Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Kettes telepi délután

, 709 olvasás, doktorur , 21 hozzászólás

Somolygó

Munka utáni idill, kis történetekkel. Több új szereplő szinre lép. Székely László utolsó mondása: "Én már csak az italnak élek". Ez kiderül az alábbiakból is.

Sandokán meg Székely László a Kettes telepi bolt és kocsma előtti placcon álldogáltak. Tavasz volt. A nap kellemesen simogatta munkában megfáradt arcukat. Lacit boldog megnyugvás töltötte el. Vége a melónak jöhet az ellazulás.
- Van egy húszasom - közölte mintegy önelégülten.
- Felvet a pénz – jegyezte meg epésen Sandokán
- Na dobjunk össze lóvét aztán vegyünk valami alkoholtartalmút a boltban. Itt a húszas, hozzál söröket meg pálinkát!
A megcélzott italmennyiségnek legfeljebb a negyedét fedezte a László által felajánlott pénz. Sandokán nem csodálkozott ezen. Laci mindig szűkösen volt eleresztve. Többször megjegyezte, hogy a felesége ezen tréfa kíséretében szokta költőpénzzel ellátni:
- Itt egy ötvenes, oszt idd tele magad.
Ez még a nyolcvanas évek első felében is finoman szólva kevés volt egy jelentősebb berúgáshoz. Laci ezért ismerőseit pumpolta, de nem riadt vissza egy kis mellékes kereset megszerzésétől sem. A műanyaggyárban dolgozott. Sokszor a magáénak érezte a termelést. Kedvenc jelmondata a következő volt: Lopd el, add el, idd el. És valóban. Ellopta, eladta és elitta. A megpumpolt ismerősöknek, barátoknak ilyenkor természetben törlesztette adóságait. Nem szeretett egyedül inni.

Sandokánt is rávette néha a szervezett bűnözésre. Egy pontosan megbeszélt tehát megszervezett időpontban kiadta a gyárkerítés meghatározott és elhagyatott pontján a szajrét képező reklámszatyrokat. Aztán vitték az egészet az orgazdákhoz. Később kocsma. Lásd: lopd el, add el … Egy más alkalommal Laci a mezőgazdasági síkfóliában (agrofólia) látta a meggazdagodás esélyét.
- Ezt most veszik mint a cukrot – közölte Sandokánnal megfellebbezhetetlenül. – Minden hülye a melegházi zöldségtermelésből akar meggazdagodni. Nincs az a mennyiség amit el ne kapkodnának.
- De hát az agrofólia baromi nagy és kurvára nehéz – hintette el a kétely csíráit Sandokán.
- Ugyan mit nekünk. Éjszaka kidobjuk a kerítésen aztán a vállunkon biztos helyre visszük. Vagy vár ott mondjuk egy teherautó stb.
- Vagy esetleg a rendőrség a biztonsági őrséggel karöltve. Legalább segítenek elvinni a cuccot. No meg nincs is teherautónk. Különben is először szerezzél egy vevőt meg egy közeli biztos helyet. Aztán meglátjuk.
Laci már másnap jelentkezett a jó hírrel:
- Megvan a vevő és kölcsönkértem a rokon garázsát a város szélén. Legfeljebb egy kilométer az egész. Este akció. Majd tíz után beszólok érted és megnézzük a garázst.
- Gondolom egy vagyont fogunk keresni. Legalább nézzük meg hány kiló egy tekercs.
- Hát a pénz csak fél ár, de pár napig iszunk belőle az tuti. A tekercs súlyát leellenőrizzük munka alatt.
Sandokán kicsit aggódott mikor meglátta, hogy a legkönnyebb agrofólia tekercsen is 85 kiló van súlyként feltüntetve.
- Nem lesz egy sétagalopp.
- Erő, izom, majd iszunk előtte valamit, hogy bátrabbak és erősebbek legyünk – Laci magában már a megvehető söröket számolgatta ezért optimizmusának nem lehetett gátat szabni.

Az éjszaka kezdetén egy folyadéktól lötyögő szatyorral állított be Sandokánhoz.
- Mehetünk és hoztam bátorítót is. Csak a szatyorba tudtam kiengedni a hordóból a bort más nem volt kéznél.
Az italt bornak aposztrofálni cirádás túlzás volt. Lacit ez nem zavarta. Filozófiája volt az íz, a minőség másodlagossága a hatással szemben. Kiharapták hát a szatyor sarkát és gyűjtötték az elszántságot. A garázsba érve már határozottan kivitelezhetőnek sőt nevetségesen könnyűnek látszott a terv. A könnyelmű rokon két üveg bort hagyott a gépkocsija megőrző helyén. Laci ezt a vérségi együvé tartozás megerősítésének vélte és majdnem elsírta magát ennek hatására.
- Ó ez a rendes ember még bort is hagyott nekünk csak hogy jól érezzük magunkat – ezzel birtokba vette az ottfeledett italokat.
- Lehet a rokonnak más véleménye lesz erről – Sandokán a megivott szatyor ellenére még mindig szkeptikusnak mutatkozott a rokoni szeretetet illetően.

Aztán nekivágtak. Egy kilométer gyaloglás, majd be a gyárkerítésen. Az kb. 2 méter magas beton és a tetején három soros szögesdrót kifelé hajolva. Az egyik szögesdrót tartó kijárt a helyéről így azt sikerült lehajtani. Bemásztak tehát. Közvetlenül egy őrtorony alatt.
- Úgy sincs benne senki, ezt a portásoktól tudom, csak riasztásnak van – adta Laci a jól értesültet.
Munkásruhában voltak és amúgy is ismerték őket. Senki nem sejtette, hogy most más céllal jöttek a gyárba. Éjszaka kevesen járkáltak. Mindenki bent volt az üzemcsarnokokban. Sajnos nem vittek lámpát és így nem látták a címkén a tekercs súlyának feltüntetését. Találomra felkaptak tehát egyet és a kerítéshez cipelték. Csak később derült ki, hogy egy majd 100 kilósat választottak. Itt kezdődtek a problémák.
- Emeljük! – mondta Sandokán.
A tekercs hangos zuhanással esett a földre a rosszul összehangolt mozdulatok nyomán. Hangosan röhögtek
- Szólni kéne a targoncásnak – Laci humorán még hangosabbra váltott a röhögés
- Vagy hívjunk darut – javasolta Sandokán
A felgyülemlett feszültség jókedvre váltott, pedig bajban voltak. A nevetés elültével összehangolt akcióba kezdtek. Ezek a 180 centi fölötti sportemberek a tekercset a fejük fölé emelték és egy lökéssel átgördítették a kerítés tetején. A nehéz súly lesöpörte a szögesdrótot tartóstól a falról.
- Így könnyebb lesz kimászni – nézte a rongálás jó oldalát László.
Óriási lármával voltak, Szerencsére senki nem járt arra és a gyár zúgása miatt távolabbra nem hallatszott az általuk csapott zaj. A primőr kertészet felvirágoztatásán fáradozó hőseink hatalmas nyögések és némi nevetés közepette kimásztak a kerítésen és a vállukra emelték a tekercset. Ekkor végre felébred a nyugdíjas kisegítő őr a toronyban. Laci értesülései ugyanis alapvetően helyesek voltak, csak arról feledkeztek meg, hogy másnap bérfizetés lesz és ilyenkor fokozottan őrzik a gyár területét. Bevetették tehát a nyugdíjas portásokat is biztonsági őrnek. Egy ilyen nyugdíjas aludt békésen a toronyban, de a rengeteg lármát már ő sem bírta elviselni.
- Mi történik itt? Kik vagytok? Mit csináltok? – tette fel kérdéseit és vadul villogott a zseblámpájával.
Választ azonban nem kapott és tekercs megindult a kukoricás felé.
- Azonnal álljanak meg! – kezdte a reaktivált silbak feltalálni magát.
- Dehogy állunk – szólt vissza Laci és ezzel elvágta a beszélgetés fonalát.
Ezt követően már csak a halkuló csörtetést hallotta az őr a kukoricás felől. Valószínűleg ő maga sem akarta forszírozni az esetet, mert nem kezdődött általános üldözés és keresés. A fóliatekercs azonban iszonyú súlyként nehezedett a két elszánt vállalkozásbarát vállára. Ettől függetlenül rekordidő alatt tették meg a kukoricáson keresztül az utat a város szélén lévő búvóhelyig. A megérkezést követően jól jött a rokon által otthagyott bor és így kifújhatták magukat.
- Attól tartok túl rögös útja ez a meggazdagodásnak és kicsit fárasztó is – fejtette ki Sandokán az eseményekkel kapcsolatos nézeteit.
- Valóban olyan mintha dolgoznánk és a kifejtett munkával alig van arányban a jövedelem – értett egyet közgazdasági szempontból László.
Másnap bezsebelték a pénzt a tekercsért és megkezdték a különböző italmérések forgalmának fellendítését. Ezzel véget értek a primőr kertészet felvirágoztatására tett erőfeszítéseik.

A kis kitérő után folytassuk a délután eseményeinek leírását:

Szóval Sandokán bement a boltba és bevásárolt. Két sör, egy nulla kettes pálinka. Laci biztatta barátját:
- Kezdetnek jó lesz.
Nem zavarta a saját pénzhiánya. Szerinte Sandokán úgy is túlságosan beosztó és feleség hiányában büntetlenül költheti italra a fizetését. Szép délutánra volt kilátás.

- Hahó amigos! Látom már elkezdtétek a délutáni műszakot – rikkantotta Virág aki Pamaccsal és Tónióval futott be a vidámító egységhez.
Lacinak úgy felderült az arca a látványra mintha megütötte volna a főnyereményt.
- Sört meg pálinkát iszunk. Jó sokat vegyetek, hogy jusson nektek is!
Erre nem volt mit mondani. Laci nyilvánvalóvá tette, hogy nem húzódozik egy kis megvendégeléstől és nem fog megsértődni, ha itallal kínálják. Az említett érkezők műszerészek voltak a festékgyárban. Fokozottan veszélyes üzem. A hígító kész méreg. Munka után le kellett öblíteni. Csak a sör közömbösítette igazán. Szorgalmasan öblögettek tehát. Egyedül Laci nem műszerészként dolgozott a társaságból, pedig a sulit elvégezte, csak a végső vizsga nem jött össze neki. Éreztetni kellett vele a különbséget. Tónióék tehát elszavalták a műszerészek nagyszerűségét megéneklő kis szerzeményüket, miközben roppant fontoskodó és gyászos képet vágtak. Tehát:
- Nehéz a műszerészek élete. Sok a gond, nagy a felelősség és mérhetetlenül sokat kell szenvedni.
- Nem bánom szenvedjetek ki még egy kört – hagyta rájuk Laci a dolgot.

Virág és Pamacs hamarosan távoztak. Nem volt igazán idejük a délutáni napozásra, mivel többet foglalkoztak zord és szigorú feleségeik haragjával, mint azt a bohém és könnyelmű László tette. Tónió a szűkebb baráti körhöz tartozott. Számára nem volt menekvés. Igaz nem is igen akart volna lelépni. Anyagi áldozatokat kellett azonban hoznia, amihez Sandokán is betársult. Laci kommandírozott:
- Siessetek nehogy elfogyjon a sör!
Ez a lehetőség teljesen valószínűtlen volt. A boltos a készleteket mindig a várható igényeken túl halmozta fel.

Érkeztek azonban új barátok is. Befutott a távoli Olefingyárból egy villanyszerelő különítmény Ambrus Sándor és Fekete Lajos személyében. Laci nekik is nagyon örült. Imádta, ha zajlik az élet és mindenki fizet neki legalább egy rundót. A villanyszerelők sem menekülhettek. Nem tudtak azonban sokáig maradni. Lajos távolabb lakott és sietett a buszhoz. Sanyi a meggazdagodás reményében szerencsejátékokat űzött (totó, lottó) és fel kellett adnia az e hetit.
- A nagy hal itt úszkál a kertek alatt és most biztosan kihorgászom. Érzem nem menekülhet.
- Aztán majd elisszuk – próbálta Laci bebiztosítani magát egy nyeremény esetére.
- Oké de most mennem kell. Gyere Lajos.
Lajos még szívesen ivott volna valamit, de mennie kellett. A busz nem volt tekintettel rá. Lajos egyébként lassan de biztosan alkoholista lett. Úgy itta a rumot, mint más a vizet. Bedobott egy decit minden kísérő nélkül és boldogan mosolygott. A sör csak később következett, hogy ne keveredjen az íze. Ezt a mutatványt akár ötször is megismételte. Később a bőr alá ültethető gyilkos tabletta tántorította el a rumtól.

Tónió Sanyi távozását kihasználva sztorizni kezdett és megkérdezte Lacit:
- Hallottál már arról, hogy Sanyi milyen fickós mostanában?
- Azt se tudtam, hogy valami nője van. Nem a lottószelvényeibe szerelmes?
Sandokán ismerte a történetet és már előre vigyorgott.
- A helyzet a következő – kezdte elővezetni az eseményeket Tónió.
- Azt biztosan tudod, hogy minket a festékgyárban orvosilag fokozottan ellenőriznek. A káros gőzök és oldószerek miatt a májfunkciónkat is vizsgálják. A májfunkció javítására és megelőzésre kapunk egy nyugatról importált gyógyszert, amit Legalonnak hívnak. Még csak híre volt, hogy megkapjuk, amikor Sanyinak már kezdtem beadni, miszerint tudok szerezni egy potencia növelő gyógyszer. Ekkor jött össze ugyanis egy csajjal, akit meg kellett vigasztalnia a férje távolléte okán. A nő azonban kissé fehérmájú és Sanyi már nehezen bírta a tempót. Minden segítséget szívesen látott volna. A doppingszer lehetősége egészen felvillanyozta.
(A viagrát akkor még nem találták fel. A szerző)
- Öregem nem leszek hálátlan, ha szerzel belőle – fogadkozott a felfokozott szexualitás áldozata nekem.
- Na megkaptuk a Legalont én meg odaadtam Sanyinak, hogy itt a csodaszer. Boldogan ment a csajhoz. Később egyfolytában dicsekedett megnövekedett teljesítményével. Aztán azt is előadta milyen rendszert dolgozott ki a gyógyszer szedésére, ami leghatékonyabban biztosítja a légyottok alkalmával a hölgy sorozatos kielégítését. Mi meg csendben röhögtünk Sandokánnal és gonosz módon adtuk Sanyi alá a lovat. Aztán már nem mertük neki elárulni mennyire átvágtuk. A májfunkciója viszont azóta kiváló. A placebóhatás működik, mi meg röhögünk. Mindenki boldog. El ne mond neki.
- De geciknek tetszenek lenni – adott hangot Laci nevetve véleményének. – Na hozzatok még egy kört és hallgatok mint sír.

A nagy nevetésre Varró Sanyi figyelt fel a kis társaságra aki a polipropilén gyári kezelőkkel együtt napozott ezen a délután.
- Majd még rúgjunk be! - kiabálta barátainak, de már tök részeg volt.

Így telt a tavaszi délután a Kettes telepen. Lassan kezdett hűvösödni és a vidám társaságok tagjai is elszállingóztak.
- Este van, este van, ki, ki a kocsmában – fitogtatta Sandokán irodalmi műveltségét. – Na gyerünk, kezdek fázni.

Eger, 2006. július 27.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Somolygó
· Kategória: Novella
· Írta: doktorur
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 10
Regisztrált: 0
Kereső robot: 8
Összes: 18

Page generated in 0.0393 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz