Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kérész-lét

, 550 olvasás, toranka , 2 hozzászólás

Természet

Ültünk a Tisza-parton, sötét borult ránk.
Hirtelen jött, mint a halál.
Tüzet raktunk kapkodva, fáradtan hát.
Valami azt mondta: Állj!
Csend lett. Némaság.

A tűz csak pattogott tovább.

Kábultan ültünk a sűrű csöndben tovább.
Néztük mi lesz most, mi vár ránk?
Meleg volt, fülledt, esti nyár.
A víz felől lágy pára szállt.
Csend volt. Némaság.

A tűz csak pattogott tovább.

Aztán a távolban roppant az éjsötét!
Ezernyi pattogó, apró dobpergés
pergett fel, közeledve felénk.
Hirtelen támadt ránk ezernyi lény.
Hófehér, öngyilkos kérész!
Rémülten verdesve,
pörögve, rebbenve,
arcunkat, szemünket,
testünket, lelkünket,
birtokba vette
milliónyi lepke!
Meredten pislogtunk,
mozdulni sem tudtunk.
Csak néztük a táncot,
mint akit megbabonázott
az életörömtől rajzó,
milliárdnyi pillangó.
A tűzbe zuhantak,
nem tudták, de meghaltak.
Kérész lényük nem maradt
sokáig a világban.
Életük véget ért,
mielőtt
a hajnali fény
beköszöntött.

Az áhított partot tetemük belepték puhán.
Milyen féktelen öröm volt ez a rövid nász!
Nem szóltunk, gúzsba kötött e halál.
Az élet rövid, sóhajtásunk messze szállt.

S a tűz csak pattogott tovább.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: toranka
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 2
Kereső robot: 13
Összes: 32
Jelenlévők:
 · arttur
 · Kavics


Page generated in 0.0414 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz