Szomszédok voltak: a tücsök és a hangya,
a tücsköt a zene hajtotta, a hangyát a szorgalma.
Hangya mondta: tücsök, dolgozz, gondolj a télre,
Miből élsz télen, ha nem tettél félre?
De a tücsök mindezt elengedte füle mellett,
-A zenésznek dolgozni? Eddig sose kellett…"
Késő ősszel kopogott a tücsök a hangya ajtaján:
-Szomszéd, koncertem lesz. Elkisér talán?
-Nem lehet, Tücsök úr, erre rá nem érek,
Dolgoznom kell, mert télen is élek.
La Fontaine is ezt írta egy mesében:
a hangya nem, csak a tücsök hal éhen.
Hosszú a tél, a hangya éhezik, fázik,
az élelemraktár már nem tart ki sokáig,
fűteni is alig van mit, csupán apró haraszt,
szegény hangya alig várja már a tavaszt.
A kemény fagytól a fák ágai ropognak,
… a hangya ajtaján hangosan kopognak.
Tücsök az, mondja is:-párizsi koncertre indulok,
gondoltam, szomszéd, ajándékba valamit hozok.-
-Nem kell semmi, kösz, de van egy kérésem:
La Fontaine sírhalmát keresse fel nékem,
ott temették el,-megtalálja, remélem.
Kérem, köpje le azt a hangyák nevében!…
Megjegyzés: La Fontaine nyomán