szívemben a vér dadog.

Beszélne most, de nincs kinek.
S ha nincs, akkor meg minek?
Talán egy ódon város…





    szívemben a vér dadog.

    Beszélne most, de nincs kinek.
    S ha nincs, akkor meg minek?
    Talán egy ódon város
    utcáin kellene laknom,
    hol a sok angyal akton
    visszaverődnének szavaim;
    fönntartva a látszatot,
    hogy mégsem hallgatok.
    Ők és én-én és Ők
    nem létezünk egy térben,
    hisz még elképzelve is
    csak kőbe vésett
    vágy-gondolatok.
    Ejh, de nem is!
    Ezek nem lehetnek angyalok!
    Inkább,
    formát nyert démonok;
    mocskot szállító,
    vízköpő fantomok.
    Homlokzatról legördülő
    verítékcseppeket nyelnek el
    -mint olykor a száj-
    s magukévá teszik
    a magukba itt szennyeket.
    Lennék bár én is hajléktalan,
    mint Ők, kik mindennek kitéve
    várják, hogy a mélybe hulljanak
    a lelkükben meggyötört
    testükkel együtt…

    Miskolc, 2006. november 29.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Próza
· Írta: kaltes
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 13
Regisztrált: 4
Kereső robot: 9
Összes: 26
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · galamboki
 · Ifjabb_Tok
 · Securus


Page generated in 0.0374 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz