Köszöntelek, kedves idegen!
Világom, mi búsul idebenn
Eléd tárom.
Itt e három
Jaj-színben tündöklő pokol-kép.
Mintha magyar lobogó volnék.
Vörösömben virít az ország,
Pírra ébresztek minden orcát,
Vérben ázik
Hazánk másik,
Leszakadt darabjában a hitünk:
Hogy egyszer újra egyek leszünk.
Fehér béke kívánja sajgón,
Hogy a valaha bezárt ajtón
Mérgünk nélkül
Lépjünk végül
Át, s pucér testű talpunk alatt
Olvasszuk a szűztiszta havat.
Zöld tavaszunkban az orgona
Rejtőzik, mintha nem őshona
Volna ez bő
Sarjú erdő.
Haldoklik ága, mely eltörött
Imára kulcsolt kezünk között.
Látom szomorú vagy, idegen.
Nem arcod, a kezed figyelem.
Ám ahelyett
Hogy kezemet
Simítva ígérnéd: másképp lesz,
Lassan félárbócra eresztesz…
2006. 07. 04-06.