Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Kilenc éve

, 580 olvasás, Alcar , 3 hozzászólás

Szerelem

Őrizlek, akár az örök lángot,
- parázs lettél a szívembe zárva -,
kettőnket egy helyen megtalálod:
Te vagy a tűz, én vagyok a kályha.

Együtt tekintünk a kéklő égre,
alatta, benne és felette vagyunk.
Senki sem festheti feketére,
mindig friss marad bíbor hajnalunk.

Nálad a kulcs és nálam a lakat.
Egymásra nyitottuk titkos kapunk.
Nem zárom ki belőled magam:
ha megteszem, mindketten meghalunk.

Te vagy a rugalmas, hajló nád,
én a víz, mi öntözi gyökerét.
Míg bánatod fülembe susognád,
ringatnálak, mint apa gyermekét.

Hajad akarok lenni, illatod,
hogy bármerre mész, ott legyek veled.
Szeretlek: ezt azóta tudhatod,
hogy a kezembe zártam a kezed.


Megjegyzés:
2006-07-25

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Vers
· Írta: Alcar
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 2
Kereső robot: 10
Összes: 31
Jelenlévők:
 · Antalpista
 · PiaNista


Page generated in 0.0528 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz