Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Requiem (Sz. L.-nak)

, 571 olvasás, Alcar , 5 hozzászólás

Ezek vagyunk

Nem kiáltok; csak halkan súgom,
kérdem: miért hever az úton
pár szál virág, láng a mécsesen?
Az alvadt vértócsa a porban,
ahol egy ember feküdt holtan,
miért? Nem értem, nem érthetem!

Van, ahol a gyűlölet az úr,
és az ember állatba fordul,
vad öklök győznek, gyilkos kezek,
ösztönlények és indulatok!
Én ott kiáltok, nem hallgatok!
Hallgattam már éppen eleget!

Az utolsó, féltő szavakat,
mielőtt hörgésbe fulladtak,
mondjátok, hogy megértettétek,
hallottátok, sírtatok vele!
Család, barát… mindenki szeme
ont megannyi könnyet teérted.

[…]

Mégis, mi fog maradni nekünk?
Kérdés, mire nem felelhetünk?
Mondat, mit nem mondunk hiába,
egy ima, mit csendben mormolunk,
hogy ugye, még emberek vagyunk?
Már tiéd a mennyek országa.

2006-10-19

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezek vagyunk
· Kategória: Vers
· Írta: Alcar
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 22
Regisztrált: 0
Kereső robot: 8
Összes: 30

Page generated in 0.0376 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz