Navigáció


RSS: összes ·




Vers: A fűzfa 2.

, 1331 olvasás, Alcar , 7 hozzászólás

Természet

Leültem egy lejtős domboldalra
a fűzfa alá, s felnéztem félve:
ezüst levelét lassan hullatja,
száműzi mind a sziszegő szélbe.

Álmosan áll csak, nem érzem árnyát,
fázik a fény is karjai között;
merre mentek a vidám madárkák?
Helyettük hó hullt a felhők fölött.

Hírt hozott a tél: nyár, hova mentél?!
Gyönge gyökér a földbe hiába
kapaszkodik és kérlel, vagy remél
tétován jövő tavaszra várva.

Dermedt dunnába fekszem a dombon,
a fagyott füvön hanyatt heverek:
a csalóka csendet meghallgatom:
hallgatom, és semmit sem kérdezek.

Szomorún szálltak szürke levelek,
rájuk dermedt a reggeli pára;
az ágai borzongva búcsút intenek:
szunnyadni térnek a tél szavára.

2006-11-14

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: Alcar
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 12
Regisztrált: 1
Kereső robot: 9
Összes: 22
Jelenlévők:
 · Gospel


Page generated in 0.0358 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz