Mikor elborul az ég ibolyakék felhőivel,
Rámtalál a szenvedély ősznek színes erőivel.
Se fény, se szürkeség, különös homály
mi körbevesz,
És érzem az eső illatát.
Akkor futnék, csak futnék a végtelen avarban
-vagy tavasszal sziromtakarók között-
És áznék csak áznék a szent, tiszta szabadban
Míg zuhog, csak zuhog a kékség fölött…